Miguel de Cervantes Saavedra halálának évfordulójára

MEGJELENT: 2021. április 23., péntek | SZERZŐ: Magyar Miklós

Cervantes a Don Quijote szerzőjeként ismert, pedig sok más művet is írt. 1580 és 1585 között két színdarabot: Algériai kaland és Numantia bukása. Ő az első, aki a katolikus Spanyolországban a válást teszi meg irodalmi témául. Első jelentős alkotása az 1581 és 1583 között keletkezett Galatea című pásztorregény. A Don Quijote megírása után is rendkívül termékeny volt. 1612-ben jelent meg a Példás elbeszélések, egy évvel később esztétikai fejtegetései, Parnasszusi utazás címmel. 1615-ben kiadta utolsó színműveit: Nyolc komédia és nyolc új közjáték. A Persiles és Sigismunda című regénye csak halála után, 1617-ben jelent meg.

Kép forrása

Sok a bizonytalanság
Miguel de Cervantes Saavedra születésének évét tudjuk, mivel az anyakönyvi kivonat szerint 1547. október 9-én került sor megkeresztelésére Alcala de Henares Santa Maria la Mayor templomának plébániáján. A napot viszont csak feltételezések alapján állapították meg. Mivel semmi írásos bizonyíték nincs a pontos dátumról, szeptember 29-ét jelölték meg életrajzírói, minthogy a Miguel név Szent Mihály arkangyal napjára utal, és ez szeptember 29. Születési helyéül egyöntetűen Alcala de Henares van feltüntetve, ott van szülőháza, amely ma Cervantes Múzeumként működik. Arról nincsenek adatok, hogy egyetemi tanulmányait befejezte volna, annyi azonban bizonyos, hogy tanult Alcala de Henares egyetemén és Salamancában.

Kép forrása

A lepantói csata hőse
Cervantesnek nem kevésbé kalandos volt az élete, mint Don Quijoténak. Giulio Acquaviva szolgálatába lép, aki 1570-ben bíboros lesz, s akit valószínűleg Madridban ismert meg. Követi Palermóba, Milánóba, Firenzébe, Pármába és Ferrarába. 1569. szeptember 15-én elfogatóparancsot adtak ki Cervantes ellen, mivel egy párbajban megölte szerelmi vetélytársát, Antonio de Sigurát. A tízéves száműzetés fenyegető büntetése elől elmenekül Spanyolországból. A török elleni hadjáratban való részvétel szándékával csakhamar Diego de Urbina tüzérosztagában találja magát, és 1571 október 7-én részt vesz a lepantói csatában a keresztény hadsereg katonájaként, Don Juan de Ausztria, V. Károly német-római császár törvénytelen fiának parancsnoksága alatt. A Don Quijotéban részletesen beszámol arról a tengeri csatáról, amelyben ő maga is harcolt: „Alicantéban hajóra szálltam, és szerencsésen eljutottam Genovába; innét Milánóba mentem, fegyverrel s egyéb katonának szükséges holmival láttam el magamat, s tovább indultam Piemont felé; itt akartam felcsapni katonának. Már útban voltam Alessandria de la Palla felé, midőn hírét vettem, hogy a nagy Alba herceg Flandriába távozott. Megváltoztattam tervemet, a herceg után mentem, alatta szolgáltam az egész hadjárat idején, ott voltam Egmont és Hoorn kivégzésén, hadnaggyá lettem egy Diego de Urbina nevű híres guadalajarai kapitány alatt, s miután hosszabb időt töltöttem Flandriában, arról értesültem, hogy őszentsége, a boldog emlékezetű V. Pius pápa, szövetségre lépett a velenceiekkel és Spanyolországgal, közös ellenségünk, a török ellen, mert a pogány épp ekkoriban ejtette hatalmába tengeri hadával − szerencsétlen és sajnálatos veszteség − a híres Ciprus szigetét, mely ezelőtt Velence birtoka volt. Egész bizonyossággal állították, hogy a szövetség fővezére Don Juan de Austria őfensége lesz, jó királyunknak, Fülöpnek természetes testvére. A nagy harci készülődés híre szájról szájra járt, engem is felbuzdított, s vágyat keltett szívemben, hogy részt vegyek a küszöbön álló háborúban.” 
A csatában Cervantest három sebesülés is éri. Kétszer a mellkasán szúrja meg az ellenség lándzsája, egy golyó pedig a bal karján sebesíti meg. Erről is beszámol a Don Quijotéban: „Míg egyik kezem a kardot fogta, a másikból vér ömlött. Éreztem, hogy mellemet mély seb vágta, és bal kezem már ezer darabra törött. De az öröm, mely lelkembe hatolt, oly fenséges volt – látván a vad, hitetlen népet legyőzve a keresztények által –, hogy ügyet sem vetettem sebesülésemre, bár szinte haldoklónak éreztem magamat, mert olykor teljesen elvesztettem emlékezetemet.” A messinai kórházban látták el sérüléseit, ahol fertőzött karját amputálni kellett. Így kapta „a lepantói félkezű” gúnynevet.

Kép forrása

Újabb viszontagságok
1573-ban Cervantes a tuniszi háborúban harcol, majd testvérével, Rodrigóval hazaindul Spanyolországba. Az El Sol nevű hajó egy tengeri viharban elsodródik a többitől, és kalózok támadják meg. Cervantest és testvérét Algériába viszik és eladják őket. Cervantes négyszer is megkísérli a szökést, sikertelenül. Miután fogva tartói a nála talált ajánlólevelek miatt magas rangú személyiségnek tartják, váltságdíjat követelnek érte. Mivel családja ezt nem tudja kifizetni, egészen 1580-ig fogságban marad, rabszolgasorban. Ezután spanyol rabtársaival együtt hazatér Spanyolországba. Regényében több helyen is megemlékezik katonaságáról és fogságáról: „Én azok közé tartoztam, akiktől váltságdíjt vártak; mert amikor egyszer megtudták, hogy kapitány voltam, hiába említettem reménytelen kilátásomat s vagyontalanságomat, a lovagok és váltságdíjasok közé soroltak. Láncot tettek rám, nem annyira őrzésemre, inkább jelképesen, hogy a válságdíjasok közé tartozom, s így ama bañóban töltöttem napjaimat, sok lovag és előkelő ember társaságában, kiket szintén váltságdíj fizetésére képesnek ítéltek és tartottak.” 
Algériai váltságdíja miatt keletkezett adósságait Cervantesnek ki kell fizetnie. Ezért – mivel jól ismerte Észak-Afrika kultúráját − titkos küldetést vállal Oránban. Madridba való visszatérte után egy Ana Villafranca nevű asszonnyal kerül szerelmi viszonyba, és leánygyermekük születik. Mivel Cervantes elismeri a gyereket, a keresztségben a kislány az Isabel de Saavedra nevet kapja. Házasságot Cervantes csak 1584-ben köt, amikor feleségül veszi Catalina de Salazar y Palaciost. Toledóban, az Esquivas téren lakott a házaspár. (A ház ma Cervantes Múzeumként működik.) Gyerekük nem született, két év után elváltak.
Cervantes anyagi helyzete egyre romlik, ráadásul adóbehajtóként összeütközésbe kerül az egyházzal, mivel elkoboztat egy papi tulajdont. Az eklézsia ezért kiközösíti, ami Cervantes korában meglehetősen súlyos büntetésnek számított. Bankjának csődje és kétes elszámolási ügyei megoldhatatlan anyagi problémák elé állítják, 1602-ben még börtönbe is kerül. 

Kép forrása


Siker és nyomor
Kétévi raboskodás után kezdi írni fő művét, a Don Quijotét. A könyv első része 1605-ben jelenik meg.
A Don Quijote legemlékezetesebb és legismertebb jelenete a búsképű lovag harca a szélmalmok ellen: „Ebben a pillanatban Don Quijote és fegyverhordozója előtt harminc-negyven szélmalom tűnt fel a láthatáron. Don Quijote boldogan kiáltott oda Sanchónak:
− Látod, barátom, a szerencse még jobban kedvez ügyünknek, mint ahogyan valaha is álmodni mertük volna! Látod-e ott az óriások csapatát? Megküzdök velük, és megfosztom őket életüktől. Ami zsákmányra így szert teszünk, azzal megvetjük gazdagságunk alapját, és bizonyára üdvös dolgot mívelünk, ha ezt a gonosz fajzatot kiirtjuk a föld színéről.
− Hol vannak itt óriások? − kérdezte Sancho Panza.
− Itt előttünk. Közülük nem egynek vagy két mérföldnyire is megnőtt a karja!
− Vigyázzon, uram − szólt Sancho −, nem óriások azok, hanem szélmalmok, amiket pedig nagyságod karoknak vél, azok a vitorlák, azok hajtják a malomkövet, benn a malomban! 
− Rajtad is meglátszik − kiáltott megvetően a lovag −, hogy semmiféle jártasságod sincs a lovagi dolgokban. Óriások ezek, barátom! (…) És most erős akarattal szíve hölgyének, Dulcineának ajánlotta magát, segítségét kérte e nagy veszélyben, majd sisakrostélyát mélyen arcára eresztve, dárdáját rohamra szögezte, s a rozoga Rocinantétól nem is várható és meglepő sebességgel nekirontott a legközelebbi szélmalomnak. Dárdájával beleszúrt az egyik vitorlába, de a szél ekkor éppen erősen hajtotta, a forgó vitorla darabokra törte a dárdát, a lovast és a lovat magasra emelte, majd úgy földhöz teremtette őket, hogy meg se nyekkentek.”

A regény sikere nem várat magára, ám ez Cervantes anyagi helyzetén mit sem változtat, mivel szerzői jogát potom áron eladja. Ráadásul egy hamis vád alapján gyilkosság miatt letartóztatják, és csak hosszadalmas procedúra után derül ki ártatlansága.
A Don Quijote a 19. század közepéig spanyolul négyszáz, angolul kétszáz, franciául százhatvannyolc, olaszul kilencvenhat kiadást élt meg. De számos német, portugál, svéd dán, lengyel, orosz és még latin fordítása is van.
Az első magyar változat 1873-ból származik. A Kisfaludy Társaság Győry Vilmost bízta meg a fordítással. A könyv Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címmel, négy kötetben jelent meg, az utolsó rész 1876-ban. Ezután még számos kiadás látott napvilágot. Legutóbb Don Quijote de la Mancha címmel Rusznák György fordításában adta ki a Napraforgó Kiadó, 2016-ban.

Kép forrása

Halálának körülményei
Cervantes halálának napja bizonytalan. Hivatalosan 1616. április 23-án hunyt el Madridban. Ám négyszáz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy csaknem teljes bizonyossággal tisztázzák földi maradványainak hollétét. A halálát követő napon a Trinitarias Descalzas de San Ildefonso Kolostorban temették el. Egy antropológusokból és halottkémekből álló tudóscsoport 2015 áprilisában egy fémszegecsekkel díszített, „M.C.” monogramú fakoporsóra bukkant. A kutatókat – DNS minta hiányában – az is segítette, hogy halálakor Cervantesnek mindössze hat foga volt, amit írásai is megerősítenek. Másrészt a lepantói csatában szerzett sérüléseinek is nyomai vannak a csontokon.
Megosztás

Egypercesek

A holt-tengeri-tekercsek rejtélye

A holt-tengeri-tekercsek rejtélye

Mesterséges intelligencia segített megfejteni, hogy ki, vagy kik lehettek a szerzői

Csemegi Károlyra emlékeztek

195 éve született az első büntetőkódex megalkotója, a jogállam kiemelkedő építésze

Opera kamion és Quimby a Művészetek Völgyében

Újdonságok és átalakítások várhatóak a tavaly elmaradt 30. jubileum idei pótlására

Újra látogatható az Országos Széchényi Könyvtár!

Szigorú járványügyi intézkedésekkel, de újraindítja személyesen igénybe vehető szolgáltatásait a könyvtár

Margó újra házhoz megy

A rangos elismerésre június 30-ig lehet nevezni