Isten éltesse Rejtő Jenőt!
Nem akármilyen péntek ez a mai, ugyanis napra pontosan száztizennégy évvel ezelőtt, 1905 március 29-én Budapesten megszületett Reich Lipót Áron és Wolf Ilona közös gyermeke, Jenő, aki azután jött, látott és győzött.
Nem ismerős a Reich Jenő név? Pedig szinte egészen biztosan megnevettette önt is, kedves olvasó, sőt, valószínűleg nem is egyszer. No, igaz, tette ezt művésznevein, P. Howardként, vagy épp, ahogyan már végképp ismerős lesz: Rejtő Jenőként. Isten éltesse tehát a ponyvaregények és a nyelvi humor világának egyik, ha nem a legnagyobb alakját! Isten éltesse Rejtő Jenőt!
Kép forrása
Gyermekien nevetni
Reich Jenő – vagy most már inkább hívjuk Rejtő Jenőnek – számos halhatatlan alakkal ajándékozta meg az irodalom világát. Ki ne hallotta volna híres kapitányának, Piszkos Frednek a nevét, de Vanek B. Eduárd, vagy ahogyan jobban felismerhető, Vanek úr, Gorcsev Iván, Tuskó Hopkins, Fülig Jimmy és persze Troppauer Hümér is bizonyosan tagja a legendás irodalmi karakterek csarnokának. Ponyvaregényei, történetei talán megszámlálhatatlanul sokszor csaltak mosolyt – vagy inkább váltottak ki harsány nevetést – több magyar olvasógenerációból. Utánozhatatlan humora és stílusa védjegyévé vált a Rejtő-könyveknek, mindezt úgy, hogy bár ugyanazzal operált minden történet, mégis minden könyv egyedi, és bár a tapasztalt olvasó már pontosan tudta, hogy mire számíthat a következő alkalommal, mégis minden esetben kap valami újat, illetve mégis minden esetben ugyanolyan lelkesen és gyermekien tud nevetni akár a korábbi sémákra felépített poénokon is. Személy szerint a Rejtő könyveket kicsit a Bud Spencer – Terence Hill páros nagysikerű filmjeihez érzem hasonlónak. A pofonok mindig ugyanazok, a karakterek mindig ugyanazok, de mégis minden élmény új, minden élmény egyedi, és minden élmény zseniális. Paradox módon, megunhatatlanul sokadszorra is.
Kép forrása
A komor költő
Bár könnyű azt gondolni, hogy akinek ilyen nagyszerű a humora, az biztos mindig nevet, illetve aki ennyire tehetséges, hogy ilyen maradandót tud alkotni egy műfajban, az mindig is tudta, hogy merre vezet majd az útja, de sajnos ez Rejtő esetében nem így volt. Sokáig nem találta a helyét. Az elemi iskola elvégzése után a kereskedelmi iskolából kirúgták, miután összetűzésbe keveredett az egyik tanárával, így érettségi és végzettség nélkül bokszolni kezdett, majd színésznek állt, mellette pedig verseket írt, de egyik területen sem tudott megragadni. Költeményei ráadásul későbbi arculatával ellentétben általában komorak és melankolikusak voltak. Anyám című versének utolsó versszakában például így ír: „Azért mégis.... ha mondják majd neked… hogy… hajnalban.. egy gázlámpa… alatt Keresztül lőttem hörgő mellemet.. Anyám!... sirasd meg… nyomorult… fiad.” De ezt a vonalat erősíti legtöbbet idézett verssora is, a Sírfeliratom című alkotás kezdőmondata, miszerint: „Élt huszonnégy évet, meghalt boldogan”.
Rejtő tehát kallódik, utazgat, alkalmi munkákból él, majd megpróbálkozik egy bulvárlap kiadással is, amely azonban mindössze egyetlen hanyagul összerakott számot él csak meg. Végül sikerül elhelyezkednie mint színpadi kabarészerző, illetve mint fordító a Nova kiadónál, ezzel pedig a hányattatott évek után végre elindul a siker felé vezető úton.
Kép forrása
Rendkívüli élet, rendkívüli regények
A kiadónál fordításai mellett elkezd saját írásokat is megjelentetni, igaz ezek kezdetben nem tartalmaznak semmit a később névjegyévé vált humorból, és a minőségük sem teszi őket feledhetetlenné, de ezek az első lépései, hogy letegye a névjegyét a ponyvairodalomban. Első komolyabb munkája az 1932-ben megjelent A párisi front címet viselő kisregénye, amely után rendkívüli sebességgel kezdte írni a műveket. Munkamódszere és termelékenysége meglátszott életvitelén is. Keveset nem aludt, rengeteget dohányzott, kávézott, valamint altatókkal, és egyéb szerekkel is élt. Amikor nem azért maradt fent éjszaka, hogy írjon, akkor az időt azzal töltötte, hogy elkártyázza a keresetét, és harsány társasági életet éljen. Ennek nyoma azonban két oldalról is meglátszott. Amellett, hogy évi akár több nagysikerű művet is le tudott tenni az asztalra, az egészsége komolyan megsínylette ezt. Elég csak az 1939-es és az 1940-es évre gondolni, amikor is – amellett, hogy rövid idő leforgása alatt olyan nagysikerűeket hívott életre, mint a Piszkos Fred a kapitány, A három testőr Afrikban, Az ellopott század, A szőke ciklon, Az előretolt helyőrség, A láthatatlan légió, Vesztegzár a Grand Hotelben, Az elátkozott part, vagy épp a személyes kedvencem, A 14 karátos autó – az író elég sok időt töltött egy ideggyógyintézetben.
Kép forrása
Gyűjtőtábor
Gyenge idegrendszerére pedig a kor politikai felfogása sem volt jó hatással, ugyanis zsidó származása végett rengeteg támadást kapott az itthon egyre erősödő jobboldaltól. A zsidótörvények, valamint a fokozatosan erősödő antiszemitizmus egyre inkább megnehezítette az író mindennapjait. 1942-ben egy szélsőjobboldali lap lehozott egy cikket Rejtőről, amelyben élesen bírálták a tényt, hogy zsidó származása ellenére nyugodtan írogathatja regényeit, ahelyett, hogy munkaszolgálati behívót kapna. Ezek után röviddel meg is érkezett Rejtő behívója, innentől kezdve pedig számára sem volt kiút, kénytelen volt bevonulni sokadmagával együtt a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborba, ahonnan egy később háborús bűnei miatt kivégzett, pszichopata parancsok, Muray (Metzl) Lipót kivezényelte a keleti frontra. Az író 1943-ban orosz földön lelte halálát, rendkívül méltatlanul. Jelképes sírja sok sorstársához hasonlóan a voronyezsi területi Rudkino határában elterülő II. Magyar Központi Katonai Temetőben található meg.
Kép forrása
Egyedülálló hagyaték
Rejtő Jenő, talán mondhatjuk, hogy rossz korban élt, rossz helyen, de így is képes volt valami egészen utánozhatatlant, valami egészen maradandót alkotni, még az alatt a rövidke idő alatt is, ami rendelkezésére állt. Bár ő élete során sokszor volt borús, szavai mégis több generáció arcára csaltak mosolyt, és bár a ponyva kategória nem a tartalmas és időtálló történetekről híres, ő mégis naggyá és minőségivé tudta tenni azt. Művei és karakterei végeláthatatlan alkotásnak voltak múzsái és gyökerei halála után, lenyomatuk az utókorban egészen egyedülálló.
Rejtő Jenő különlegeset adott az országnak, míg a radikális eszmék hívei, akiknek nem tetszett zsidó származása, különlegeset vettek el tőlünk. Belegondolni is félelmetes, hogy mennyi halhatatlan mű és karakter maradt még az író tollában, és milyen értékvesztés az ő halála a magyar irodalomnak. Emlékezzünk most tehát egy egyedülálló alkotóról, egy megismételhetetlen stílusú íróról, adakozzunk hálával Piszkos Fred és a többiek atyjának, hogy megteremtette ezeket a fantasztikus figurákat, és szolgáljon Rejtő Jenő halála intő példaként, hogy a jövőben ne történhessen ehhez hasonló tragédia. Isten éltesse a ponyvaregények és a nyelvi humor világának egyik, ha nem a legnagyobb alakját! Isten éltesse, Rejtő Jenőt!
Nem ismerős a Reich Jenő név? Pedig szinte egészen biztosan megnevettette önt is, kedves olvasó, sőt, valószínűleg nem is egyszer. No, igaz, tette ezt művésznevein, P. Howardként, vagy épp, ahogyan már végképp ismerős lesz: Rejtő Jenőként. Isten éltesse tehát a ponyvaregények és a nyelvi humor világának egyik, ha nem a legnagyobb alakját! Isten éltesse Rejtő Jenőt!
Kép forrása
Gyermekien nevetni
Reich Jenő – vagy most már inkább hívjuk Rejtő Jenőnek – számos halhatatlan alakkal ajándékozta meg az irodalom világát. Ki ne hallotta volna híres kapitányának, Piszkos Frednek a nevét, de Vanek B. Eduárd, vagy ahogyan jobban felismerhető, Vanek úr, Gorcsev Iván, Tuskó Hopkins, Fülig Jimmy és persze Troppauer Hümér is bizonyosan tagja a legendás irodalmi karakterek csarnokának. Ponyvaregényei, történetei talán megszámlálhatatlanul sokszor csaltak mosolyt – vagy inkább váltottak ki harsány nevetést – több magyar olvasógenerációból. Utánozhatatlan humora és stílusa védjegyévé vált a Rejtő-könyveknek, mindezt úgy, hogy bár ugyanazzal operált minden történet, mégis minden könyv egyedi, és bár a tapasztalt olvasó már pontosan tudta, hogy mire számíthat a következő alkalommal, mégis minden esetben kap valami újat, illetve mégis minden esetben ugyanolyan lelkesen és gyermekien tud nevetni akár a korábbi sémákra felépített poénokon is. Személy szerint a Rejtő könyveket kicsit a Bud Spencer – Terence Hill páros nagysikerű filmjeihez érzem hasonlónak. A pofonok mindig ugyanazok, a karakterek mindig ugyanazok, de mégis minden élmény új, minden élmény egyedi, és minden élmény zseniális. Paradox módon, megunhatatlanul sokadszorra is.
Kép forrása
A komor költő
Bár könnyű azt gondolni, hogy akinek ilyen nagyszerű a humora, az biztos mindig nevet, illetve aki ennyire tehetséges, hogy ilyen maradandót tud alkotni egy műfajban, az mindig is tudta, hogy merre vezet majd az útja, de sajnos ez Rejtő esetében nem így volt. Sokáig nem találta a helyét. Az elemi iskola elvégzése után a kereskedelmi iskolából kirúgták, miután összetűzésbe keveredett az egyik tanárával, így érettségi és végzettség nélkül bokszolni kezdett, majd színésznek állt, mellette pedig verseket írt, de egyik területen sem tudott megragadni. Költeményei ráadásul későbbi arculatával ellentétben általában komorak és melankolikusak voltak. Anyám című versének utolsó versszakában például így ír: „Azért mégis.... ha mondják majd neked… hogy… hajnalban.. egy gázlámpa… alatt Keresztül lőttem hörgő mellemet.. Anyám!... sirasd meg… nyomorult… fiad.” De ezt a vonalat erősíti legtöbbet idézett verssora is, a Sírfeliratom című alkotás kezdőmondata, miszerint: „Élt huszonnégy évet, meghalt boldogan”.
Rejtő tehát kallódik, utazgat, alkalmi munkákból él, majd megpróbálkozik egy bulvárlap kiadással is, amely azonban mindössze egyetlen hanyagul összerakott számot él csak meg. Végül sikerül elhelyezkednie mint színpadi kabarészerző, illetve mint fordító a Nova kiadónál, ezzel pedig a hányattatott évek után végre elindul a siker felé vezető úton.
Kép forrása
Rendkívüli élet, rendkívüli regények
A kiadónál fordításai mellett elkezd saját írásokat is megjelentetni, igaz ezek kezdetben nem tartalmaznak semmit a később névjegyévé vált humorból, és a minőségük sem teszi őket feledhetetlenné, de ezek az első lépései, hogy letegye a névjegyét a ponyvairodalomban. Első komolyabb munkája az 1932-ben megjelent A párisi front címet viselő kisregénye, amely után rendkívüli sebességgel kezdte írni a műveket. Munkamódszere és termelékenysége meglátszott életvitelén is. Keveset nem aludt, rengeteget dohányzott, kávézott, valamint altatókkal, és egyéb szerekkel is élt. Amikor nem azért maradt fent éjszaka, hogy írjon, akkor az időt azzal töltötte, hogy elkártyázza a keresetét, és harsány társasági életet éljen. Ennek nyoma azonban két oldalról is meglátszott. Amellett, hogy évi akár több nagysikerű művet is le tudott tenni az asztalra, az egészsége komolyan megsínylette ezt. Elég csak az 1939-es és az 1940-es évre gondolni, amikor is – amellett, hogy rövid idő leforgása alatt olyan nagysikerűeket hívott életre, mint a Piszkos Fred a kapitány, A három testőr Afrikban, Az ellopott század, A szőke ciklon, Az előretolt helyőrség, A láthatatlan légió, Vesztegzár a Grand Hotelben, Az elátkozott part, vagy épp a személyes kedvencem, A 14 karátos autó – az író elég sok időt töltött egy ideggyógyintézetben.
Kép forrása
Gyűjtőtábor
Gyenge idegrendszerére pedig a kor politikai felfogása sem volt jó hatással, ugyanis zsidó származása végett rengeteg támadást kapott az itthon egyre erősödő jobboldaltól. A zsidótörvények, valamint a fokozatosan erősödő antiszemitizmus egyre inkább megnehezítette az író mindennapjait. 1942-ben egy szélsőjobboldali lap lehozott egy cikket Rejtőről, amelyben élesen bírálták a tényt, hogy zsidó származása ellenére nyugodtan írogathatja regényeit, ahelyett, hogy munkaszolgálati behívót kapna. Ezek után röviddel meg is érkezett Rejtő behívója, innentől kezdve pedig számára sem volt kiút, kénytelen volt bevonulni sokadmagával együtt a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborba, ahonnan egy később háborús bűnei miatt kivégzett, pszichopata parancsok, Muray (Metzl) Lipót kivezényelte a keleti frontra. Az író 1943-ban orosz földön lelte halálát, rendkívül méltatlanul. Jelképes sírja sok sorstársához hasonlóan a voronyezsi területi Rudkino határában elterülő II. Magyar Központi Katonai Temetőben található meg.
Kép forrása
Egyedülálló hagyaték
Rejtő Jenő, talán mondhatjuk, hogy rossz korban élt, rossz helyen, de így is képes volt valami egészen utánozhatatlant, valami egészen maradandót alkotni, még az alatt a rövidke idő alatt is, ami rendelkezésére állt. Bár ő élete során sokszor volt borús, szavai mégis több generáció arcára csaltak mosolyt, és bár a ponyva kategória nem a tartalmas és időtálló történetekről híres, ő mégis naggyá és minőségivé tudta tenni azt. Művei és karakterei végeláthatatlan alkotásnak voltak múzsái és gyökerei halála után, lenyomatuk az utókorban egészen egyedülálló.
Rejtő Jenő különlegeset adott az országnak, míg a radikális eszmék hívei, akiknek nem tetszett zsidó származása, különlegeset vettek el tőlünk. Belegondolni is félelmetes, hogy mennyi halhatatlan mű és karakter maradt még az író tollában, és milyen értékvesztés az ő halála a magyar irodalomnak. Emlékezzünk most tehát egy egyedülálló alkotóról, egy megismételhetetlen stílusú íróról, adakozzunk hálával Piszkos Fred és a többiek atyjának, hogy megteremtette ezeket a fantasztikus figurákat, és szolgáljon Rejtő Jenő halála intő példaként, hogy a jövőben ne történhessen ehhez hasonló tragédia. Isten éltesse a ponyvaregények és a nyelvi humor világának egyik, ha nem a legnagyobb alakját! Isten éltesse, Rejtő Jenőt!
Egypercesek
A háború megosztja az amerikai írókat
A PEN America lemondta irodalmi díjátadóját a jelöltek egy részének bojkottja miatt
Ősi titokra derült fény
A herculaneumi papirusztekercsekből az is kiderült, pontosan hol temették el Platónt
Magyarország fotóalbuma
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült könyvet mutattak be Budapesten