Platón halála után az akadémia vezetését – Platón akarata szerint – rokona Szpeuszipposz vette át. Ez meglepetés volt, hiszen Szpeuszipposzt nem emlegették Platón tehetségesebb tanítványai között, vagy talán csak keveset tudunk róla, mivel nem maradtak fent művei. Mindenesetre, a rossznyelvek szerint, Szpeuszipposz kinevezése szerepet játszott abban, hogy Arisztotelész elment II. Philipposz macedón udvarába és az ifjú Sándor nevelője lett. Szpeuszipposzról nem sokat tudunk, művei nem maradtak fent, barátunk, Diogenész Laertiosz – a maga sajátos stílusában – csak annyit ír filozófiai munkásságáról, hogy „...ő hozta elsőként nyilvánosságra Iszokratész úgynevezett titkos tanítását. Úgyszintén elsőnek találta fel, hogyan lehet a fiatal hajtások kötegéből öblös kosarat készíteni.” Nincs is szebb dolog az elmélet és a gyakorlat oly kívánatos egységénél.

Edzés nélkül?
Mikor Szpeuszipposz súlyosan megbetegedett felkérte Xenokratészt az akadémia vezetésére. Xenokratész csendes, szerény ember volt, Lertiosz a „lomha” jelzővel illeti. Mindenki tisztelte, bár idejének nagy résztét az akadémián töltötte, mikor mégis lement a városba, a nyüzsgő, hangoskodó tömeg, a kiáltozó hordárok kitértek útjából. A feljegyzések szerint mértékletes életet élt, bár ennek némileg ellentmondani látszik az az információ, hogy „aranykoszorúval tisztelték meg a sok ivásért a dionyszoszi serlegünnepen” – az ilyen teljesítmény, mint tudjuk, nem nagyon megy edzés nélkül.
Híres volt becsületességéről, olyannyira, hogy az athéniak egyedül benne bíztak meg annyira, hogy eskü nélkül tanúskodjon a törvényszék előtt, pedig ez még törvényellenes is volt. Mikor az athéniak követségbe küldték II. Philipposzhoz, ő volt az egyetlen – amint azt a király is elismerte később – akit a követek közül kivételesen nem lehetett megvesztegetni. Persze a visszatérő követek azután őt akarták bemártani a népgyűlés előtt. Egyébként sikeres diplomata volt, őt küldték követségbe Antipatroszhoz, a Nagy Sándor birodalmát összetartani igyekvő diadokhoszhoz, a lamiai csatában foglyul ejtett athéniak ügyében és el is érte a kiszabadításukat. (A lamiai háborúban, Kr. e 324 – 321, a hellén városok megpróbálták lerázni a macedón igát, Sándor halála után, de elbuktak)

Nem gyapjút fésülnek
Amikor Nagy Sándor pénzt küldött neki csak egy kis részét fogadta el mondván: „… Alexandosznak nagyobb szüksége van a pénzre, mert több embert etet.” Könyörületet hirdetett minden élőlény számára; mikor egy veréb a mellére szált, ragadozótól üldözve, megsimogatta és elengedte, mondván „aki menedéket kér, azt nem szabad kiszolgáltatni”.
Szigorú oktató hírében állott, valakinek, aki sem a zenéhez, sem a mértanhoz, sem az asztronómiához nem értett, azt találta mondani: „Eredj! Nincs meg a szerszámod a filozófiához!” Mások szerint meg azt mondta: „Nálam nem gyapjút fésülnek!” Nagyon komolyan vette a filozófiát, naponta több órát „önfeledten” gondolkodott és – Laertiosz szerint – egy órát minden nap a hallgatásnak szentelt.

Szakmai önérzet
Önmegtartóztató életet élt, ellentétben elődjével Szpeuszipposzal, akiről bizonyos Dionysziosz gúnyosan azt mondta: „Bölcsességedet árkádiai leánytanítványod szerint lehet megítélni: Platón felszabadította minden adó alól azokat, akik hozzá jöttek, te pedig beszeded tőlük, akár akarnak adni, akár sem.” Egy ízben Phryné, a közismert és ünnepelt hetéra is menedéket kért tőle és mivel kis lakásában csak egy ágy volt, abba mindjárt be is feküdt mellé, ám hiába. „Mintha szobor mellől keltem volna fel” panaszkodott később a szakmai önérzetében megsértett örömlány.
Mindezek után nem csoda, hogy az athéniak nagy becsben tartották. Ám, jellemző módon, ez nem zavarta őket abban, hogy „egyszer mégis eladták (rabszolgának), mivel nem tudta fizetni a tartózkodási díjat.” (Mégiscsak el kellett volna fogadni az a pénzt Sándortól.) Nem történt azonban semmi visszavonhatatlan, mert a phaléroni Démétriosz vásárolta meg és ki is fizette helyette a tartózkodási díjat az athéni kincstárnak. Így nyugodtan élhetett nyolcvankét éves koráig, mikor, éjszaka megbotlott az éjjeliedénybe, elesett és meghalt. Laertiosz szerint: „Bronz edénykében botlott meg egykor, a mindenben mindenütt legkiválóbb férfi, Xenokratész, beütötte homlokát, hangosan felkiáltott és meghalt.”