Lehet, hogy nem megfelelő krimiken szocializálódtam, de ezeket a kortárs sorozatgyilkosokat soha nem értettem. Nekem a bűnöző szinte mindig olyasvalaki, akinek célja van a bűnével: meg akarja szerezni, ki akarja iktatni, meg akarja bosszulni, vagy más effélére készül. Az, hogy valaki csak úgy, minden különösebb ok nélkül, pusztán a gyilkolás kedvéért, s ráadásul válogatott kegyetlenségek kieszelése mellett, mészárolja embertársait, nos, az nem pusztán riasztónak, de egyenesen érthetetlennek is tűnik. Persze tudom, vannak őrültek, elmebetegek, zavart elméjűek, látom a televízió híradójában, de az efféle gyilkosok kivételnek tűnnek.
Ám kivételességük dacára a krimi írók újabb nemzedéke szinte kizárólag velük foglalkozik. Vagy pontosabb, ha úgy fogalmazok, a közönség inkább az efféle történeteket szereti. De vajon miért?

Minden testen át lehet lépni
Még szerencse, hogy nemrégiben volt alkalmam találkozni a sorozatgyilkosok világának egyik legjobb ismerőjével, Arne Dahllal, akinek Misterioso című krimije a napokban jelent meg magyarul. Dahl, illetve igazi nevén Jan Arnald Svédország első számú krimi írója. Nevéhez fűződik a több millió példányban elkelt, számos nemzetközi irodalmi és közönségdíjjal jutalmazott Intercrime című bestsellersorozat, megkapta a Német Krimi Díjat, a dán krimiírók elismerését, a Palle Rosenkrantz-díjat, legújabb regényével pedig elnyerte a Legjobb Svéd Krimi címet.
És mivel Dahl többnyire sorozatgyilkosokról ír, vagy inkább általuk lett népszerű, természetesen ezzel is kezdtük a beszélgetést.
- Azt olvastam, hogy sok kutatást végzett a Rossz vérhez, illetve az Intercrime című sorozathoz. Amerikai sorozatgyilkosokat vietnami veteránokat tanulmányozott. De azért ez nem lehetett olyan egyszerű.
- Valóban nem egyszerű. Nehéz sorozatgyilkosokkal találkozni. A legtöbb ugyanis halott, vagy nagyon be van zárva. Mások, akik szabadlábon vannak, nos, velük –, ha tudnám is, kik ők – nem volna ajánlatos találkozni.  Ám sok kutatás készült arról, hogyan gondolkoznak, miképpen működnek ezek az emberek. Én tehát inkább másodkézből, tanulmányok bújásával szereztem ismereteket róluk.
- Akár így, akár úgy, meg lehet érteni, mi hajtja ezeket az embereket?
- Nem. Őszintén szólva nem. Szörnyű emberi lények ezek, és valódi motivációik az egészséges ember számára felfoghatatlanok. Íróként sokféle embertípussal lehet azonosulni, a sorozatgyilkost azonban nagyon nehéz megérteni.
- Régen a bűnözőknek volt célja, a sorozatgyilkosnak azonban nincs. Miért sorozatgyilkos? Mi a motivációja?
- Azért nem teljesen új ez a jelenség. Hiszen már a híres londoni Hasfelmetsző is közéjük tartozott. De az a tény, hogy ilyen sokan vannak, sokat elárul korunkról. A sorozatgyilkos egyfajta szükséglet, függőség, egocentrikus kielégülés. Tette a saját élvezetéről szól.
- Ilyenek lennénk?
- Talán igen, talán lehet az efféle gyilkost egyfajta szimbólumnak tekinteni. A saját élvezet értéke valóban nagyon megnőtt korunkban, és, ha más módon is, de sokan úgy érezzük, manapság minden emberen, minden testen át lehet lépni.

Irodalomtudós a bűnözők között
Talán túlmagyaráznánk a dolgot, ha tovább ragoznánk a témát. Ám van itt még valami, amit érdemes körüljárni. Ha ugyanis a sorozatgyilkos nem megérthető, akkor komoly kérdés, hogy miképpen lehet róla írni. Lássuk tehát inkább az írót, hátha közelebb kerülünk általa ahhoz, hogyan ír arról, amiről nincs élménye, megértése, belátása.
- Tudni lehet önről, hogy valódi nevén is publikál. Miben különbözik Jan Arnald és Arne Dahl?
- Szeretem a krimit, de más, izgalmas történeteket is írok. Nem csak szórakoztató, de komolyabb könyveket is, történelmi regényt, vagy társadalomkritikát. Eredetileg egyetemi tanár voltam, de azért író és tanár két egészen más életforma, két egészen más kommunikációs keret. Erre csak nagyon későn jöttem rá. Már vagy tíz éve elsősorban íróként dolgoztam és állandó konfliktusom volt a két létezésmóddal. Egyszer csak rádöbbentem, hogy nem lehet tanítani és írni egyszerre. A megoldás az lett, hogy kitaláltam Arne Dahlt, mint írót, és Jan Arnald megmaradt inkább írogató tanárnak, kritikusnak.
- Igen, olvastam önről, hogy huszonöt évig dolgozott könyvkritikusként, és a könyvírás mellett továbbra is ír kritikákat.
- Igen, de például krimiről soha. Távol kell tőle tartanom magam. Viszont a kortárs nemzetközi irodalmat kimondottan kedvelem, azzal szívesen foglalkozom. Néhány magyar szerzőt is ismerek. Kitűnőnek tartom Nádas Pétert, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt. Fantasztikusan jó a magyar irodalom.
- Kritikát írni azonban, nem olyan könnyű dolog. Az irodalomkritikus egy szakma, szakmai tudás…
- Igen, nekem ez a foglalkozásom. Eredetileg egyetemi tanár voltam, irodalomtudománnyal foglalkoztam. De mostanában nem írok kritikákat. Sok ideig tart. Sőt, az irodalomelmélettől is igyekszem távol tartani magam.

A vázra húst kell tenni
A legtöbb területen előny, sőt nélkülözhetetlen a szakmai tudás, de az irodalommal kapcsolatban még mindig az a romantikus felfogás uralkodik, amely szerint az író ihletett pillanataiban megszüli nagy műveit, maga sem tudja hogyan. Ez valószínűleg nem igaz. De, ha már egy világhírű íróval akadtam össze, nosza, kanyarodjon erre a beszélgetés:   
- Irodalomelméleti ismereteit tudja kamatoztatni írói pályáján?
- Persze, biztosan, de azért igyekszem külön választani a kettőt. Az írónak ki kell törölnie a fejéből az irodalomtudományt. Nem lehet tudományos alapon regényt írni.  
- Hogyan lehet?
- Én úgy látom, az irodalmi alkotásnak két része van: először ki kell találni a keretet. Ez nagyon nagy munka, rengeteg gondolkodást, kutatást, logikai elemzést kíván. Ezt csak komoly rendszerességgel lehet elvégezni. Ilyenkor általában reggeltől estig dolgozom. Utána csak meg kell írni a történetet. Az csak szövegírás. Nem nehéz. Itt kicsit szabadabban mozoghatok. Ha nincs kedvem, nem írok, ha van, szinte napokig fel sem állok az íróasztaltól. Ilyenkor antiszociálissá válok. De azért enélkül nincs könyv. A vázra húst kell tenni.
- De persze azért valamilyen módon megjelenik műveiben az irodalomkedvelő is. Valahol azt nyilatkozta: „Szeretem az olyan irodalmat, amely – a szimpla cselekménytől kezdve a sokkal intellektuálisabb síkokig – több különböző szinten működik, én magam is így próbálok írni”
- Valóban, könyveim tele vannak irodalmi utalásokkal. Görög tragédiák, vagy nagy kedvencem, Shakespeare művei gyakran felbukkannak. És természetesen arra is törekszem, hogy az izgalmas történet mögött valamilyen tartalom, valamilyen tartalmas gondolat is álljon. És, hogy az mi legyen, vagy mi lehet, milyen mélységekig mehetek el, nos, abban persze segít az irodalmi jártasság, és az egyetemi katedra.