A nyelv és az írás közötti különbség minden nyelvterületen létezik, ahol az írásbeliség már kialakult, de ennek a mértéke a sémi nyelvek esetében sokkal nagyobb, mint az indoeurópai nyelvcsalád nyelveinél. Ennek a fő oka az, hogy az arab írás csak a mássalhangzókat és a hosszú magánhangzókat jelöli, így, habár az átlagos szó írásképe három-négy, esetleg öt betűből áll, az íráskép soha nem adhat tökéletes olvasatot. Ám a hetedik század közepére iszlám vallás kialakulásának, és az első négy kalifa hódító hadjáratainak köszönhetően az arab nyelv és írás immár szakrális és birodalomszervezési funkciókat is betöltő eszköz lett az uralkodók kezében.

Hét nyelvjárás
Mivel az iszlám történetének első századaiban még a vallási és világi hatalom egy kézben összpontosult az egész birodalom területén, ezért  ͑Abd al-Malik kalifa (685-705/65-86) – uralmának megszilárdítása után – egyik legelső parancsa az Oszmán-féle Korán példány egyértelműsítése volt. Ez a kódex, habár már az egész birodalomban elterjedt (Zayd áldásos munkája és Oszmán kalifa rendeleteinek köszönhetően), továbbra is csak az írás „vonalát” tartalmazta diakritikus jelek nélkül. A pontok és mássalhangzók hiánya vagy eltérései sok ezer különböző változatot eredményeztek a következő két évszázad során. Ezeket a Korán olvasatainak nevezhetjük melyeknek összegzése, egyesítése még évtizedekig tartott, és végül hét elfogadott olvasati rendszer alakult ki. A Korán nyelvére vonatkozó legendák sorába azonban ez a fejlemény jól bele is illeszkedett, hiszen a muszlimok a Korán nyelvét illetőleg úgy hiszik, hogy Allah a Szent Szövegeket Mohamednek „hét betű szerint” nyilatkozta ki. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy a hét arábiai nyelvjárás szerint egyszerre hallotta Isten szavát a Próféta azért, hogy minden arab törzs tagja jól értse az általa hirdetetteket. Ennek szellemében pedig a középkori hagyomány és írásmagyarázók megengedettnek tartották a kiejtési variánsok létezését.

Értelmezések, magyarázatok
Mint láthattuk, a Korán szövege általában nehezen érthető, illetve többféleképpen is magyarázható. Éppen ez az oka, hogy már rögtön a Próféta halála után (632) elkezdték azt magyarázni. Az első magyarázók Mohamed legközelebbi „társai” közül kerültek ki, akik a tőle hallott értelmezéseket adták tovább a „hagyományok” formájában. Később a szöveg nehezen érthető szavait, kifejezéseit a nyolcadik században lejegyzett iszlám előtti versek alapján próbálták magyarázni. A Korán tudományos elemzése a magyarázatokkal párhuzamosan hamarosan több tudományágat is létrehozott főleg a jogtudomány szükségleteinek kielégítésére, hiszen a muszlim világban a Korán számít a jog legfontosabb (egyes nézetek szerint egyetlen) forrásának.  Többek között fontosnak tartották tudni azt, hogy egy parancs vagy tiltás speciálisan Mohamedre vonatkozik-e, vagy általánosan minden muszlimra. A Próféta számára Allah engedélyt adott a Mekkával való harcra, de miután Isten „megnyitotta” a muszlimok számára a várost, utána semmissé tette az engedélyt, és kijelentette: ezentúl senki nem onthat vért a szent városban. Ezen tiltások és kinyilatkoztatások megérzése érdekében meg kell ismerni a kinyilatkoztatott szövegdarabok történeti sorrendjét (Zayd hosszúsági sorrend szerint rendezte el a Korán szúráit), és azt is, hogy milyen alkalomból történt a kinyilatkoztatás. Az ehhez fűződő tudományágat nevezik a „kinyilatkoztatás okai” tudományának.
Azonban másik oka is volt, hogy a Korán szövegdarabjait történeti sorrendbe kívánták rakni. Ha ugyanis a Szent Könyv két egymásnak ellentmondó parancsot tartalmaz, akkor a szunnita nézetek szerint a későbbi törli a korábbit. Ezt az elvet a síiták elutasítják. A két szekta jogértelmezésében ez az egyik legnagyobb különbség. A jogtudomány egy másik segédtudománya azzal foglalkozik, hogy mennyiben jelentenek értelmi vagy mondathatárokat az áják (versek), hol kell megállni vagy továbbmenni az olvasatban, és így az értelmezésben is. Például: egy Korán vers kimondja, hogy a paráznaságon kapott férfiak és nők nem lehetnek tanúk, hacsak nem bánják meg bűneiket. Azok szerint, akik megálltak a „hacsak nem” előtt, az ilyenek soha többé nem lehetnek tanúk, míg, akik egybe értelmezik a két részt, azok a bűnbánat után engedélyezik a vétkesek számára a tanúskodást.

Nyomtatás és fordítás

A könyvnyomtatás már az 1820-as években elkezdődött Egyiptomban, de a vallástudósok akkor még okkal – ellenezték a Korán nyomtatását. Többek között féltek, hogy egyetlen nyomdahiba sok ezer példányban elterjedhet, és persze az is nagy problémát jelentett számukra, hogy a nyomdák disznósertékből készített eszközöket is használtak. Végül majd száz évvel később, 1923-26 között elkészül az úgynevezett kairói kiadása a Koránnak, melynek szövege azóta is a legelfogadottabb az iszlám világban. A muszlimok számára a Korán fordítását is több mint ezer évig ellenezték, míg végül a kairói Azhar mecset nagytanácsa engedélyezte azt (szintén az 1920-as években), azzal a feltétellel, hogy a fordítás mellett mindig kötelesek megjelentetni az eredeti szöveget is. 2010-ben Kiss Zsuzsannának és munkatársainak köszönhetően végre magyarul is megjelent az eredeti szöveget és annak magyarázatát is tartalmazó mű, melyet immár a magyar muszlim közösség is autentikusnak és pontosnak tart.