A rendszerváltás után a magyarság számára a pünkösdi ünnepkör egyik legfontosabb eseménye a csíksomlyói búcsú, amely, bár eredetileg a katolikus székelység ünnepe volt, mára a hagyományőrzés igényét és a nemzeti egység gondolatát is kifejező ökumenikus kegyhelyévé és találkozóhelyévé lett a világ magyarságának.
A hetvenes évek óta egyre nagyobb számban érkező magyar hívek a romániai diktatúra bukását követő esztendőkben olyan nagy tömegben vettek részt a szertartásokon, hogy a ’90-es évekre a templom már nem tudta befogadni a búcsújárók sokaságát. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek Csíksomlyó mellett, a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben, és azóta oda irányítják a több százezer zarándokot. Az ünnepi szentmise is itt, a szabadtéren zajlik.

Felületes könnyedséggel

Mindezt persze sokan tudják, de azt talán kevesebben gondolják, hogy a csíksomlyói búcsú eredetének egyik hagyománya egy – minden bizonnyal – téves közléshez kapcsolódik.
No, igen, hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy csak az interneten keringenek megtévesztő tartalmak, miközben a könyvek megbízható forrásai a tudásnak. Persze. Azok a könyvek, amelyek átesnek a kiadói – szerkesztői, lektori stb. – kontroll megannyi állomásán. Ám efféle könyveket csak azóta készítünk, vagy pontosabb talán azt írni, csak abban az időben készítettünk, amikor a polgári szellem ezt elvárta a könyvesektől. Azt megelőzően, mondjuk, a tizennyolcadik században a szerzők és a nyomdászok éppen olyan felületes könnyedséggel kezelték a tényeket, mint a mai bloggerek.
Egy efféle, megbízhatatlan kötetet őriznek – egy talányos szerző szerint – a gyulafehérvári püspöki levéltárban, amelynek címe Geographia Mariana Regni Hungariae, azaz Magyarországnak, Mária Országának geográfiája. A fóliáns 1780-ban látott napvilágot, és id. Cserey Farkas tollának szülötte. Cserey Farkas munkáját 1862-ben Nagy Imre idézte A csíksomlyói tanoda és nevelde című írásának egy jegyzeté­ben. A szöveg pedig így szól:

Blandrata György dögletes tudománya

„A székelyek, amióta a scithiai pogányságból kitértek, mindekkorig a sokrendbeli bajok, veszedelmes idők és a fejedelmek változása között is az igaz hitben megmaradtak. Elfajulván tőle Blandrata György dögletes tudománya után az ifjú János király, arra vetemedik, hogy már becsülete sem volt már senkinek előtte, hacsak szentháromságtagadó nem volt, végzést is írva az 1566. esztendőben Szent András napjában, hogy az erdélyi birodalomban mindenek Blandrata Györgytől függjenek s a tőle választott papoktól hallgassanak, akik pedig ezeket háborítanák, mint hitetlenek, úgy büntetődjenek.. E végzés mellé nem akarának állani a csíki székelyek; kerülgeti őket János király ígéretekkel s fenyegetésekkel is, de úgysem mehetne semmire velük; felmérgelődék azért s a következő 1567. esztendőben sok fegyveres népet bocsájta rájuk, hogy erőszakosan kitérjenek az igaz hitből. Vala Alfalúban egy buzgó lelkű, istenfélő megyés pap, István nevű. Ez jobbán is felbiztatá állhatatosságra a népet. Elszánák magukat, vagyonukat és életüket a régi szent hitüknek oltalmára s halálra lőnek készebbek, mint attól elszakadásra. Azt végezték, hogy ily utolsó veszedelemben az egész nép fejenként, kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindenüket odahagyván, e szentképhez gyülekezzenek s egy-szívvel-lélekkel könyörögjenek az Istenhez, hogy szentséges Édesanyjának- a magyarok régi Nagyasszonyának- érdemeiért tekintse őket ilyen nagy szükségükben. Egybe is gyülekezvén ... s köszönték a boldogságos Szűzet az ő szentképében s alázatosan kérték, hogy segítené meg őket s nyerne malasztot szent Fiától a közelgő veszedelmek elhárítására. Híre érkezik azonban, hogy Udvarhely felől nyomulnának feléjük a hadak; ennélfogva kiválogatták maguk közül, valaki csak fegyvert foghatott s rendbe állították őket az ott kiterjedt szép mezőre; a fehérnépekre, az öregeknek, a gyermekeknek megparancsolták, hogy míg odajárnak, ezen helyről el ne távozzanak, hanem imádják Istent és kérjék, hogy tőlük a malasztot Anyjának érdemeiért mennyei segítségét meg ne vonja. A fegyveres nép hasonlóképpen imádkozva, eléje kezd vonulni János király hadának. Szembe találkozván, fegyverre kele közöttük a dolog, nem hagyá Isten az igaz ügyet, felülfordulának a csíkiek s a király hadának jórészét levágták, a többi nyakra főre visszaszalada. Elvégződvén a verekedés, visszafordulnak hazafelé a csíkiek mikor közelgettek volna a klastromhoz, eléjök ment az ottan maradott nép, kimondhatatlan örömmel fogadták egymást s együtt zengő dicséretekkel a templomba sietének, hol a nagyhatalmú Szűznek szép képe előtt hálát adának az Úristennek, hogy őket az igaz hit üldözőitől megmentette.
Történék a dolog 1567-ben pünkösd szombatján. Annak emlékezetére most is minden esztendőben azon napon egybegyűlnek oda, de nemcsak Csíkból. A Nagyerdőn ezen ütközet helyén, az ú. n. Lónyugtató nevű helyen előbb egy kőkereszt, aztán egy fakereszt állott. Ma a csata emlékét a zárda előtti téren levő Nepomuki Szent János-kápolna homlokzatán egy kőtábla található e felírással: Emlékére azon győzedelemnek, melyet 1567 pünkösd szombatján ezen helyen nyert ifjabb János Zsigmond király hada ellen az maga szent hitét védelmező székely nép. Ezen alkotmányt emelte sepsiszentiványi Liber báró Henter Antal az Krisztus rendjének aranykeresztes vitéze, az apostoli királyi és császári Felség aranykulcsos híve s nemes anya Udvarhelyszék főkirálybírája. A győzelem annyira döntő volt, hogy Csíkot azután katolikus vallásában sem maga János Zsigmond, sem más nem háborgatta.”

A fejedelem és a pápa

Hogy azonban efféle ütközetre nem került sor, abban meglehetősen biztos a történettudomány. Tény ugyanis, hogy az Erdélyi Unitárius Egyház csupán esztendővel később, 1568-ban, a tordai országgyűlés vallásszabadságot biztosító határozata nyomán alakult meg. János Zsigmond pedig, aki előbb katolikus, majd 1565-től a reformáció híve, 1569-től pedig az unitárius hit követője, aki őszintén hitt a vallásszabadság gondolatában képtelen szereplője ennek a történetnek. Teljességgel elképzelhetetlen, hogy János Zsigmond fejedelem Csík, Gyergyó és Kászon katolikus lakosságát erőszakkal akarta volna unitárius hitre téríteni. Az már inkább elképzelhető, hogy adóztatás végett gyötörte a székelyeket, mint előtte sok király, s utána számos fejedelem. De, hogy 1567 Pünkösdjén valóban vezetett-e hadat Csíkba, hogy érvényt szerezzen akaratának – bármi is lett volna ez az akarat – arról nem tudunk. Senkinek sem sikerült eddig olyan forrást találnia, amely János Zsigmond ellen 1567-ben győztes katolikus csíki székelyekről szólna. Nem ismerünk olyan szöveget, amely az 1567-ot követő kétszáz év­ben, akár csak utalásszerűen megemlítene hasonlót a csíksomlyói búcsúval kap­csolatban. Pedig a tizenhetedik, tizennyolcadik században szép számmal születtek publikált vagy kéziratos munkák, amelyek az erdélyi ferencesekkel, a rendházak történetével foglalkoztak. Közülük a legjelentősebb Kájoni János kötete, a Liber Nigra vagy Fekete könyv 1684-ből, amely külön fejezetet szentel a csíksomlyói rendháznak. A szerző évekig élt Somlyón, orgonát épített, könyveket irt és könyvnyomdát létesített. Okunk van feltételezni, hogy jól ismerte múltját. Somlyóval kapcsolatban azonban egyetlen szóval sem említi ezt a történetet. Kéziratának végén, egy néhány évtizeddel későbbi, 1722-ből származó feljegyzés hírt ad ugyan a pünkösdi búcsújárásról, de az is a háborúskodás említése nélkül. Egy ferences tartományfőnök, Györffi Pál 1729-ben jelentette meg rendtörténeti könyvét Rómában Ortus, progressus, viscissitudines, Provinciae Transylvaniae... címmel. Somlyóról hosszan ír, és bizony ő sem említ csatára gyülekező székelyeket, hadba vonuló fejedelmet.
De a csíksomlyói búcsú kapcsán nem is kell róluk feltétlenül tudnunk, mert a mára olyan fontossá lett pünkösdi zarándoklat eredete jóval régebbi lehet. Hargitafürdő határában magasodik a Tolvajos-tető, ahol ma három nagy kereszt áll. Közülük az egyik az 1442-es évszámmal a búcsú első írásos említésére emlékeztet. Ez az az esztendő, amelyben IV. Jenő pápa egy körlevelet adott ki, buzdítva a híveket, hogy a ferences rend segítségére legyenek a templomépítésben. Az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett. A levélben a pápa azt is megemlíti, hogy Csíksomlyón a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik meg Máriát tisztelni.

Legendák és legendagyártók

De, hogy valami mókás csavarintással zárjuk ezt a történetet, el kell mondanunk: korántsem bizonyos, hogy idősebb Cserey Farkas Geographia Mariana Regni Hungariae könyve volt az a kötet, amely a búcsú mítosz-szerű eredettörténetét először közölte.  Cserey könyvének ugyanis eddig nem sikerült nyomára bukkanni. Sem könyvtárakban, sem bibliográfiákban nem ismerik. Sikertelenül kereste számtalan tudós. Ráadásul pontosan nem is tudják, mit kell keresniük. A hivatkozások ugyanis hol kéziratról, hol könyvről, máskor műről beszélnek. És minél jobban kutatják Cseri Farkas könyvét, annál bizonyosabbnak tűnik, hogy lidércet vadásznak. 
A fantomkönyvből más részletet senki sehol nem említ, magát a kötetet is csak ezzel az egyetlen idézettel hivatkozzák. Hogy pontosan miről szól a kötet, mi mást ír le hasonló részletességgel, arról hallgat a fáma.
Így aztán igen-igen valószínű, hogy nem a tizennyolcadik századi szerző építette mendemondákra kötetét, sokkal inkább a tizenkilencedik századi legendagyártó talált ki egy nem létező hivatkozást, hogy hitelesebbé, érdekesebbé, s végül értékesíthetőbbé tegye ötletét.
Hány efféle könyv, születik azóta is…