A XX. századi művészvilág egyik legellentmondásosabb (vélt vagy valós alapokon nyugvó) szerelmi kapcsolata ihlette Szűcs Dóra regényét, melyben a hatalmas életművet hátrahagyó, zsidó származású magyar író, Balázs Béla és a filmművészet jeles megújítójaként ismert, Adolf Hitler kegyeltjei közé tartozó Leni Riefenstahl rendezőnő története elevenedik meg. Hogyan hozza össze a közös munka, a közös film – a filmtörténetet író Kék fény – e két különböző embert, miközben a történelem egyre véresebb valóság formáját ölti körülöttük? Erről mesélnek – a szépirodalomban ezzel a regénnyel debütáló – rendező, forgatókönyvíró, producer Szűcs Dóra „filmszerűen pergő jelenetei.”

Kép forrása

– Noha Balázs Béla és Leni Riefenstahl szerelmi kapcsolatáról rengeteget írtak, úgy tudom, szépirodalmi mű, illetve film nem dolgozta fel ez diáig a történetüket. Számodra mi volt a leginkább vonzó ebben a témában? 

– Igen, érdekes, hogy eddig – szerencsére – még senki sem dolgozta fel komolyabban. Számomra a történet ellentmondásai hívták fel magukra a figyelmet először. Aztán az kezdett érdekelni, vajon mi az az ár, amit az ember hajlandó megfizetni az álmaiért, a céljaiért és mikor veszi észre, hogy megfizeti vagy már megfizette ezt az árat. Hogy magyarázod meg magadnak, hogy a döntések, amiket hoztál, jogosak vagy korrektek voltak vagy nem volt más választásod. Van-e még visszaút, ha már átléptél egy határt. Szerintem ez a kérdés kisebb nagyobb formában előbb utóbb majd mindenki életében előkerül. Érdekes, hogy ha szóba kerül ez a történet, az mindenkiben kivált valamilyen érzelmet. Vitákat és beszélgetéseket generál. Senki nem megy el mellette szó nélkül, megmozgat valami olyan érzést, ami legbelül mindenkiben motoszkál.

– Két kivételes tehetségről beszélünk, akik mindketten (eltérő háttérrel, ideológiai nézetekkel és művészeti törekvésekkel) filmtörténeti jelentőségű életművet hagytak maguk után. Balázs Bélát nyilván egyetlen magyar olvasónak sem kell bemutatni (elég, ha A kékszakállú herceg vára vagy a Valahol Európában című műveire gondolunk.) Ezzel szemben Riefenstahl-lal kapcsolatban, noha - írod, - „újításai és kamerakezelési módszerei ma már a tananyag részét képezik”; ő volt a filmtechnika egyik megújítója és az első nemzetközi hírű rendezőnő, nehéz elvonatkoztatni attól, hogy náci propagandafilmesként „aratta a diadalokat”. Mi vonzhatta szerinted ezt a két nagyon különböző embert egymáshoz? A magyar, zsidó származású, kommunista Balázs Bélát és a nála 20 évvel fiatalabb, történetük kezdetén táncosnőként működő, színészi, rendezői karrierről álmodó, Leni Riefenstahlt?

– Ez is egy érdekes kérdés. Az ellentmondások egyike. Az, hogy lett volna köztük ilyen nagyívű szerelem, mint ami ebben a könyvben van, nem tény. Ennek valójában nincs „történelmi nyoma”. Mondhatnám, hogy ez fikció, de „ismerve” a két karaktert, szerintem valószínű. Hogy mi vonzhatta őket egymáshoz? Az a fajta elhivatottság, megszállott vágy, ami a filmkészítés és az alkotás felé hajtotta őket. Mindketten nagyon tehetséges alkotók voltak és az a fajta megszállottság, ami jellemezte őket, azért ritka és erős kapocs tud lenni. Másrészt ebben az időszakban még mindketten szerették a „meséket.” Más típusú meséket, de mégiscsak. A Kék fény egy misztikus mese történetét dolgozza fel. Amikor találkoztak, az azért is volt meghatározó, mert a történelmi korszak arra késztette a művészeket, hogy elmondják, amit a világról gondolnak. Egyébként azt gondolom, kevés dologban értettek egyet, de valahogy kiegészítették egymást.

kép forrása

– A történetedben egy lokálban találkoznak először, majd Riefenstahl a Kék fény forgatókönyvével keresi meg a sikeres, befolyásos írót. A film, a könyvben szinte az olvasó szeme láttára bontakozik ki, végigkövetjük a forgatókönyv sorsát, kettejük közös munkáját, aztán a Dolomitoknál történt forgatásokat, a szereplőválogatást stb. – egészen a film bemutatásáig, a Velencei Filmfesztiválig, ahol átütő sikert arat. Mennyire tekinthetőek hitelesnek ezek a történések?

– A történet alapja valós, ez a film valóban megszületett és valóban ők ketten hozták létre. Vannak benne egyéb valós események is, mint például a producer, Sokal személye vagy a tény, hogy ahogy fogalmaztál „lefelejtik” Balázs Bélát a stáblistáról. Hogy Riefenstahl levelet ír Hitlernek, vagy az, amilyen körülmények között a Kék fény készült. Úgy fogalmaznék, hogy a történetet valós események ihlették, inspirálták. 

– Forgatókönyvíróként, rendezőként lettél ismert. Mi késztetett arra, hogy ezt a témát szépirodalmi formában írd meg? Nem gondolkodtál eleve filmben? (vagy ez esetleg a jövő zenéje?)

– De, eleve filmben gondolkodtam, a könyv a forgatókönyvből készült. Remélem a jövő zenéje, igen, Szeretném, ha ez a film megvalósulna. Nem könnyű téma és nem is kifejezetten olcsó. Az lenne a legjobb, ha koprodukciós formában valósulhatna meg, ami idő és rengeteg munka.

– Miközben a két főszereplő között egyre erősebb érzelmi szál szövődik, a történelmi események napról-napra véresebb valóság formáját öltik. A regény Berlinben játszódik, ahol mind érzékelhetőbb a szélsőjobboldal előretörése. A történeteden keresztül nagyon érdekes nyomon követni, ahogy Leni Riefenstahl, eleinte talán némileg öntudatlanul, belesodródik a politikai eseményekbe. Egyetlen szempont lebeg a szeme előtt: pénzt kell szereznie a Kék fény további forgatásához, és ennek érdekében Adolf Hitler segítségéért folyamodik. Ez persze azt is jelenti, hogy a karrierje érdekében többeket el kell árulnia, egyebek mellett a testvéreként szeretett, legjobb barátnőjét, a magyar, zsidó származású Sarah-t és a film korábbi producerét, Sokal-t. 

– Igen, ez így van. Egy ilyen történelmi korszakban, – amikor egyébként még nem lehetett tisztán látni, merre haladnak a dolgok – döntéseket hozni egy eltökélten karrierista nőnek borzasztó nehéz. Meg kell fizetnie az árát. És most nem az igazát keresem, vagy nem „felmenteni” szeretném, csak megérteni, hogy mi vezette odáig, ahova végül elért. Szerintem fontos, hogy ezt megértsük. Ha a „szörny” motivációit értjük, már nem is annyira ijesztő. Ez kicsit afféle dedémonizálás – ha van ilyen szó. Nagyon elgondolkodtató a személye ebből a szempontból. Ezért is van, hogy a mai napig ellentmondásos karakterről van szó.

Kép forrása

– A regény két idősíkon fut: 1938. tél, illetve ősz – Balázs Bélát Moszkvában, Leni Riefenstahlt Berlinben állítják rapportra az egymáshoz fűződő kapcsoltuk, közös munkájuk kapcsán. Az 1931-32-es történések e mellett mintegy visszaemlékezésként elevenednek meg. A történet szerint a Velencei Filmbemutatón találkoznak utoljára, ahonnan Balázs Béla útja Moszkvába, (a második emigrációjának helyszínére) vezet, Leni Riefenstahl útja pedig „diadalmasan” halad tovább Berlinben, immár a Führer ünnepelt rendezőnőjeként.

– Igen, két idősíkon játszódik, Riefenstahl-nak a 38-as események kapcsán kell meghozni egy olyan döntést, amivel végleg átlép egy határt, ahonnan nincs visszaút. Megtagadja a múltját, a saját érzelmeit – próbálok nem spoilerezni, de elég egyértelmű. A „múltban”, 1931-32-ben ismerjük meg azt a szerelmet, azt a mindent elsöprő érzelmi hullámvasutat, amit megéltek ők ketten. Egy filmben ezért a főszereplők általában odadobnak mindent és győzedelmesen elsétálnak a naplementében. Na, ez nem egy ilyen történet. A vége ebből a szempontból kicsit ellenmondásos. Azáltal, hogy Riefenstahl meghozza egy döntést, tulajdonképp megmenti a férfit, de erről ő nem tud. Nem ezért hozza meg.

– Valójában az sem derül ki, hogy mennyire hagytak nyomot egymás életében/alkotói pályáján. Nem tudni, Balázs Béla további munkássága (például az, hogy ez volt az utolsó rendezése) mennyiben függ össze a ténnyel, hogy Riefenstahl a közös filmjük kapcsán elárulta őt, de elképzelhető…

– A naplójukban és a visszaemlékezéseikben mindketten megemlítik ezt a kapcsolatot, mindketten „szóba hozzák”, de nem fejtik ki, nem pazarolnak rá több szót. De azért az, hogy ennyi év távlatából úgy érzik, meg kell említeni, jelent valamit – szerintem. Egyébként itt is valószínűleg van egy kis eltérés a valóság és a fikció között. Ebben a könyvben, illetve ebben a történetben az életük meghatározó része ez a szerelem.