Engedtessék meg, hogy a mai jeles alkalomból megosszam a kedves Olvasóval egyik kissé ködös, füstös és borvirágos egyetemi élményem a ma 75 éves Bereményi Gézával, akit ezúton is isten éltessen, és akinek hála nem csak a sima, hanem a kávéházi bridzs szabályait is elsajátítottam!

Kép forrása

Csak játszani akartam
Egy szőke srác lépett oda hozzám a Bölcsészkar Váci utcai könyvtárának előterében és megkérdezte:
- Tudsz bridzsezni? - világosbarna kord farmert hordott, szájában szipka, a szipkában cigaretta, Fecske, vagy Ötéves terv. Nagyon büdös füstöt eregetett.
A fejét kissé oldalra hajtotta, és kutatóan nézett rám.
- Tudok! - mondtam bátran, de nem tudtam. Zoli bácsiéknál láttam ugyan, ahogy higgadtan és fegyelmezetten - nagyon kevés beszéddel - játszották ezt a különös, elmélyültséget és tudást igénylő kártyajátékot, de sokkal többet nem.
- Mi, a Klári, a Gózon, meg én a kávéházit játszuk. Ismered?
- Ismerem! - vágtam rá egy pillanatnyi bizonytalankodás nélkül, holott fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél.

Kép forrása

Hogy lesz ebből bridzs?
- A negyedik lemondta - tette még hozzá. Hárman pedig nem lehet játszani. 
- Hárman tényleg nem lehet. 
- Holnap este várunk Kláriéknál, a Puskin mozi felett laknak, csengess, majd lejövünk. Gózont ismered?
Gózont ismertem, haver volt, több tárgyból bukott, évismétlő, az Eötvös klubban asztali fociban volt a párom, elszántan pörgető védő, néhány, a Bajtárs kocsmában elfogyasztott sör után pedig jól utánozta Rajz János és Bilicsi Tivadar hangját. 
- Persze - mondtam - ismerem a fazont.
- Vigyázz vele - a szájára tette az ujját, majd újabb cigerettát, Fecskét, vagy Ötéves tervet halászott elő, megszörcsögtette a szipkáját és elment.
Ő volt Rózner Géza, népszerű fickó, állandóan kézenfogva járt a szintén szőke Klárival az ötödiken. Hasonlítottak egymásra, először azt gondoltam, lehet testvérek. Olasz szakos is volt (meg magyar) és az olasz az ötödiken volt. Azt mondták író, vagy író lesz. Egyszer a Kárpátiában sörözés közben fejből elmondta egyetlen novelláját, a „Linczényinél voltam a minap” -ot.
Nem volt rossz.
A kérdés az volt, hogy lesz ebből bridzs.

Kép forrása

A kávéházi kell!
Még aznap elmentem Zoli bácsiékhoz és könyörögtem, hogy sürgősen tanítson meg bridzselni, mert másnap fellépésem lesz. A kávéházira. 
- A kávéházira, na ne nevettesd ki magad! Az amerikai sztenderdet kell megtanulnod! Persze az minimum egy év. Ha nem több. A kávéházi a kocsmába való. 
- A kávéházit szeretném - esdekeltem. - Egy napom van rá!
Kétségbeesetten jegyzeteltem, kikérdezett, válaszolgattam, reméltem, valami csak megragad másnapra. Kláriéknál aztán - meglepetésemre - minden olajozottan ment: úgy-ahogy megálltam a helyem, nagy szégyent nem vallottam, néha még dícsért is Gózon, meg Klári, Géza azonban szűken mérte. 
Aztán - egyetem alatt - még sokat játszottunk, más társaságban, másoknál, például Kicsinél (néhány hónapja hívott Géza, hogy meghalt), majd - ahogy mondani szokás - szétváltak útjaink. 
Bereményi Géza pedig - a szőke fickó, diáktársam - nagyszerű dolgokat alkotott, Cseh Tamásnak írott dalai néha most is könnyeket csalnak a szemembe. A zseniális Eldorádó, a tavaly megjelent életrajzi kötete, a Magyar Copperfield meg többi..., nem is tudnám tovább fokozni. 
Most 75 éves, hát Isten éltesse sokáig!