Kevesen tudják, hogy a színpadi jelmez sokáig a női divatot meghatározó viselet volt. Na, kevesen, mert kevesen olvasták a Színházi Élet 1917-es számait, amelyeknek egyikében a kritikus így ír: a színésznők diktálják a ruhadivatot… Még kevesebben gondolnak arra, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményében olyan ritkaságok is megbújnak, amelyeik gyakorlatilag páratlan darabjai a viselettörténetnek. És, ha még azt is elmondom, hogy a világítás-történet és a színháztörténetnek sokkal több közös pontja van, mint gondolnánk, akkor… Nos, akkor el kell azt is árulnom, hogy mindezeket az információkat Turnai Tímea Mesélő jelmezek című könyvének bemutatóján szedegettem össze.

Tudásmorzsák
Jó, persze, színházi szakemberek, kritikusok, muzeológusok mindezeket pontosan tudják, de a hétköznapi lélek számára mégis olyan apró tudásmorzsák ezek, amelyeknek ugyan nagy jelentőségük nincsen, mégis szebbé, izgalmasabbá, tartalmasabbá változtatják életünket. Valami effélét nyújt Turnai Tímea könyve is: amellett, hogy a színházi emberek számára fontos, szaktudományos anyagot kínál, a laikusoknak is élvezetes, gyönyörködtető lapozgatnivalót ad.
Persze kérdezhetnénk azt is, ki csudát érdekel, hogy miben lépett fel Csortos Gyula 1919-ben a Liliomban, vagy miben játszotta 1897-ben Márkus Emília Éva szerepét az Ember Tragédiájában, de ilyen kérdésekkel egyfelől azt kockáztatnánk, hogy a szerző minimum nagyon csúnyán nézne ránk, de rosszabb esetben a meggyőzés tettlegességig fajuló eszközeivel próbálná megértetni velünk a színházi viseletek kultúrtörténeti vonatkozásait.
No, de térjünk vissza a racionalitás talajára, hiszen efféle kérdések felvetése eleve képtelenség, már legalább is azok körében, akik részt vettek az izgalmas, ismeretterjesztő matinéműsornak is beillő könyvbemutatón.

Jelmezben a korzón
A témának megfelelő környezetben, a Centrál Színházban megtartott könyvbemutatón Dr. Gajdó Tamás színháztörténész például arról mesélt, hogy a sok momentum utal arra: annak idején a színészek és színésznők gyakran a szép ruháktól megidézve választották a színházi hivatást. A tizenkilencedik században ugyanis jelmez és divatos ruha még nem vált el élesen egymástól. Sokakról feljegyezték, hogy színházi jelmezeikben parádéztak a korzókon, még korábban pedig nem is tehettek mást, mert gyakorlatilag személyes ruhatárukat kellett a színpadon is használniuk.  Ennek megfelelően – de ezt már Turnai Tímea könyvéből tudom – nem egyszer divatházak támogatták egy-egy előadás látvány- és jelmezvilágának létrejöttét, azzal a nem titkolt céllal, hogy a közönség köréből vásárlókat nyerjenek.
Ki gondolná, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteménye – amelyből válogatva a Mesélő jelmezek készült – hányatott sorsot tudhat maga mögött. Tordai Hajnal jelmeztervező avatott be néhány részletbe, beázott pincékről, nedves barakképületekről, méltatlan körülményekről, miközben elmesélte a Nemzeti Színház jelmeztárának kalandos történetét. Ilyen tárolási feltételek mellett természetesen sok jelmez megsemmisült, de szerencsére rengeteg értékes darabot sikerült megmenteni. Ezek egy része most az OSZMI-ban van, más részük az új Nemzeti Színház biztonságos raktáraiban.
Hadd említsem még meg Böröcz Sándor előadást, aki – mint világítástervező – arra hívta föl a figyelmet, mennyire mást láthattak színpadon azok a nézők, akik gyertyavilágítás mellett élvezték a darabot, azok, akik gázlámpák fényében bámulták a színészeket, és azok, akik villanyfényektől pásztázott színpadon követik az eseményeket. Hozzá tehetjük, mennyire mást fogunk látni pár év múlva, amikor a digitális technikák a színpadvilágításban is átveszik a hatalmat…

Jelmez és alkotás
De kanyarodjunk vissza a ruhákhoz! Szerzőnk, Turnai Tímea, az OSZMI szcenikai gyűjteményének vezetője könyve felosztását ismertetve arra mutatott rá, hogy a jelmeztervezés a kezdetek óta alkotó folyamat, amely nem pusztán arról szól, hogy a viselőket szépnek, vagy érdekesnek mutassa, hanem főképpen arról, hogy az adott darab, vagy általánosabb értelemben az adott kor gondolati, szellemi tartalmait visszatükrözze, megjelenítse.
A jelmez nem pusztán dísz, hanem kreatív, teremtő munka során létrejött kreatív, teremtő erő. Így a jelmezek története egészen pontosan megmutatja azt a kort, amiben hordták. Még olyan folyamat is felfedezhető, hogy míg kezdetben a színész, illetve színésznő a jelmezével is azonosulva képviselte Thália küldetését, s például mindent megtett azért, hogy a fellépésen viselt ruhája az utolsó pillanatig rejtély maradjon, addig mára a ruha – korunk elképzeléseinek, s az alkotók fantáziájának megfelelően – a fellépéstől függetlenül is megjelenhet, önálló műalkotásként is bemutatható, kiállítható.
De nem folytatom, mert úgy hiszem, a tanulság folytatás nélkül is egyértelmű: érdemes meghallgatni a jelmezek meséjét.