A minap futott nem túl nagyot, de mégis valamekkorát egy rövid videó arról, hogy egy férfi 70 éves korában kezdett el gördeszkázni, hogy aztán ki tudja hány éves koráig tökélyre fejlessze önmaga számára ennek a saját világot jelentő utcai sportnak minden csínját-bínját. Ez akedves sztori a Méry Ratio most szemlézett ajánlójának első sorairól jutott eszembe, mivel így kezdik: „A közelmúltban adtak hírt az újságok arról, hogy meghalt Gianfranco Calligarich. Ennek a nemzetközi hírre szert tett írónak a pályája hetvenéves kora után kezdődött, akkor adták ki első regényét. Nekünk is van ilyen szokatlanul előrehaladott korban járó első könyvesünk. Nevét a sikeres olaszé mellett emlegetni nyilvánvalóan csak abban az értelemben jogosult, hogy szerzőnk is reményteljes folytatásra számíthat, ha a Sámuel című regényében láthatóvá váló írói erényeivel jól gazdálkodik.” 

kép forrása

A Gombocz János által jegyzet kritikai jellegű ajánló nem szűkölködik a dicséretekben, amikor így fogalmaz: „A Sámuel ugyanis nem a kezdő (vagy a tehetségtelen) ilyen-olyan fogyatékosságokkal terhelt próbálkozása, hanem érett, élvezhető irodalmi alkotás. Milyen szembetűnő írói erényekkel találkozhatunk e könyv olvastán? Erény bőségben mutatkozik, a sok közül hármat mindenképpen szeretnénk láttatni.” 

Az olvasó ne készüljön egy veretes nagy műre, hiszen itt még arról van szó, hogy a szerző, idős kora ellenére még csak ezután fog kiforrni annyira, hogy megalkossa alkotói pályafutása csúcsát, de ahogy olvassuk kritikusát, reménykedhetünk ebben. A fentiekre utal valamelyest a kötet mérete, mindösszesen 200 oldalas a kötet, melyről a tartalom szintjén mélyebbre ásva ezt olvashatjuk a kiadó oldalán a folytatásban: „A Sámuel igazi fejlődésregény, nyilvánvaló önéletrajzi tartalommal. Novellisztikus képek laza szerkezetű szövetébe fonva bontakozik ki az élettörténet, melyben a kis Samuból, a tétova megfigyelőből - sok kalandot, testi - lelki veszélyt átélve, megúszva - tiszta szívű, az igazságért mindig tevőlegesen is kiálló fiatalember formálódik. Az írásmű szerkesztésére való képesség mutatkozik meg abban, hogy a fejlődéstörténet íve jól követhetően megrajzolódik. A szerkesztés képessége nem csupán az egész mű összefüggésrendszerének a megteremtésében működött jól. Az egyes képek megkomponálása is erről az erényről tesz bizonyságot. Példaként említhetjük a Kofahajó című fejezetet - a kötet egyik csúcspontját - melyben a szerző egy alapvetően leíró részbe - a titokzatos emberpár megjelenítésével - „beleszerkeszti” a feszültséget a nyugodt utazás történetébe. Szerkesztési remeklés a Hendi bácsi adománya című kép rövidre fogottságával, a szereplők szófukarságával.”

A zárógondolatok egyike az író valóságérzékelésének mérgébe mártott képzeletbeli nyílhegyeiről szól, melyet így fejez ki a méltató: „Sebestyén László kiemelendő írói erényének tartjuk az őszinteséget, a néha kíméletlen igazmondást. Itt nem a főhős, Sámuel igazság melletti következetes és őszinte kiállására gondolunk, melynek mintája - nyilvánvalóan - a szerző „sajátélményű” harca a mindenkori igazságért, hanem az alkotó kendőzetlen bírálatára, amellyel saját magát és az őt, a személyiségét létrehozó környezetét illeti.”