Ki számítja ki a szerelmet?

Hanna Fry brit matematikus azt találta ki, hogy a szerelem a matematika segítségével könnyen, illetve könnyebben megtalálható. A 180 fok – A kultúra ellenpontja podcast mostani adásában a mikrofon két oldalán Schmöltz Margit író és Pöltl Oxi Zoltán újságíró vesézi ki A szerelem matematikája című különleges könyvet.

Kép forrása

A beszélgetés során a két műsorvezető arról is beszél, hogy mennyiben szuszakolható rá a tudomány alapját jelentő matematika, mint az objektivitás etalon közege egy olyan szubjektív témával, mint a szerelem, valamint kiderül, hogy Hanna Fry valójában különféle, állítólag matematikusok által alapított és működtetett online társkereső oldalak statisztika adatai alapján számolta ki a szerelmi esélyeket. Az adásban az is elhangzik, hogy a brit szerző leginkább hölgyeknek szánta könyvét, melyben egyebek mellett arra buzdítja őket, hogy a 15 éves kortól 35 éves korig tartó időszak után azzal a férfival kössék össze – a remélt nagybetűs szerelem reményében – az életüket, aki az addig eltelt húsz év randitapasztalata alapján jobb mindegyik aspiránsnál. Az író azzal is segíteni próbálja könyvében az olvasókat, hogy három tanácsot is ad, melyekkel matematikailag is igazolható a true love. Ezek pedig (valójában a kérdésekre adott válaszok csokrai): 1.) Hogyan legyünk sikeresek az online társkeresésben, 2.) Hogyan szerezzük meg a tökéletes partnert, valamint 3.) Hogyan kerüljük el a szakítást/válást. A műsorban szereplő magyar írónőtől pedig megtudhatjuk, hogy ő, aki több történelmi regényt alkotott, esetleg a matematikát is felhasználja-e, amikor a teljes történetbe beépíti a szerelmi epizódot, szálat.

Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=XZdNAL2nnzo

Könyvkultúra Magazin: https://konyvkultura.kello.hu/

Könyvkult-Bibliopod Spotify: https://open.spotify.com/show/3X4MMAd...

e-mail: 180fokpodcast@gmail.com