Hónapos könyvtárünnep Szegeden

Az esélyek és jogok köré szerveződő ingyenes rendezvényekkel, az olvasást népszerűsítő programokkal, könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kiállításokkal, író-olvasótalálkozókkal, filmvetítésekkel várják az érdeklődőket egész októberben az Országos Könyvtári Napok alkalmából Szegeden - közölte a szervező Somogyi-könyvtár igazgatója szerdán.

Kép forrása

A programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón Sikaláné Sánta Ildikó elmondta, az idei rendezvény kettős évfordulóhoz kapcsolódik: 1952-ben hozták létre a megyei könyvtárakat, a Csongrád-Csanád megyei először az akkori székhelyen, Hódmezővásárhelyen működött, majd 1972-től a szegedi Somogyi-könyvtár vette át ezt a szerepkört. Az évfordulót egész napos rendezvénnyel köszöntik október 3-án, írja az MTI.

A Somogyi-könyvtár - a szolgáltatásait bemutató és népszerűsítő rendezvények mellett - az emberi méltóság, a gyerekek és fiatalok esélyei és jogai, a családok, valamint az egészséges élethez való jog tematikája köré szervezte programjait. Október 3-án Dobray Sarolta újságíró érkezik Szegedre, akinek Üvegfal címmel, a bántalmazó kapcsolatokról szóló könyve a tavalyi év egyik irodalmi bestsellere lett.

Október 10-én Karafiáth Orsolya lesz a könyvtár vendége, aki Egymás könyve - Amikor összegyűrtük az eget című kötetét mutatja majd be. A mű a társas kapcsolatokról, barátságokról szól egy halálos kór árnyékában, hogy hogyan lehet és kell megküzdeni a váratlan és kínzó tapasztalatokkal.

Október 4-én egész napos prevenciós és rekreációs eseményt rendeznek a női daganatos betegségek megelőzését célul kitűző Mályvavirág Alapítvánnyal együttműködve, október 12-én pedig Csupor Dezső egyetemi docens tart előadást a daganatos, és egyéb betegségekhez kapcsolódó, gyógyulást ígérő tévhitekről, gyógynövényekről, táplálékkiegészítőkről.

A gyerekek és fiatalok számára is sok programmal készülnek. Október 11-én Hartay Csabával - a kamaszkorról szóló, Lerepül a hülye fejetek című kisregény, valamint a Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt című regény szerzőjével - ismerkedhetnek meg a középiskolások, beszélgetőtársa Brunner Krisztián szegedi rádiós, egykori középiskolai padtársa lesz. A Gyermekkönyvtárban A tizenhármak nyomában. A múlt ismerete a jövő esélye címmel történelmi nyomozós játék indul családok és felső tagozatos osztályok számára.

A hónap végén a szegedi és szegedi kötődésű írók mutatkoznak be legújabb köteteikkel. Október 21-én Diószegi Szabó Pál Hegymagasság, tengermély című kötetét ismerheti meg a közönség, október 25-én Bátyi Zoltán hozza el a rendezvényre legfrissebb novelláskötetét, Krétarajzok, gázgyár falára címmel, másnap pedig Bene Zoltán Teremt, és című novelláskötetének bemutatójára ülhetnek be az olvasók. Október 27-én az idén hatvanéves Darvasi Lászlót Az év légiutas-kísérője címmel megjelent novelláskötetéről kérdezi Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész.