„Ha két grafikus neve marad fenn a XX. századból az utókornak, az egyik én leszek, ha csak egy, akkor Szalay Lajos.” – szólt a legnagyobb és egyúttal talán a legmeghökkentőbb elismerés, amit Szalay Lajos Kossuth-díjas festő-és grafikusművész életében kapott. A dicsérő szavak nem kisebb szakmai tekintélynek a szájából hangzottak el, mint Pablo Picasso. Szalay Lajost a művészettörténet a XX. századi magyar rajzművészet megújítójaként tartja számon, ennek dacára ismertsége még mindig elmarad nemzetközi hírnevétől és presztízsétől. Ezt az „adósságot” törleszti a Sümegi György művészettörténész szerkesztésében megjelent A képíró című kötet is, mely pontosan fél évszázad interjútermését gyűjtötte egybe (1942-től 1992-ig).
A könyv - a művész állandó kiállításának otthont adó - Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria gondozásában került kiadásra.

Kép forrása

Szalay Lajos pályájának kezdetektől fontos dokumentumai voltak a vele készült mélyinterjúk. A nyolcvanas évek közepén jelent meg egy hosszabb interjúfüzér, mely a hazatelepülni készülő, súlyosbodó szembetegséggel küzdő művész sajátos számvetése. A jelen kötet tartalmazza valamennyi - korábban könyv formájában nem publikált - Szalay-interjút. A szerkesztő, Sümegi György a Magyar Köztársasági Érdemrend Keresztjével kitüntetett művészettörténész, a kötetben maga is számos interjú szerzője. 
A beszélgetések nyomán egy lenyűgöző művész-egyéniség képe rajzolódik ki, akinek emigrációban is hibátlanul megőrzött, választékos nyelvhasználata és egyéni, filozofikus eszmefuttatásai versenybe szállnak monumentális rajzaival. 
Szalay Lajos alapelve szerint: „a mindenről vallás lelki kötelesség”. Ennek megfelelően, szüntelen kereste a válaszokat az élet-halál nagy kérdéseire, lelki alkatából adódóan, sokszor gyötrődve és önmarcangolón. Rajzain - amiket ő maga „tőmondatba szorított szenvedésnek" nevezett, másutt pedig „szóba nem foglalható feszültségnek” - ez a nyugtalan keresés ölt testet. Szalay Lajos alkotásai a nagy emberi drámák és létharcok megfogalmazásai. Katonaként, a fronton végigrajzolta a II. világháborút, majd – emigrációba kényszerülve – az 56-os forradalomra egy sor átütő erejű művel reagált. Legnagyobb rajzsikerét a New Yorkban kiadott Genezis jelentette.
Az interjúk hozzásegítik az olvasót a képek és az alkotófolyamat mélyebb megértéséhez, miközben fölsejlik általuk a grafikusművész teljes életútja: a miskolci indulástól kezdve a négy évtizedes emigráción át a hazatérésig. 
Szalay Lajos elmeséli, hogy a 60-70-80-as években mit jelentett magyar művésznek lenni a „nagyvilágban”, de a beszélgetések nyomán a korabeli párizsi, amerikai és argentin művészvilág is megelevenedik. Választott hazái közül legbővebben Argentínáról olvashatunk, ahol a Tucumáni Egyetemen, illetve a Buenos Aires-i Képzőművészeti Főiskolán tanított. 
A kötet a nagyszámú rajz mellett számtalan ritkán látható, zömében a családi archívumból származó fotót tartalmaz. Ezek révén még átfogóbb képet nyerhetünk e nagy hatású, megújító-korszakalkotó művészről.