Június 6-án először tartották meg vidéken, ekkor Esztergomban, a szenvedélybetegek gyermekeiről szóló konferenciát. A valóságfeltárást és komoly szakmai előadásokat adó esemény szakmai könyveket is kínáltak, köztük volt a ma ajánlott: Waltraut Barnowski-Geiser által írt Apa, anya, pia című kötet is.

Kép forrása

A fent említett konferencián amúgy elhangzott, hogy a legdurvább becslések szerint ma Magyarországon két és félmillió alkoholbeteg él, az ezzel függésben álló másik adat az, hogy mintegy négyszázezer gyermek él olyan családban, ahol vagy az egyik vagy mindkét szülő alkoholista. És akkor még nem beszéltünk más egyéb szenvedélybetegségekről. Mondjuk ki: a rendszerváltozás óta sok más probléma mellett, mintha az alkoholfüggőséggel sem tudott szembenézni a társadalom. Barnowski-Geiser könyvének alcíme pedig: „Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot”, így kérdőjel nélkül, rámutatva, hogy van megoldás. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által tavaly kiadott kötet tehát inkább a rehabilitáció, a rekreáció útját mutatja meg. Mivel az alkoholizmus életérzése közismert Magyarországon, nem is mondanám szakmai kiadványnak a kötetet. 
A szerző az alkoholista szülő profiljának bemutatása mellett több fejezetben is foglalkozik más függőségben szenvedőkkel, így például drogosokkal, anorexiásokkal, gyógyszerfüggőkkel, munkamániásokkal (workaholic) és a játékszenvedély-betegekkel. A nagy téma a szülő betegségét elszenvedő, és a betegségért önmagát hibáztató gyermek. Ha netán van olyan, aki nem ismeri a leggyakoribbnak számító szenvedélybetegséget, az alkoholizmust, annak bizonyára elég horrorisztikusak lesznek azok a fejezetek, ahol a család széteséséről van szó, vagy ahol a betegség elleni küzdelem fázisairól olvashatunk. Barnowski-Geiser kötete egyértelmű tabudöntés, mely feltépve a hallgatás fátylát, egyszerű, közérthető és logikus, szakmai okfejtésben és olvasmányos magyarázattal beszél a szenvedélybeteg által tönkretett család megmentésének módjáról. Nagyon tömény, nagyon fontos, nagyon okos könyv, remélhetőleg nagyon sokakhoz eljut az üzenete, köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak is. A szerző utalva a ránk váró feladatra, bevezetőjében egy ismeretlentől idéz: „Ne várj, míg elvonul a vihar, tanulj meg az esőben táncolni.”