Életművével lepte meg szerkesztőségünket Prander Éva tatabányai költő. A hat kötetből álló sorozat mindegyike verseket tartalmaz, miként ezt a magánkiadásban egzisztáló alkotó a fedélborítóin a jobb alsó sarokban is jelezte. Rendkívül érzelmes írásait a különböző lírára vonatkozó szabályoktól független, fesztelenül, mintegy individuális szabadságmámorban vetette papírra.

Kép forrása

Mindig nagy izgalommal tölti el a recenzióírót, amikor egy alanyi költő vagy író munkáival találkozik. Ezekben ugyanis mindig feltűnik egy-egy, vagy akár egy egész csokorra való abból a felépítményből, melyet személyiségnek nevezünk. Prander Éva is hasonlóan tett, a szerkesztőségünknek leadott minden kötete belső borítójára rárakta közgazdaságtani tanulmányainak, személyzeti osztály-stílusú pályarajzát. Bevallom, kissé zavarba jöttem a különféle szakmák elnevezésén – képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus – mivel rájöttem, hogy én is ezt végeztem el, igaz, a most bemutatandó költővel ellentétben, én egy percet sem dolgoztam ezekben a státuszokban. 
Éva, mert talán, mint egyfajta hozzám közel álló rokonlelket, nevezhetem így keresztnevén, az önmegvalósítás személyes küzdelme, életének megannyi csillogóan magas és bányamélyen lévő pontja közötti hullámvasutazása periodikusságáról írta meg költeményeit. Szavai szűkösségét nem más, mint a tömörség okolja, az az igény tán, írom én, így a távolból, hogy szűnni nem akaró vággyal vonzódik a szavak alkotta érzelmesség világába. Amennyire át tudtam tekinteni költészetét, úgy látom, hogy mindezek ellenére keveset enged láttatni a világból és magából, mely utalhat szerénységére, illetve egy olyan világlátásra és önismeretre, melynek kódolását nem ezekben a versekben rejtette el. S ahelyett, hogy Prander Éva versesköteteivel kapcsolatban esetleges tévedés révébe érnék recenziómmal, idézem őt magát, aki alkotásairól egy alkalommal Jókai Annától kapott dicséről sorokat: „Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem és főleg hihetetlennek, hogy tollat ragadott, valószínű ekkor már betegen, és jelezte nekem, hogy milyennek tartja Az ember és lelke című verseskötetemet. Velősen összefoglalva épnek. Azt írja, hogy maradjon ép: Az ember és lelke.”