Tök Magda tök jó kalandjai

Ha halloween, akkor tök, ha tök, akkor viszont minden recenzióíró álma, hogy egy olyan könyvről készítsen ajánlót, mint Gáti István Tök Magda kalandjai című meséje. A humoros, kedves, élettel teli megközelítés, mind témájában, mind pedig műfajában modern, hiszen a szerző a hétköznapi élet csodáiról versek formájában ír.

Kép forrása

Gáti István majdnem első könyvével ünnepli, hogy kétségkívül azon a Varró Dániel által kitaposott ösvényen halad a siker felé, melyet a gyermekek rokonszenve övez és kövez ki. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennünk, hogy Gáti már egy jó ideje a gyermeki fantázia, a gyermeki mesevilág avatott alkotója, közvetítője, a gyermeknyelv szószólója, hiszen számos más munkája, műfordításai, dalszövegei, is erről szólnak. A szerző elsősorban költő, akként tartja magát számon, s mint önéletrajzában olvashatjuk 2004-től publikál verseket a különböző, gyermekeknek szóló folyóiratokban, kiadványokban, de szerteágazó munkásságát mutatja, hogy prózafordításaival valamint másokkal közösen készített zenei CD-ken is szerepelt már kicsik és nagyok legnagyobb örömére. 
A Tök Magda történet főhőse egy túlsúlyos hölgy, akinek nemcsak térkiszorításába adódnak problémái, hanem azért is, mert nagyon magányos, ezért szeretne magának való társat találni. A szerencse mellé szegődik és meg is leli párját, a pikáns nevű Tök Ödön-t, akivel nemcsak szerelembe, de házasságba is bonyolódik. A nász tök jóra sikerül, olyannyira, hogy a tökaranyos házaspárnak születik két, tök édi-bédi gyereke. Természetesen innentől kezdve a fordulatos, mókás história csak még tovább kunkorodik, s Tök Magda és családja egyre-másra kerül a legkülönfélébb, mulattató és tanulságos kalandokba. A meghökkentően újszerű tök-világot Nagy Norbert zseniális rajzai illusztrálják, melyek segítségével még jobban elmerülhetünk ebben a tökkedves és tökszép mesevilágban.