Szentségtani szemléletre gyakorolt hatás
Vannak ritka nehéz könyvek, melyek természetesen nem kilóra mérhető súlyuk alapján azok. Andrea Grillo, a római Szent Anselmo Egyetemen professzor, s nemrég a Pannonhalmi Apátságban tartott konferencián ismertette a liturgikus mozgalom és a posztmodernitás viszonyáról szóló új könyvét, A liturgia születése a 20. században című tanulmányát. Ezen ajánlómmal kísérletet teszek rá, hogy röviden összefoglaljam a kötet lényegét.

És bizony kísérlet, mert Grillo professzor könyve valóban nem egy habkönnyű esszécske. Fontos összegzése egy egyházon belüli folyamatnak, mely tanulmány már csak azért is jelentős, mert bepillantást enged a világ számára a néha zártnak tűnő egyház belső változásaiba. A tanulmánykötet központi témája az a 20. században kiteljesült ellenpár, melynek egyike a rítusaival a posztmodernitásba illeszkedni nem tudó és nem akaró teológia, másik része pedig maga a rítus válsága volt. Grillo professzor tanulmányában ugyanakkor ott található a megoldás is, hiszen liturgikus reformról ír. A Bencés Kiadó gondozásában megjelent kötetben a szerző többek között így fogalmaz a válságként megélt folyamat vizsgálata kapcsán: „A könyv kétségkívül döntő fordulópontot jelent ezen a hosszú úton. Hozzájárul annak újrafelfedezéséhez, hogy a liturgikus mozgalom és a liturgikus reform olyan alapvető események, amelyek meghatározzák a 20. és 21. század teológiai kutatásait. (…) A magyar fordítás igazolja azt az általános tendenciát, hogy a liturgia újrafelfedezése, mint liturgikus kérdést és kihívást állítja azt a kortárs teológiai gondolkodás elé, ennek erőfeszítéséhez kíván kapcsolódni – lelkesen és komolyan – e könyv magyar fordítása is. Remélem, hogy ez a kezdeményezés nemcsak a liturgiatudomány és a magyar teológus-világ szentségtani szemléletére nézve bizonyul majd hasznosnak, hanem a magyar nyelvű egyházak rituális kompetenciájára és lelkipásztorainak fogékonyságára is hatással lesz.”
Az 1961-es születésű, savonai származású Andrea Grillo Genovában végzett az egyetemen, ahol teológiát és filozófiát tanult, majd később a liturgikában mélyült el. 1994-ben is a fundamentális teológia és a liturgika viszonyából doktorált. Most ajánlott kötetének fülszövegében arról ír a kiadó, hogy napjaink egyik legjelentősebb és legeredetibb liturgikus teológusa, akinek számos publikációja jelent már meg.

Egypercesek

A könyvtárak mindent jobbá tesznek
Egy amerikai kutatás lélekemelő eredményei
Tolkien – Fény a sötétségben
A Gyűrűk Ura és A hobbit alkotójának képregényben elbeszélt élettörténete
Filmek és könyvek egyformán sikeresek
A könyvesboltokban is népszerű a Hunyadi-sorozat!