A rendszerváltás előtti alternatív rockzenei teljesítményét természetesen nagyra értékelve, nem tudom hányan hiányolták, hogy Menyhárt Jenőtől, hogy gitáros, dalszerzői, énekesi habitusa mellett írói vénáját is felmutassa a publikumnak? És lőn, Menyhárt könyvet írt, Az agitátor című kötet viszont kedvesen, mesélősen tudósít egy olyan világról, melyért a szerző rockmuzsikusként sokáig harcolt.

2008-ban jelent meg a Menyhárt-féle Az agitátor, melynek formátuma – mondjuk rá – önéletrajzi regény, amolyan tényleg (nem is olyan) enyhén agit-prop-os felütéssel. A hazai rocktörténelem egyik igen érdekes és meghatározó zenekarának, az Európa Kiadónak vezető egyéniségének lenni, nem egyszerű feladat. Még akkor sem, ha az íróvá válásból visszatekintve rámosolygunk a nyolcvanas évek nyers punkforradalmára, a budapesti egyetemi klubok forrongó bulijaira, illetve arra, hogy ezek a forradalmárok a rendszert megdöntve – hát mondjuk akkor ki egyszer és mindenkorra – nem tudták túlélni a beköszöntött kapitalista „kánaánt”. Menyhárt és szabadcsapata, ellenséget immár nem találva a harctéren, rajongói bajtársaik egyre kínosabb nosztalgiázásának kielégítésére, ugyanakkor zenei produktumaik egyre professzionálisabb és artisztikusabb megnyilvánulásaira ragadtatták el magukat a party-hangulatú kilencvenes és ezredforduló után években. Valahol teljesen logikus volt, hogy Menyhárt egy idő múlva, igazolva önmaga álmainak, imidzsének és identitásának magmáját, valami lényegesen új dologba fog. Ezt az új dolgot úgy hívták, hogy Amerika, egészen pontosan USA, még pontosabban New York. Ez lett tehát Menyhárt Jenő új főműve, ebben merült el és ezt sugározta annyi visszatérő magyarországi Európa Kiadó koncert és még egy ajándék bónusznak is felfogható utolsó (?) EK nagylemez megjelenése után.
Az agitátor ezt a 2006-ot követő időszakot mutatja be a maga fiktív és objektív elemekből álló komposztjával, ahogy a magyarul, magyaroknak, amerikai zenét játszó Menyhárt Jenő amerikai angol életérzésekkel telve Amerikáról magyaroknak ír regényt. A történet főhőse egy Greenpeace-aktivista, aki leírva a Nagy Almát, New Yorkot, az ottani létet, egy projektalapú élet túlélési kézikönyvében fogalmazza meg, hogy mit tehet a forradalmár lelkű ember, ha kirántják alóla magát a revolúció talaját, hogy mihez kezd az, akinek közönsége kispolgári bajokkal küzdő fogyasztókká válik és akinek gyomra és szíve az egész világ behabzsolására lett méretezve, a jóindulat és zsenialitás teljes fegyverzetének birtokában.
Az pedig már legyen csak az én perverz bajom – mert azért én is csak Menyhárt rajongó lennék ám – hogy miért nem az Európa Kiadó adta ki ezt a könyvet?