Elsőregényesként üdvözölhették az idei Ünnepi Könyvhéten az olvasók Sára Júliát, aki Mamikó nappali című különös témájú, különös hangulatú regényével tulajdonképpen máris ismertté és kedveltté vált. A filmes, tévés világból az irodalomba érkezett alkotó nem kívánhatna jobb belépőt, de Sára Júlia elsősorban – szerintem – bátor. Nem mellesleg meg Sára Sándor filmrendező lánya, s vagy egy tucat film készítője.

Hogy miért bátor Sára Júlia? Nos, főként azért, mert regénye, egy szexhirdetéssel szolgáltatását kínáló nő története, nem hatásvadász és nem is a most divatos ál-erotikus konzumirodalom. Meggyőződésem, hogy Sára Júlia azért írta meg ezt a történetet, mert a történet hívta őt. A nem is annyira eredeti kiindulópont mégsem válik másolatok másolatává, a végül is csupán egyfajta sajátságos alvásterápiát kínáló telt idomú hölgy körülbelül azt nyújtja klienseinek, mint az Emily Browning által megformált női főhős a zseniális Sleeping Beauty című filmben – együtt lehet vele aludni.

A közérthetőség kedvéért álljon itt egy mottónak is beillő részlet a műből: „Mamiko hivatásos alvó, profi virrasztó, fizetett társ az éjszakában. Minden este pontban tíz órakor becsönget egy magánytól szomorú lakásba, ahol valaki egy vetett ággyal már várja őt. Átöltözik hálóingbe, befekszik az ágyba az idegen mellé, lekapcsolják a villanyt, és elkezdődik az éjszaka. Mamiko nem csinál mást, mint az óvodában annak idején, meghallgatja a sötétben elsuttogott titkokat, és álomba ringatja a szorongó, kétségbeesett, szomorú felnőtteket.”

Az ízig-vérig mai, magyar történetben tipikus figurák vonulnak fel, olyanok, akik Budapesten, az éjszakai élet underground és művészbugyraiból másznak elő időnként, csak éppen a napfényre érzékeny lényük álmatlanságot okoz náluk, így aztán mégis maradnak egy új korszak különös made in Hungary–féle mátrixában, ahol kipihenni magukat csak és csakis Mamikonál tudják.

Kultuszregény szagot érzek.