Miért nincsenek homoszexuális mesék?

MEGJELENT: 2019. november 12., kedd | SZERZŐ: Rácz András

Gyermekek szexualizálásának témájában írt ki pályázatot a Labrisz Leszbikus Egyesület. Persze a kezdeményezés nem ennyire direkt formában jelenik meg az egyesület honlapján, hanem meseíró, illetve mese átíró kezdeményezés alakjában. Az ötletgazdák szerint óriási szükség van az általuk tervezett új mesekönyvre, amelyhez ismert mesék újraírt változatait várják olyan szereplőkkel, akik „valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Például nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek, LMBTQ-emberek, nem fehér bőrűek, nem keresztények, menekültek, mélyszegénységben élők, testi fogyatékossággal vagy mentális zavarral élnek, idősek, határon túliak, alkoholbeteg, börtönviselt szülők gyerekei” és így tovább. 
Hogy a dologban mi a rémületes, mindjárt elmondom. 


Kép forrása

Mesehiány? 
Kezdjük a mesékkel. A Labrisz Leszbikus Egyesület pályáztatási ötletgazdái bizonyára kevés mesével találkoztak gyermekkorukban, mert a felsorolt „stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz” tartozó mesehősök nagyobb részével telis-tele van a meseirodalom. Hány, de hány népmese kezdődik azzal, hogy volt egyszer egy szegényember, de az olyan szegény volt, mint a templom egere…? A mélyszegénység már-már hétköznapi témája a gyermekeknek szóló elbeszélő irodalomnak. 
Nem lesz nehéz felidézni olyan meséket sem, amelyben a szülők vagy a szülők egyike, valamilyen súlyos mentális problémával küzd. Hogy mást ne mondjak, a gonosz mostoha alakja pontosan ezt jeleníti meg, igaz, a mese nem részletezi, hogy a miféle mentális zavar vezet az embertelen viselkedéshez. Börtönviselt szereplőt sem nehéz találni, hiszen a főhős megpróbáltatásainak nem egyszer helyszíne a börtön. Sokszor nem is egyszerű tömlöcről van szó, hanem kínzókamráról, vagy valami szörnyűséges tortúra lehetőségéről, mint amilyen például a kaszásverem.

Kisebbségi lét? Marginalizált helyzet? Testi fogyaték? Hát senkinek nem jutott eszébe ott a Labrisznál a fél lábú ólomkatona, a Rút kiskacsa, vagy akár a Szépség és a szörnyeteg? Hát nem a másságról szól minden mese, amelyben a legkisebb gyerek jár szerencsével, amelyben Hüvelyk Matyi, Bosszem Jankó vagy éppen Pinokkió találja meg helyét a világban? 

És végül nem lehet elég cigány, székely, indián mesét olvasnia annak, aki éppen a kisebbségi lét problémáiról akar mesélni, nem lehet elég arab, kínai, afrikai, vagy óceániai történetet találnia annak, aki a miénktől eltérő kultúrákról akar olvasni? Nekem kedvenceim egyike volt a Bőbeszédű teknősbéka, meg persze az Ezeregy éjszaka… 
Miért nem felelnek meg ezek a mesék a Labrisz Egyesület pályáztatóinak?

Kép forrása

Milyen a gyermeki szexualitás?
No, igen, látom én is: homoszexualitással összefüggő históriát véletlenül sem találunk a klasszikus meseirodalomban. A genderideológia megjelenése előtt kialakult, tehát kurzus-tehertételektől mentes gyermeklélektan egészen pontos magyarázattal szolgált arra, miért nem létezik homoszexuális gyermekmese. Ugyanazért, amiért heteroszexuális gyermekmese sincs. Pontosabban ugyanazért, amiért nincsenek szexuális töltetű gyermekmesék. 
A gyerekek ugyanis nem szexuálisok. A gyermeki nemiség alakulása alapos részletességgel feltárt területe a fejlődéslélektannak, s abban bizony nyoma sincs a felnőtt szexualitásához hasonló motívumoknak. Ennek megfelelően a gyerekek nem is tudják értelmezni a szexualitással járó problémákat, ilyenek nem szerepelnek játékaikban, s természetesen nem szerepelnek meséikben sem. A világ szexualizálása, különösen a gyermeki lét szexualizálása a gyerekek számára felfoghatatlan, tehát ijesztő, a személyiségfejlődést erősen eltorzító, a gyerekek lelki-fizikai fejlődésében tartós problémákat okozó agresszió. (Egyebek mellett ilyen megfontolások miatt tekintjük erőszaknak a gyerekekkel folytatott nemi kapcsolatot, akkor is, ha egyébként formális beleegyezéssel jön létre. A gyerek nem tudja, mibe egyezik bele.) 

Kép forrása

Gyermekbántalmazás 

És ezzel el is jutottunk oda, miért kell rendkívül károsnak, személyiségrombolónak tartanunk a Labrisz Leszbikus Egyesület kezdeményezését. A homoszexuális csoportok propagandája ellenére a pozitivista pszichológia egyértelműen leszögezi, hogy homoszexuális gyerekek nincsenek, mert egyszerűen szexuális gyerekek sincsenek. A genitáliák ingerelhetőségének felfedezése azonban a nemi orientáció nélküli ingerkereséshez vezethet, amiből majd a nemi érés során szexualitás lesz.   
A szexualitás beleerőszakolása a gyermeki világba – akár hetero- akár homoszexuális mesék formájában, nem is beszélve az olyan rémisztő eseményekről, mint a mostanában egyre több nyugati országban divatos „drag queen (egyfajta homoszexuális jellegű személyiségzavar) meseórák” formájában – oda vezet, hogy a nemiséggel nem jellemezhető genitális ingerkeresés, nemi tartalmat kap, a nemi szervek – szexuálisan közömbös – izgatása szexuális jelentőséget nyer. 
Az idő előtti felvilágosítás tulajdonképpen a nemiség beleerőszakolása a gyermek életébe. A gyermek a korai (azaz a nemi érést megelőző) és jellegéből adódóan félretájékoztatást hordozó „felvilágosítás” hatására önmagát szexuális lényként határozza meg, miközben valódi szexuális létre nincs lehetősége. Az ilyen, külső tényezők által létrehozott gyermeki szexualitás tehát szükségszerűen lesz torz és abnormális, szükségszerűen vezet hamis önképhez. A mindenfelé nyitott genitális ingerkeresés így válhat téves identitássá, az érdeklődő és örömkereső gyermek így kényszerülhet rá arra, hogy önmagát szexuális zavarokkal élő személyként definiálja. 
Tulajdonképpen abúzus ez is, egyfajta pszichés bántalmazás, amelytől helyes lenne megvédeni gyermekeinket. 



Megosztás