Sajgóan időszerű

MEGJELENT: 2020. január 2., csütörtök | SZERZŐ: Vörös Viktória

Csoóri Sándor költői indulását 1951-től számítja az irodalomtörténet-írás; később az ’56-os forradalom utáni új költőnemzedék képviselőjeként vált ismertté, Ördögpille (1957) című kötetével. Születésének kilencvenedik évfordulója (2020. február 3.) előtt összegyűjtött versei négy kötetben jelentek meg az Erdélyi Szalon  ̶  IAT Kiadónál 2019-ben. Egy sorozat része ez a több mint ezeroldalnyi lírai termés, melynek anyagát Balogh Júlia, a költő özvegye állította össze. 

Kép forrása

Földed nyomorúsága 
Pálfy G. István szerkesztő Orbán Ottó nemzedék- és költőtárs véleményét idézi utószavában: „… a nemzetköziség-nemzet-nemzetiség sajgóan időszerű, hármas tárgykörében kevesen tettek fel annyi megfontolandó kérdést, mit Csoóri. Íróasztala mellől egyszerre látni a parasztporták valóságos és a galaktika elvont udvarára, mely utóbbin a nap kapirgál gömbölyded csibéivel.”
A költőként debütáló Csoóri Sándor lírai látásmódját esszéíróként és filmforgatókönyv-szerzőkét is megtartotta, gazdagítva ezzel az irodalmi szociográfia illyési hagyományát. Ez a lírikusi pálya néha megszakadt, például amikor többször is szilenciumra ítélték, vagy amikor közéleti szerepvállalása miatt nem folytatta a versírást. Érett költői műveit az 1962-es Menekülés a magányból látomásverseitől, még inkább az 1967-es Második születésem kötetétől számítja a kritika. Ekkor vált központi szerepűvé nála a természeti és szerelmi tematika, versteremtő „tiszta forrásai” – ahogy Görömbei András fogalmaz. 
Szülőfaluját, Zámolyt lélekben sohasem hagyta el. Eljutva Kubába a hatvanas évek elején, később bejárva a magyar diaszpóra szellemi központjait a világban, mindig a Fejér megyei kis falu maradt a viszonyítási pont számára. 
„Futhatsz a szeplőtelen Notre-Dame elé,
vonagló sátán-torkaiból is az ömlik, az a szennylé, földed nyomorúsága.
Mint húsban vándorló szilánkot,
hordod magadban romjait”

(Idegszálaival a szél)
A második világháborúban tizenhétszer gazdát cserélő Zámoly a magyarság történelmi sorstragédiájának jelképes helyszíne lett írásaiban. Innen adott kijózanítóan tárgyilagos és egyben korszakot összegző, fájdalmas „Tudósítást a toronyból”. A paraszti lét pusztulását közelről láthatta a költő, saját családjában is megélte, ahogy a kötődést is anyanyelvéhez, szüleihez, a természetközeli életformához. Az Anyám fekete rózsa című verse az első igazi saját hangú kötetében, az Ördögpillében jelent meg 1957-ben. (Klasszikus verssé vált, bizonyítja ezt a róla elnevezett veresegyházi versmondó verseny.) A balladai hangütésű vers anya-alakja a sorsát némán tűrő parasztasszonyból mitikus fájdalmat hordozó jelképpé növekedik, összekapcsolódva a fekete rózsa és a (halál)madár toposzával. 
„Anyámnak fáj a feje  ̶ 
 anyámnak fáj a Semmi.
Anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz, majd kicsi  ̶ 
Bejön egy madár érte,
s csőrében elviszi.”


Kép forrása

A teljesség igézetében 
Költészetének másik nagy vonulata a teljesség elérésének vágya – legyen az politika, az emberi kapcsolatok (szerelem és barátság), a világ értelmezésének kérdései vagy az ember kapcsolata a természettel. Görömbei András így fogalmaz: „a teljesség igézetében határozta meg önmagát.” 
„…én a világ akartam lenni:
oroszlán és fagyökér együtt,
szerelmes állat, nevető hó,
a szél eszméje és a magasság
széjjel csurgatott tintafolja…”
(Barbár imádság)
Lírájának sajátja nem csupán a váratlan asszociációkat felvillantó, sokszor szürrealisztikus képalkotás, illetve a számvetés igénye és drámai hangvétele. Csoóri Sándor verseinek tétje van: megértésük, az olvasó bevonódása ebbe a versvilágba elköteleződést von maga után. A személyesség ilyen hőfokán beszélő líra a Balassi, Berzsenyi, Ady, Illyés, Nagy László, Juhász Ferenc által képviselt poétikai hagyomány folytatója.
„Nem voltam pap s nem lettem próféta sem,
csak egy ember, aki még beszélni tudott
a kövekkel s a tűzvészekkel is,
amikor már a szónak sem volt szíve…”
(Harangok zúgnak bennem)

Kép forrása

Haza a magasban
Az útkeresés kétségei és a magabiztos intonáció együttes jelenléte adják a lírai oeuvre hitelességét, hiszen a Kádár-kor kemény, majd puhuló egypártrendszeri uralma alatt, a korlátozott véleményszabadság idején Csoóri Sándor vállalta a felelősen gondolkodó értelmiségi szerepét a közélet fontos kérdéseiben. Hamarosan megjelenő Naplója jegyzeteiben így vélekedett a hatalomról az 1980-as években: „Ez a hatalom azt elviseli, hogy az állampolgár művelt legyen, hogy bőséges ismeretei legyenek, de ha a lelke, az erkölcse ugyanolyan erős, mint az esze, azt már nem viseli el, vagy csak nehezen.”
Csoóri Sándor lírája elkötelezett költészet a szó legnemesebb értelmében: a „haza a magasban” gondolatkörében élte alkotói életét. Az alkotótársakkal, a határon túli magyarsággal tartott élő kapcsolatrendszere, világirodalmi kötődései versekben is megjelenő motívummá váltak, ezáltal is beépülve szellemi hagyományunkba. Az irodalmi és közösségi szerepvállalás kettős kötelezettségének eleget téve Csoóri költészete új vonásokkal gazdagodott, vívódóbbá vált. A paraszti kultúra értékeinek megőrzése, nemzeti elkötelezettsége magyarság-verseiben vallomásos hangon szólalnak meg.
„… ó régiek, régvoltak, eleim,
váratlanul ti sajdultok meg bennem
a hótól roskatag diófa alatt. (…)
A vendégetek, fiatok leszek? Vagy csupán
a jövő szökevénye? Szabad lidérc,
ki bort kér borotokból s a szátokról meg világot les el?
Sült almátok az édeninél jobb volt,
ízén az ember holtig kitelel. (…) 
Faparazsatok a hóra kivilágít.”

A Csoóri-líra jellemzője a tragikus alaphang és a globális-kozmikus látószög. Akár Babitsnál, nála is együtt vannak jelen a ház, a haza, Európa és a „glóbus”; kötődései között nála is elsőként a haza szerepel. Ugyanakkor az Elkártyázott köpeny című kései versében „a hétpróbás nyerészkedők” miatti új haza keresésének elkeseredett gondolatával foglakozik. A nomád, a csavargó, a „vadfiú”, a vadkölyöknek nevezett Rimbaud alakja a szabadság képviselője nála, azé a költői szabadságé, aminek szintén elkötelezettje a lírikus.
„Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtéríthetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remény évszázadában
az erőtlen szabadokét.”
(Így lásson, aki látni akar)

Kép forrása

Szerelemmel kitölteni a világot
Változatos regisztereken szólal meg Csoóri Sándor szerelmi költészete. Érett költészetén belül ezeket is látomásosnak, atmoszférikus verseknek nevezi a szakirodalom; „a szerelmet képes teljes világgá igézni, képes a szerelemmel kitölteni a világot” (Görömbei András)
„Miért írjak verset,
ha veled lehetek?
Csak azért,
hogy az időt cifrázzam
és szaporítsam a szót?
Kézbe kapom inkább a Napot,
mint a kugligolyót,
s a láthatár erdeit
döngetem a kedvedért
halomba egyrakásra.
Miért írjak verset,
ha veled lehetek?
Szebb a te melled, mint
a legváratlanabb hasonlatok,
és a szád, mint
a legmeztelenebb rím.”

A váratlan képkapcsolások példája az Elengednélek, visszahívnálak című verse, melyben a világháborút („darazsak golyózápora”) és a nyarat idézi meg egymásba öltve motívumait.
„Elengednélek  ̶ 
visszahívnálak  ̶
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötíteném hajaddal.”

Az áfonyaszínű asszony (2007) című versében a nő mitikus, túlvilágot megidéző alakká válik: „ő küldi hozzám halott barátaimat minden este,
akik Isten öngyújtóját szikráztatják,
míg nem telik meg csillaggal
fönt az égbolt.”

Csoóri Sándor Összegyűjtött verseinek új kiadása a teljes lírai életművet felöleli. A 2016-ban elhunyt kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő folyóiratokban, újságokban, valamint kéziratos füzetben maradt költeményeit csakúgy közreadja, mint elveszettnek hitt füzete tizenhat versét.
Megosztás