Árvák

MEGJELENT: 2018. december 17., hétfő | SZERZŐ: Gergely András

Az első világháborút követően elszakított területekről elmenekült vagy elűzött tömegekről írt könyvet Trianoni árvák címmel Dékány István filmrendező. A szerző tíz esztendeje a szepességi szászokról, a cipszerekről szeretett volna filmet készíteni, amikor a téma szakértője, Illés Zoltán felhívta a figyelmét egy tanulmányra. A cikk szerint 1918 után a miskolci pályaudvaron sok, a csehszlovák hatóságok által kiutasított vagy menekült ember vagonokban kényszerült élni, köztük nem csupán magyarok, hanem cipszerek is. 

Kép forrása

Hatalmas információhalmaz
A film végül támogatás hiányában nem valósult meg, ugyanakkor Dékány István elkezdte a menekülttéma kutatását: végigjárta Budapesten azokat a helyszíneket, ahol egykor álltak vagy még ma is állnak a menekültek számára épített lakótelepek, olyan embereket keresve, akik érintettek a történetben. Emellett levéltárakban és az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárában – ott hatvanegy újság több évfolyamát végigböngészve – hatalmas információhalmazt gyűjtött össze.
A kutatás eredménye először egy dokumentumfilm lett, a Csonka vágányon, amely a könyv DVD-mellékletében is megtalálható a menekültek nem teljes névsorával együtt.       
„Amikor 2014-ben kész lett a film, azzal szembesültem, hogy van egy csomó felhasználható anyagom” – mondta Dékány István, aki akkor határozta el, hogy – életében először – könyvet ír a témáról. 

Kép forrása
                         
Három hullám  
A történészek becslése szerint több mint négyszázezer menekült érkezett az elszakított területekről, közülük sok ezren kényszerültek hosszabb-rövidebb időt, akár éveket vagonokban élve eltölteni. Dékány István elmondta: a menekültek, akik közül a legtöbben értelmiségi tisztviselők voltak, három hullámban érkeztek Magyarországra. 
Amikor az utódállamok elkezdték kiépíteni saját hatalmi gépezetüket a megszállt területeken, elsőként kiutasították az összes olyan vezető tisztségviselőt – főispánokat, főkapitányokat, bírósági elnököket, – akik korábban a magyar államot képviselték, ők adták a menekültek első hullámát. Az alacsonyabb rangban szolgáló állami alkalmazottaknak, szakembereknek általában felajánlották a maradást, ha hűségesküt tesznek az új államhatalomra. Ezt azonban nagyon sokan megtagadták, így nekik is menniük kellett, ahogy azoknak is, akiknek a felváltására máshonnan hozott emberek az új hatalom – hangsúlyozta.
A trianoni békeszerződésben szerepelt egy úgynevezett optálási jog, amely szerint a más állam fennhatósága alá került emberek meghatározott ideig választhattak, mely ország állampolgáraként akarnak élni. Ha Magyarországot választották, távozniuk, repatriálniuk kellett szülőföldjükről, ők alkották a menekültek harmadik hullámát – fűzte hozzá Dékány István.

Kép forrása

Vagonokba kényszerült menekültek
Az optálási jog miatt a menekültek beáramlása a békeszerződés életbe lépése után tovább erősödött. A magyar kormány ezért hamarosan a repatriálás korlátozása mellett döntött arra hivatkozva, hogy a korábban érkezettek közül is rengeteg ember kényszerült vagonba, mert még nincs megoldva a lakhatása, megélhetése. 
1920. októberben több mint tizenhatezren éltek országszerte kifűthetetlen, teher- vagy állatszállításra épített vagonokban. A beköltözési moratórium és a szükséglakások építésének hatására számuk 1922. júliusára mintegy 2200 főre apadt. Az utolsó vagonlakó azonban csupán 1927. februárban tudott kiköltözni a vasúti kocsiból.
Dékány István kiemelte azt is: a magyarok mellett viszonylag sok nem magyar származású ember vállalta a menekültsorsot. „Magyarságvállalásuk” volt az, ami leginkább megragadta őt könyve írása közben.



Megosztás