Tisztelet az elődöknek címmel közölt nagyívű beszélgetést Turnai Tímea színháztörténész szakíróval, a PIM-OSZMI gyűjteményvezetőjével a Könyvhét folyóirat abból az alkalomból, hogy Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága című kötetét június 28-án 17 órakor mutatják be a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében. A reprezentatív album a művész hagyatékából származó számos rajzot, díszlet- és látványtervet, makettet bemutató fotót tartalmaz.

Kép forrása

Sokoldalú alkotó
Persze, aki nem jártas a színháztörténetben, mindjárt fel is teheti a kérdést: Oké, de ki a csuda az a Forray Gábor és miért olyan fontos a hagyatéka? Nos, Turnai Tímea elmondja, hogy az új kötetben bemutatott alkotó „szinte huszonnégy órában benn élt az Operában. Számára a családja, a kertje és az Operaház jelentette az életet. Kidolgozott egy különleges megoldást a tervei bemutatására az énekesek és rendezők számára: 1:25, illetve 1:50 méretben lemakettezte, lemodellezte az előadásokat. Az Aidához több száz figurát készített papírból és hungarocellből az énekeseknek és bevilágított, háromszintes makett színpadán zenével és látvánnyal bemutatta, hogy hogyan képzeli el az előadást.” 
Szóval elszánt művész lehetett. Persze a gondosságnak meg is lett az eredménye. Ez az Aida-előadás volt az, amely Forray számára átütő kritikai sikert hozott. Közben ő nemcsak a díszlettervezéssel foglalkozott, de játékokat is készített. Elsősorban repülőket, hiszen a II. világháború alatt repülőtiszt volt. Ja, hogy el ne felejtsem, közben kertészkedett is. Turnai Tímea szerint „legjobb barátja egy rózsanemesítő úr volt, Forray a saját maga által épített ház kertjében is több száz féle növényt nevelt, sőt művészbarátainak is elsősorban általa nemesített facsemetéket és bokrokat ajándékozott.”

Kép forrása

Az Operaház aranykora
Úgy tűnik, igazán sokoldalú ember volt díszlettervezőnk, s ez a sokoldalúság, igényesség, eredetiség munkáiban is megjelent. „Forray pályaíve olyan képet mutat, mintha mindig megújult volna, mintha időről időre felfedezett volna egy technikát, szcenikai megoldást, vagy színárnyalatot, amelyet korábban nem használt. A monumentális, 1969-ben bemutatott Don Carlos, az 1972-ben színre került fából készült, faragott Hovanscsina-díszletkomplexum, vagy az 1976-ban létrejött, jellegzetes hagymakupola szerkezetek motívumait magán viselő Borisz Godunov alapján mintha az Operaház legendás aranykorához kapcsolódna”. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, mintha éppen neki köszönhetnénk, vagy mások mellett neki is köszönhetnénk az Operaház aranykorát. 
A szerző megemlíti azt is, hogy Forray újításainak köszönhetően „mobilis, könnyen mozgatható és a színpadi jelenetek változásai során minden átalakulásakor más dramaturgiai jelentéstartalmat kapó díszletelemeivel időt és látványt nyert” ebben az időben a magyar operaszínpad. 
Visszatérve a sokféleséghez, Turnai Tímea elmondja, hogy Forray a „színeket ugyanúgy harmóniába állította, mint a különböző formaelemeket. A makettjeiben és a vázlataiban látható, hogy egy-egy előadást legalább tízféleképpen megtervezett, a bemutatókhoz több száz rajzot készített és addig nem tekintette lezártnak a munkát, amíg a rendező, az énekesek és az egész művész közösség el nem fogadta azt.”

Kép forrása

Pályaképek, korrajzok
A Tisztelet az elődöknek – Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága című kötet a Petőfi Irodalmi Múzem – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai albumsorozatának ötödik része.
A kötetek megjelenését szerteágazó kutatás előzi meg, amelynek alapján különleges pályaképeket, tervezői életutakat, látványterveket, rajzokat, maketteket, jelmezeket mutat be a sorozat. Eddig Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze és Örökös Tagja, Vágó Nelly Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész jelmeztervező, az Operaház és a Nemzeti Színház vezető tervezője, Nagyajtay Teréz Kossuth-díjas érdemes művész jelmeztervező, a magyar nemzeti viselet megújítója, a Nemzeti Színház tervezője, legutóbb pedig Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező munkásságáról jelent meg egy-egy könyv. 
A szerző most úgy fogalmazott, hogy az eddig feldolgozott „öt életmű – a legnagyobb hagyatékok – a szcenikai gyűjtemény gerincét jelentik, több ezer rajzzal, makettel, jelmezzel és díszlettervvel, amelyek alapján legjelesebb előadásaink látványvilága kirajzolódik.”
Szóval színháztörténeti súlya van a sorozatnak, hiszen a magyar színházi szakemberek munkáját a maguk teljességében, egyedi alkotásként és korrajzként egyszerre mutatja be. Turnai Tímea szerint „nem csupán az életutat, a pályaképet, hanem a tervezők különleges és sajátos stílusjegyeket jelentő egyéni hangját is megmutatjuk, természetesen sok-sok érdekességgel, kritikai- és sajtóanyaggal, teljes bibliográfiával és a rendezések, tervezések jegyzékével együtt.”

Kép forrása