Talán nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy még a legvaskalaposabb bölcsészek között is akadhatnak olyanok, akik nem ismerik Henricus Cornelius Agrippa von Nettesheim nevét. De hogy miért is kellene ismerni? Ki is volt ő? Nos, H. C. Agrippa, középkori orvos-doktorátusz, asztrológus, sötétmágus, író, egyetemi tanár, alkimista, udvari történész, valamint nem mellesleg aranysarkanytús lovag volt. Ezek közül mindegyik, ugyanakkor valószínűleg valójában egyik sem. Hogy miért nem? Mert mind az orvosi, mind a tanári pályája kérdőjelekkel tarkított, valamint mind orvos-doktorátuszi fokozatáról, mind aranysarkantyús lovaggá való kinevezéséről pusztán saját feljegyzése maradt fent. 

Kép forrása

Mágus és mágia
Önéletrajzának megkérdőjelezhető elemei mellett azonban életének kalandos volta és sajátos képességei megkérdőjelezhetetlenek, csakúgy, mint kitartó jelleme. Élete során legalább tizenkilencszer (!) kellett elhagynia aktuális lakóhelyét, többségében pedig nem saját döntésére. Az egyik, talán legjellegzetesebb efféle esemény például, amikor udvari asztrológusként kedvező jóslatot készített valakinek, akiről aztán szerencsétlenségére kiderült, hogy valójában trónkövetelő. Ezt a hibát hamar egy menekülésnek kellett követnie, a király haragja elől. 
Élete fő műve, a De Occulta Philosophia véletlenül került a kezembe, de azóta is áldom a pillanatot, amikor kíváncsiságból leemeltem a polcról. Hogy miért? Nos, elmondom.
„Henricus Cornelius Agrippa talán az egyetlen igazi fekete mágus, akinek az életrajzát pontosan ismerjük” – hirdeti a könyv előszava. Már itt felmerül az emberben, hogy ha egy 1990-ben kiadott könyv előszava is elismeri Agrippát „igazi fekete mágusnak”, akkor ott bizony van ok az érdeklődésre. 
A De Occulta Philosophiának, vagy magyar fordításában a Titkos Bölcseletnek három része van. Az első rész a „Magia Naturalis” a természeti mágiával, a második a „Magia Coelestis” a számokkal és csillagokkal összefüggő mágiával, a harmadik, a „Magia Ceremonialis” pedig a vallással és rítusokkal összefüggő mágiával foglalkozik. A modern kiadások azonban csak kivonatok, nem a teljes szöveget tartalmazzák, ám így is bőséges tartalommal fogadják a sötét varázslás iránti érdeklődő olvasókat. 
„E három könyvben arról lesz szó, hogyan gyűjtik ki a mágusok e hármas világból a hatóerőket” – kezd bele Agrippa a műbe, amely bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik, ezt az erős kezdést nemcsak, hogy fent tudja tartani, de túl is szárnyalja a későbbiekben. De helyettem beszéljenek inkább az ő szavai. 
„Mindenki jól tudja, hogy a mágnesben van valamiféle vasat vonzó erő, és hogy a gyémánt jelenlétében megszűnik a mágneshatás: ugyanígy az elektron és a balagius fölhevített morzsaléka kivonja az ércből a salakot (…), a gályatartóhal megfogja a hajót, a rebarbara a kolerát gyógyítja, a tégla tetején sült kaméleonmáj záport és égzengést kelt, a heliotropiuskő a tekintetet élesíti és viselőjét láthatatlanná teszi…”. Hiszen ezeket mindenki jól tudja… 

Kép forrása

Mi-mire jó?
Aki esetleg az állatok keletkezéséről kíván tájékozódni, az is bőséggel talál válaszokat. „Hiszen jól tudjuk, hogy a szúnyogok férgekből keletkeznek, a darazsak lótetemből, a méhek tehén és ökör hullájából, a skorpiók letépett lábú és földbe ásott rákokból születnek, a megégetett kacsák vízbe szórt hamvából meg békák teremnek, ha pedig ezt a port süteménybe sütik, és a süteményt kis darabokra vágják, majd nedves föld alatti helyre dugják, varangyok bújnak elő belőle.” Ha tehát sok a légy a környéken, pusztán égetni kell pár kacsát, majd követni az utasításokat, a békák pedig majd intézik a többit. (A varangyok esetén sajnos a süteményhez nincs recept mellékelve.)
A mi-mire jó valójában-féle hasznos tippek és praktikák szinte megszámlálhatatlanul állnak rendelkezésére az olvasónak. Ilyen például, hogy: „Mint mondják, ha rókavérrel bekent tengeri csillagot szögezünk rézszöggel az ajtóra, a mérgek nem árthatnak nekünk. Azt is beszélik, hogy ha egy asszony fog egy tűt, bekeni mocsokkal, aztán meg olyan sárba forgatja, amelyikbe emberi hulla volt temetve, majd halotti lepelből tépett rongyba tekerve magánál hordja, addig, amíg a tű nála van, egyetlen férfi sem lesz képes közösülni vele.” Mondjuk, Andorka Rudolf az ormánsági születésszabályozásról írt munkájában ezt a módszert nem említette, de hát végül is ahány ház, annyi szokás. 
A különböző betegségekre – főleg a harmad- és negyednapos lázra –, számtalan gyógyírt felsorol a műben, melyek olvasásakor nem feledkezhetünk meg arról a tényről: Ő elsősorban orvosnak mondta magát. És például ilyen praktikákkal dolgozott: „A fültövi strumát pedig állítólag az gyógyítja, ha korai halállal elhalt ember kezével érintjük meg a torkunkat. Azt is mondják továbbá, hogy a nehéz szülést azonnal megkönnyíti, ha az ágyat, amelyre a szülőnő fekszik, olyan kővel vagy hajítódárdával ütik át, amelynek egy-egy csapásával előbb három élőlényt: egy embert, egy vadkant és egy medvét öltek meg. Ugyanilyen hatású a harci lándzsa is, ha korábban emberi testből húzták ki, s ha nem érintette a földet.” Esetleg kísérleti jelleggel a Szent Imre Kórházban ki lehetne ezeket próbálni.

Kép forrása

Multifunkcionalitás
Végül pedig a személyes kedvencemmel zárnám a sort: „Létezik egy úgynevezett Etiópfű amely kiszárítja a mocsarakat és minden zárat kinyit.” Kiszárítja a mocsarakat ÉS MINDEN ZÁRAT KINYIT! Lássuk be, nincs az a svájci bicska, amely tudná hozni a multifunkcionalitásnak ezt a szintjét. 
Az aranyat érő, talán igaz, talán nem féle szövegek tárháza pedig ezekkel még közel sem teljes. Bár valóban megmosolyogtatóak ezek a sorok, azért azt is el kell mondani, hogy ahogy a fordító és az előszó szerzője, Magyar László András is írta: „Hogyan olvassuk tehát ezt a könyvet? Semmi esetre sem tudományos, ismeretterjesztő, filozófiai, de ne is okkult műként. Olvassuk inkább úgy, mint gyermek a mesét, örvendezve és csillogó szemmel, hiszen olyan világgal találkozhatunk benne, amely talán mindörökre elveszett, olyan világgal, amelyben rend, harmónia és fenséges istenerő uralkodik – s közben ne feledjük: ez a világ Agrippa korában is éppúgy álom volt, mint manapság.” Ez igaz, de ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Agrippa nem lehetett volna az, aki, ha ez a világ ne lett volna szerves része a kornak, illetve ha ezek a nézetek nem pengettek volna valós húrokat az emberek egy jelentős részében. Mindenesetre egy biztos, valóban érdemesebb szórakozás céljából olvasni a könyvet, mintsem orvosi tankönyvként.