Nemzet és irodalom

MEGJELENT: 2017. július 25. | SZERZŐ: Rácz András

Aki kedveli az irodalomtörténetet, csodálkozva szembesülhetett azzal, hogy az elmúlt évtizedekben, a rendszerváltást követően nem született új szellemű, összefoglaló munka, amely feldolgozná a magyar irodalom históriáját. Persze irodalomtörténetet nem könnyű írni, nem is mindig szükséges, de a közelmúlt radikális szemléletváltása bizonyosan szükségessé tesz egy újszerű irodalomtörténeti feldolgozást. Nos, megérkezett a várva vár munka. A Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című nagyszabású kötet – ha nem is ad választ minden felmerült kérdésre – mégis rendkívül izgalmas és tartalmas összefoglalása a magyar szépírás közelmúltjának.

Ismeretlen írók, költők

A kötet újszerűségét az adja, hogy a szerkesztők a Kárpát-medencei magyar irodalmat természetes egységnek felfogva a maga teljességében igyekeznek bemutatni. A fülszöveg így foglalja össze a könyv legfontosabb erényét: „1920 óta a magyarországi irodalom nem egyenlő a magyar irodalommal. Az elszakított nemzettestek különböző utódállamokba kerülve a közös alapproblémán - kisebbségi lét - felül más és más léthelyzetben találták magukat, ezért speciális válaszokat kellett adniuk. Így vált kényszerűségből önállóvá az erdélyi irodalom, és ezért indult el az önállóvá válás útján a délvidéki, a felvidéki, a kárpátaljai magyar irodalom is.
Az elszakított országrészek magyar írói, költői a szocializmus végéig tejes egészében, az utóbbi nagyjából negyedszázadban csak részben, de ismeretlenek maradtak egymás és a nemzet számára.
Kezdetben az internacionalizmus, később a kozmopolitizmus jegyében épp azokról feledkeztünk meg, akik szülőföldjükön maradva az ott élő magyar nemzettest lét- és sorsproblémáiról írtak...”

Takaró Mihály irodalomtörténész, a kötet szerkesztője, KMKE és a Rákóczi Szövetség által szervezett V. Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozón így fogalmazott: 1920 után a Kárpát-medencei magyar irodalom fejlődése más-más utakon indult el. Tragédia, hogy egy délvidéki magyar nem tudhatott a felvidéki magyar irodalomról, talán az anyaországit ismerhette.

Egységes nemzeti kultúra
Az új szemléletű kötet a magyar irodalmi műveltség tarthatatlan szétforgácsolódásával szemben az egységes nemzeti kultúrát képviseli. A szerkesztők nagyívű munkája nyomán a magyar művelődés először nézhet szembe azzal a problémával, s adhat választ arra a kihívásra, amely szerint csaknem száz esztendeje megszűnt az egyetemes magyar irodalom tanítása, feldolgozása s ezzel megszűnt megszűnt a Kárpát-medencében élő magyarság közös műveltség standardja. A szerkesztők felvállalt célja tehát az, hogy műveltségünk széthullott – s ami a huszadik századot illeti, gyakorlatilag létre nem jött – közös alapjait helyreállítsa, megteremtse. 
Küldetésének megfelelően a kiadvány függelék gyanánt rendkívül komoly szöveggyűjteményt is tartalmaz. Igaz, a gyűjteménybe válogatott szövegek nem pótolhatják a könyvtárnyi határon túli irodalmat, de alapos áttekintést adnak az elcsatolt területek és az anyaország magyar irodalmának huszadik századi történetéről. A háromszáz oldalas válogatás elsősorban irodalomtanároknak nyújthat segítséget ahhoz, hogy ezentúl a Kárpát-medence magyar irodalmát taníthassa és ne a magyarországit vagy az erdélyit.
Talán itt érdemes megjegyezni, hogy az irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) gondozásában jelent meg, ezért az irodalomtanítás praktikus szempontjai is megjelennek a szerkesztés koncepciójában. 

Erények és hiányok
Mindezekkel azonban nem fogytak ki az eredeti elképzelésekből a szerkesztők. A kötet, szokatlan megközelítéssel a huszadik század irodalmi kánonjait is felülírja. Takaró Mihály szerkesztő ekképpen foglalta össze a bevett irodalomtörténeti sémák bírálatát: „Ki kell mondani, hogy a túlságosan is »együzenetű« Nyugat a magyar irodalomra nemcsak termékenyítőleg, de torzítólag is hatott. Különösen azzal, hogy tudatosan és agresszíven kisajátította az »irodalmi megújulás« jelszavát, és alkotóik önmagukat jelölték meg az irodalmi progresszió egyedüli letéteményeseinek... Eljött az ideje, hogy a korszak történelmi értékeléséhez hasonlóan az irodalmiban is új utakra lépjünk.”
Sajnos, hogy a kötet ennek szellemében nem tud teljes vizsgálódást bemutatni. Hiányzik a könyvből a huszadik század – egyébként jól ismert – hazai irodalmának újszerű feldolgozása. A szerkesztő a már említett Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozón azt mondta, hogy a könyv nem tartalmazza a „könyvtári irodalmat”, nincs benne például Ady vagy Kosztolányi, de megtalálható benne Kovács Vilmos vagy Dsida Jenő. Pedig mennyire izgalmas lenne úgy olvasni a Kárpát-medence magyar irodalmáról, hogy azt nemcsak nemzeti egységében, de a korábban „haladónak” nyilvánított szempontrendszer mellőzésével, ám egységes értékorientáció alapján mutatják be a szerkesztők. 
Erre azonban még várnunk kell, mert ez a kötet sajnos más szempontból sem tudott teljes lenni. 
A tizenhat tagú szerkesztőbizottság szomorúan hiányos kötetet állíthatott össze, mivel a Felvidék magyar irodalmának ötven-száz oldala nem kerülhetett bele. A felkérés ellenére sajnos egyik szlovákiai egyetem tanára sem vállalta a feladatot.
Ezzel persze az is kiderült, hogy előbb-utóbb meg kell jelennie az új, bővített kiadásnak. Takaró Mihály elmondta, már folynak tárgyalások arról, hogy szeptembertől felvidéki irodalmárok kapcsolódnak be a munkába. S így tulajdonképpen nem is pusztán egy könyv, de egy merőben új irodalomtörténeti, sőt talán művelődéstörténeti projekt van születőben. 

Pótolt mulasztás
A Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című kötet most a következő témákat dolgozza föl: 
Magyarországi magyar irodalom 1920 és 1945 között;
Az erdélyi magyar irodalom 1920 és 1945 között;
Magyar irodalom Kárpátalján 1920 és 1944 között (Ruszinszko);
Magyar irodalom a Felvidéken 1918 és 1945 között (Szlovenszko);
A délvidéki magyar irodalom története 1920 és 1944 között;
A magyarországi magyar irodalom története 1945 és 1990 között;
A romániai (erdélyi) magyar irodalom 1945 és 1989 között;
Magyar irodalom Kárpátalján 1944 és 1991 között;
A csehszlovákiai (felvidéki) magyar irodalom története 1945 és 1990 között;
A délvidéki magyar irodalom története 1945 és 1991 között;

Az irodalomtörténeti összefoglalást követi a függelék, amelyben olvashatunk egy – főképp tényadatokat kínáló – tanulmányt a magyar irodalom 1990 utáni történetéről, egy rendkívül komoly szakirodalmi bibliográfiát, egy rövid életrajzi adatokat is kínáló összefoglalást a kézikönyv szerzőiről és végül a már említett rendkívül jó válogatást kínáló, háromszáz oldalas szöveggyűjteményt. 
Bár a két háború között, illetve a szocializmus évei alatt a mai szemlélettől nagyon eltérő nézőpontok alapján vizsgálta az irodalomtudomány a magyar irodalom történetét, azért egyetérthetünk a szerkesztővel, amikor úgy nyilatkozott, hogy a kötettel hetven év szakmapolitikai mulasztását pótolták. Hiszen most először született olyan könyv, amely a magyarság hazájának a Kárpát-medencét tekinti és igyekszik a Trianon után szétszakított magyar irodalom 1920 utáni fejlődését egységes kultúrtörténetként bemutatni.



Megosztás

Egypercesek

Szavak a végtelenbe

Szavak a végtelenbe

Newton és Darwin közé temették Stephen Hawking hamvait

Ewan McGregor ragyog

Folytatódik a horrorműfaj egyik meghatározó klasszikusa

Elvarázsolt fantasy

A szerző nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni

Rácsversek és Napharang

József Attila-díjas költő, sikeres közgazdász

Kedvencünk, a Balaton-felvidék

Természeti kincsekben gazdag táj, amely mindig tud újat mutatni

Feliratkozás a hírlevélre

Email