Micsoda zenék, micsoda fickók, micsoda idők

MEGJELENT: 2017. június 16., péntek | SZERZŐ: László T. András

A magyar beatzene történetének eddig ismeretlen részletei tárulnak fel a Beatinterjúk I. című kötetből. A szerző, Bálint Csaba az Illés, a Hungária, az Omega és a Syrius sztoriját a mellékszereplők, a mára elfeledett közreműködők segítségével meséltette el. 

Ki ismeri a valóságot?

„Elsősorban azokat az embereket szerettem volna megszólaltatni, akik nem lettek a későbbiekben országosan ismert sztárok. A történelmet a győztesek írják, de akkor ki ismeri a valóságot? A könyv szereplői szívvel-lélekkel csináltak zenei forradalmat az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, de aztán a polgári életet választották” – foglalta össze a szerző, Bálint Csaba, aki eddig mintegy kétszáz zenészinterjút készített. A Rockmúzeum gondozásában, a Cseh Tamás Program támogatásával kiadott Beatinterjúk I.-ben olvasható beszélgetések az elmúlt években a passzio.hu-n már megjelentek, most azonban összegyűjtve új megvilágításba helyeznek számos fontos részletet a magyar beatzene történetében.
Az interjúk készítésénél meghatározó tényező volt, kit tud elérni, hiszen a korszak szereplői közül sokan évtizedek óta külföldön élnek. Voltak, akik azóta nevet változtattak, ketten viszont maguk jelentkeztek, hogy olvasták a korábbi cikkeket és szívesen felidézik ők is emlékeiket. 
„Még mindig meg tudok lepődni, ha előkerül egy-egy kordokumentum vagy visszaemlékező, nagyon sok ismeretlen szelete van a korszaknak. Ezeket inkább csak olvasnám a szabadidőmben, de sajnos nem csinálja meg helyettem senki, így kénytelen vagyok én interjúzni, mert a 24. órában vagyunk” – fejtette ki a szerző.
A szerző szerint az interjúalanyok által elmondott információk elsősorban azért értékesek, mert az elfeledett szereplők különböző igazodási kényszerektől mentesen tudták felidézni a vizsgált korszak történéseit. 

A legendákat építeni kell
Az ős-Illés zenekar első éveit Nényei Tas, Farkas Ádám, Halász Gyula „Öcsi”, a tavaly elhunyt Körmendi János, valamint az alkalmi közreműködő, Hantos Balázs elevenítette fel, a Hungáriáról és elődjéről, a Syconorról Hauer Rezső, a 2013-ban elhunyt Csomós Péter, Sipos Péter, Kertész László és Matlaszkovszky Miklós beszélt, az Omega indulását Kovacsics András „Öcsi”, Varsányi István „Gergő”, Wittek Mária, Láng Péter, Bánkúti Győző, Kiss Zoltán, Tornóczky Ferenc és Somorjai László mesélte el. A Syrius együttes kialakulásának körülményeit pedig Kelemen András, Vadász Ferenc, Mogyorósi László, Mezei Anikó és Rákosi László idézte fel.
Az elmondottak számos, eddig tényként kezelt információt kérdőjeleznek meg. Láng Péter szaxofonos, Bánkúti Győző trombitás és Kiss Zoltán dobos szavaiból például az rajzolódik ki, hogy az Omega nem 1962 szeptemberében, hanem már egy évvel korábban, még Kóbor János nélkül megalakult, az eddig elődnek tekintett Próféta együttes pedig egyáltalán nem is létezett. „Megkapargattam néhány eddig megkérdőjelezhetetlennek vélt állítást, a kánon bizonyos értelemben újraírásra szorul. A lényeg azonban nem változott, a legendákat szerintem építeni kell, nem lerombolni”.

Valami mást akartak
A könyv érdekessége az is, mekkora átjárás volt személyi tekintetben a hatvanas évek első felében a három nagy, az Illés, a Metro, az Omega, valamint a közvetlenül utánuk jövő Hungária között.
„Közösek voltak a céljaik és nagyjából egyformák voltak a lehetőségeik is. Valami mást akartak, mint ami körülvette őket, ezért szövetkeztek egymással. A zene volt a kapocs, az eszköz, a cél pedig a lehető legtágabb autonómia elérése” – fogalmazott Bálint Csaba.
Jómagam ismertem a szereplők nagy részét, egyikük, Varannai István, az Echo búgó hangú énekese pedig a mai napig nagyszerű barátom. Ott voltam az első próbálkozások idején és ájult csodálattal hallgattam a zenét. Táncolni – legalábbis azt a csoszogós rongylábat szégyenszemre – nem tudtam, így Pista mögött álltam a zongoránál a Csiliben, mintha én is a zenekarhoz tartoznék. Aztán az Omega, az Illés, a Scampolo meg a többiek – elképesztő élmény volt. Akkoriban az volt a menő, hogy szőkére festettük a hajunkat. Jómagam is így tettem, anyám hidrogénjét kentem a fejemre, az egyetemi indexemben is ott virít szalmasárga üstököm. Aztán néhány hónap múlva Cs. tanár úr megkérdezte tőlem: 
„Mondja, maga nem volt szőke szeptemberben?”
„Igen tanár úr, csak azóta lenőtt” –
válaszoltam az akkori sztárok fölényes modorában.  
A Beatinterjúk I. egy háromkötetes sorozat első darabja. A következő könyvben a Metro, a Dogs, az Atlas, a Sámson, és talán az Echo és a Scampolo története fog szerepelni.



Megosztás