Krasznahorkai érintett az apokalipszisben
Az alternatívból immár klasszikussá avanzsált magyar irodalmi hegyorom, Krasznahorkai László író új regényét már nyáron nagyon várták. Zúgott a hír a neten, hogy jön az új Krasznahorkai könyv!, és mindenkiben – aki kedveli, és aki tán nem, abban – az volt a kérdés: miről ír majd Tarr Béla szerzőtársa? Vajon egy új Sátántangó, netán egy új Werckmeister harmóniák pattan ki Krasznahorkai fejéből?
Életművet összegző regény
És most, íme, itt van, a friss magyar apokalipszis-regény, kellő vidámságot, melankóliát, filozófiát, társadalomtudományt, aktuálpolitikai összegzést hordozva. A Báró Wenckheim hazatér című regény tulajdonképpen egy jó értelemben „meghájpolt”, nagyon várt mű volt. Mert igen, Esterházy, Csoóri és hasonló nagyságok mellett többen is vannak olyanok, mint Krasznahorkai László, aki megérezve, rárezdülve az idők jelére, jeleire, tulajdonképpen társadalmi szintű világítótornyokként mutatja az utat, reagálja le prófétai módon a mát és a holnapot.
A kiadói ajánlás szerint: „Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki - fejben - erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre...”
Magyar messiás
Lenyűgöző erőt hordoz a kötet. Aki belemerül a könyvbe, azt fogja érezni, hogy minden mondata a helyén van, egyetlen fölösleges szó, vagy vessző nincs benne. Zseniálisan megformált szereplők bolyonganak a hosszú mondatok között, s hiába igényel komoly figyelmet a szöveg, mindenképpen megtérül a befektetett energia.
A történet a címbéli báró a tengerentúlról magyar kistelepülésnek mondható szülővárosába való visszatéréséről szól, arról, ahogy életével leszámolva megérkezik az eredet helyére, s ahol valami újat kezd. Sokan úgy vélik, hogy Wenckheim csupán egy beteges csaló, hogy csak ámítja a közönséget és se pénze, se terve nincs, hogy újraépítse a magyar mikrotársadalmi jövőt. Ugyanakkor szintén sokan vannak, akik bíznak benne, és alakjában vélik felfedezni a magyar messiások new wave ikonját, aki majd olajszállítmányokkal, hatalommal, pénzzel, befolyással valami egészen elementárisan és döbbenetesen újat hoz el a kisvárosra.
„Érintett vagyok az apokalipszisben”
Aki szívesen dagonyázik a Krasznahorkaitól megszokott disztópikus társadalmi viszonyok keltette világepizódjaiban, az nem fog csalódni a Báró Wenckheim hazatér-ben. Számomra ez a történet leginkább talán a Werckmeister harmóniákhoz áll leginkább közel, mivel ahogy abban is, úgy ebben is sokáig kétséges, hogy az egyre inkább a világ végét jelző időszak megoldást, totális végpusztulást, netán rendrakó happy end-et ad-e. Kétségek gyötrik tehát az olvasót, ahogy a báró hazaérkezésével egyre inkább elszabadul a történet fejezeteiben valami érthetetlenül és mégis logikusan végzetes apokalipszis vagy mindvégig egy orbitális blöffel állunk szemben.
Az új könyvvel kapcsolatban a szerző már többször is adott interjút, ezek egyikében egyebek mellett így fogalmaz a központi elemnek mondható apokalipszisről, világvégről: „Érintett vagyok az apokalipszisben, mert az életem mindenképp azzal fog végződni, ahogy mindannyiunké. Érdekes, hogy változik az életben a halálhoz való viszony. Fiatalon foglalkozik a legtöbbet az ember a halál kérdésével, mert ekkor még olyan bátorsággal teheti ezt, ami később, amikor már közeledik a saját halála felé, már nem lesz meg benne. Átveszi a helyét a félelem.”
Életművet összegző regény
És most, íme, itt van, a friss magyar apokalipszis-regény, kellő vidámságot, melankóliát, filozófiát, társadalomtudományt, aktuálpolitikai összegzést hordozva. A Báró Wenckheim hazatér című regény tulajdonképpen egy jó értelemben „meghájpolt”, nagyon várt mű volt. Mert igen, Esterházy, Csoóri és hasonló nagyságok mellett többen is vannak olyanok, mint Krasznahorkai László, aki megérezve, rárezdülve az idők jelére, jeleire, tulajdonképpen társadalmi szintű világítótornyokként mutatja az utat, reagálja le prófétai módon a mát és a holnapot.
A kiadói ajánlás szerint: „Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki - fejben - erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre...”
Magyar messiás
Lenyűgöző erőt hordoz a kötet. Aki belemerül a könyvbe, azt fogja érezni, hogy minden mondata a helyén van, egyetlen fölösleges szó, vagy vessző nincs benne. Zseniálisan megformált szereplők bolyonganak a hosszú mondatok között, s hiába igényel komoly figyelmet a szöveg, mindenképpen megtérül a befektetett energia.
A történet a címbéli báró a tengerentúlról magyar kistelepülésnek mondható szülővárosába való visszatéréséről szól, arról, ahogy életével leszámolva megérkezik az eredet helyére, s ahol valami újat kezd. Sokan úgy vélik, hogy Wenckheim csupán egy beteges csaló, hogy csak ámítja a közönséget és se pénze, se terve nincs, hogy újraépítse a magyar mikrotársadalmi jövőt. Ugyanakkor szintén sokan vannak, akik bíznak benne, és alakjában vélik felfedezni a magyar messiások new wave ikonját, aki majd olajszállítmányokkal, hatalommal, pénzzel, befolyással valami egészen elementárisan és döbbenetesen újat hoz el a kisvárosra.
„Érintett vagyok az apokalipszisben”
Aki szívesen dagonyázik a Krasznahorkaitól megszokott disztópikus társadalmi viszonyok keltette világepizódjaiban, az nem fog csalódni a Báró Wenckheim hazatér-ben. Számomra ez a történet leginkább talán a Werckmeister harmóniákhoz áll leginkább közel, mivel ahogy abban is, úgy ebben is sokáig kétséges, hogy az egyre inkább a világ végét jelző időszak megoldást, totális végpusztulást, netán rendrakó happy end-et ad-e. Kétségek gyötrik tehát az olvasót, ahogy a báró hazaérkezésével egyre inkább elszabadul a történet fejezeteiben valami érthetetlenül és mégis logikusan végzetes apokalipszis vagy mindvégig egy orbitális blöffel állunk szemben.
Az új könyvvel kapcsolatban a szerző már többször is adott interjút, ezek egyikében egyebek mellett így fogalmaz a központi elemnek mondható apokalipszisről, világvégről: „Érintett vagyok az apokalipszisben, mert az életem mindenképp azzal fog végződni, ahogy mindannyiunké. Érdekes, hogy változik az életben a halálhoz való viszony. Fiatalon foglalkozik a legtöbbet az ember a halál kérdésével, mert ekkor még olyan bátorsággal teheti ezt, ami később, amikor már közeledik a saját halála felé, már nem lesz meg benne. Átveszi a helyét a félelem.”
Egypercesek
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Egy kicsit késtem…
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Női sorsvallomások egy csokorban
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból