Közismert a megállapítás: Magyarország az a hely, ahol mindenki ért a futballhoz, de senki sem tudja, hogy mitől lehetne jobb. Legyünk optimisták és tegyük hozzá azt is, hogy az EB-ra való kijutás a magyar foci új feltámadását jelenti. De miért kellett erre ennyit várni? A válasz egyik alternatívája a ma már antikvárnak számító Végh Antal könyv, a hírhedt Gyógyít6atlan? oldalain található, bár a kérdőjel részemről is ott lebeg.

Miért nem hallgattak rá?
Végh Antal Gyógyít6atlan című könyve a nyolcvanas évek második felének „öszödi beszéde”, mondhatjuk némi fonákkal. A botránykönyv irgalmatlan kritikával próbál arra válaszokat adni, hogy egyrészt miként kaphatott ki 6:0-ra Magyarország a Mexikói világbajnokságon a Szovjetuniótól, másrészt arra is válaszokat keres, hogy milyen gyógyíthatatlan betegségek emésztették akkor a magyar futball testét-lelkét. Végh Antal, aki 1962-től szabadúszó író, újságíró volt, a Miért beteg a magyar futball? címmel könyvében már korábban is írt a sportágról kritikusan. És a helyzet, hát közel hasonló lehetett részéről, mint, amikor nagybeteget hoznak az orvoshoz, aki a diagnózis után megadja, hogy hogy kell elvégezni a kúrát, de sem a beteg, sem a családtagok, barátok nem segítik a gyógyulást, míg végül a nagybeteg meghal, s az orvos ebbéli dühében már csak az elhunyt teste fölött állva őrjöng, hogy miért nem hallgattak rá.

Részletes, elemző kritika
A történethez jó tudni a dátumokat, a Miért beteg a magyar futball 1974-ben íródott, a Gyógyít6atlan? pedig 1986-ban. Természetesen, ahogy ma is, úgy akkoriban is, komoly párhuzamokat lehet vonni (vontak, vonnak is) a társadalom és a futball állapota, sikerei között. Most is történelmet írtunk, amikor a magyar válogatott legyőzve a norvégokat, kijutott az EB-re, és 1986-ban, nem is túlzással, a magyar foci Mohácsát élhettük meg, amikor 6:0-s csúfos vereséget szenvedtünk a keleti blokk vezéregyéniségének számító Szovjetuniótól. Egyértelmű, hogy a néplélek mélyén, felszínén is összekapcsolódik a történelmi sérelmek, veszteségek és az ugyanazon lobogó alatt harcoló sportcsapatok eredménye. Egy sikeres meccs, egy sikeres széria az adott periódusban történelmi előrelépést hozó optimista hangulatot adott volna az egész országnak, valahogy úgy, ahogy az ebéd végén a desszert vagy a kávé cukor- és koffeintartalma megpendíti a vér összetételét.
Végh Antal most ajánlott könyve tulajdonképpen azért is fontos, mert azon túl, hogy részletes elemző módon kritizál, egyben a magyar futballtörténelem fontos fejezetét írta meg, illetve ezzel magára haragítva az egész ágazatot nevén nevezi a „bűnösöket”, azokat, akik meglátása szerint gyógyíthatatlanná tették az egykor Európa-szerte rettegetten jó magyar futball sportot.

Leshelyzetek, kezezések
A szerző külön kitér a Mexikóban elszenvedett brutális vereség okaira, s pontról-pontra végigveszi, miként lehetett, hogy a szovjetek hat gólt lőttek, míg mi egyet sem. Oknyomozó riporteri alapossággal és valljuk be némi szubjektivitással körítve tálalja a nemzeti válogatottunk akkor összeállításának hibáit, erőnlétének, sporttudási felkészületlenségének, renyheségének, pénzügyi és erkölcsi mélypontjainak abszurd állapotát. Ahogy emlékszem pont annyian kedvelték a megjelenés idején Végh Antal e könyvét, mint ahányan gyűlölték. Pontosan annyian mondták, hogy végre valaki kimondta a kimondhatatlant, és megnevezte az „igazi bűnösöket”, mint ahányan azt mondták, hogy Végh Antal nem ért a focihoz és nem a tényfeltárás, hanem valami más, személyes ellentétei, egyéb ügyei vitték a támadó oldalra. Csakhogy a Gyógyít6atlan?-t nagyon jól írta meg a szerző, nagyon belülről, nagyon abból a nézőpontból, ahonnét kevesen látták ilyen jól a leshelyzeteket, kezezéseket, ha élhetek ezzel a sportágbeli átkötéssel. Végh alapossága nemcsak a magyar foci betegségének okaira terjedt ki, de a világ akkor futballtérképét is kiterítette arra a bizonyos képzeletbeli asztalra. Nos, ezen a térképen ekkorra már csak egy apró pötty volt a magyar foci, Végh Antal, aki bevallottan komoly focidrukker volt, és szívből vágyta a magyar csapatok sikerét, érte és nem ellene aggódva írta meg második focival foglalkozó botránykönyvét. Botrányt írok, de nem a leírtak voltak botrányosak, hanem az eredeti ok, ami miatt ilyen könyvet meg lehetett írni, tudniillik, hogy a magyar foci ekkor, 1986-ban halt meg.