Egyik legfontosabb magyar színészünk Latinovits Zoltán. Ez akkor is így van, ha már nincs velünk, mert munkássága, nagyhatású egyénisége, szakmai, elemző, újraértelmező, sok szempontból való feltámadást hirdető harcos karaktere kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar színház- és előadó művészetben. Újra és újranézve és hallgatva színházi előadásait, filmjeit, szavalatait minden egyes alkalommal magával ragadó, egyszeri és megismételhetetlen élménynek tűnik. Munkássága része volt néhány írása, könyve, ezek közül most a Verset mondok címűt ajánljuk.

Jellem a koordináták között
Ahogy sokan hívták, s ma is emlegetik, a Színészkirály, számos módon alkotott, színházi szereplései, filmszerepei mellett kimagaslik versmondói munkássága, melyet – jellemzően zsenialitását mutatandó – már (nem tévedés!) három éves korától művelt.
A tévedéstől való félelem miatt kissé nehezen, de a magasztosság fényétől pislogva mégis akarva ajánlom Latinovits Zoltán könyvét. Bocsássanak meg, ha mégis úgy tűnik, nem jelenik meg elég az esetlegesen ismeretlen kötetről. A könyv legfontosabb részei, Latinovits tanulmányai illetve előadásainak írott vázlatai. Emellett néhány fontos portré- és dokumentumfotó szolgálja a megértést, miként az a misztikusnak is mondható vázlatrajz, melyet Latinovits Zoltán „a művész koordináta rendszerének” nevezett, s melyről azt írja: „…szeretném ha minden költő bemutatásánál tanulmányoznánk az e koordináta-rendszerbe berajzolt írói, költői jellemet, karaktert.”

Sámáni mesterség
A kötet hosszúra írt szerkesztői bevezetőjében Surányi Ibolya mégis csupán rövid, ámbár tömör életrajzot, pályarajzot ír, melytől máris káprázik a tudat. Itt olvashatjuk, hogy Latinovits egy idő múlva, fejlődési szakasza egy pontján eldöntötte, hogy verselőadásaiban, szavalataiban magát a költőt kell, hogy megjelenítse, s nem pedig magának a versnek a tartalmát eljátszania. Ennek a gyakorlattá lett elméletnek alkotói tanulmányait olvashatjuk tehát a Verset mondok című könyvben. Az előadóművész egy helyen többek között így ír erről: „A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon, rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában, a halhatatlanságra tart igényt.”

Kód és kódfejtés
Latinovits mindent és mindenkit elemez kötetében, ami, és aki a verssel kapcsolatos. Költőt, nyelvet, történelmet, vallást, társadalmat, előadót, közönséget, hatást, színművészeti hivatást, életet, szerelmet, halált. Máig elemzett művészetébe enged utólagosan így az utókornak bepillantást, amikor egy-egy híres, legendás előadása, előadás sorozata forgatókönyvét, illetve annak előképének számító vázlatrajzát, vázlatos leírását, ahhoz csatolt jegyzeteit közli a kötet lapjain. Például Balassi Bálint verseivel összefüggésben, amikor a tényleg csak a fontos életállomások egy-egy szavas jelölése és számadatai után egy rajz következik, ahol halmazábrát látunk, nyilakkal, rövidítésekkel, majd elemző jegyzet következik a majdani előadás szerkezete felépítésére. Hasonlóan mutatja Petőfi, Ady esetében is. A könyv rendkívül izgalmas részét képezi a Kísérlet az ábrák megfejtésére című fejezet, ahol Gáborjáni Péter és Beke Csilla elemzését, kódfejtését találjuk.
A Verset mondok kiadvány ezek mellett egy szintén nagy értékű gyűjteményt is tartalmaz, melyben a Latinovits Zoltánnal készült fontos interjúk, az általa kiadott nyilatkozatok és vele való beszélgetések sorát találja az olvasó.

Izgága Jézusok
Az egyik legbensőségesebb rész természetesen az az utolsó éveiben futó előadássorozat forgatókönyve, melynek Az izgága Jézusok címet adta és amelyben negyvenkét József Attila, huszonöt Ady Endre és négy Nagy László vers hangzik el, átkötő szövegekkel, háttérvetítéssel, zenével, illetve Mezey Mária és Cserhalmi Anna előadói szereplésével kiegészülve.
A kötet kapcsán és felidézve Latinovits-csal kapcsolatos művészeti és más jellegű emlékeinket, élményeinket, megállapíthatjuk, hogy személyében a huszadik századi magyar színjátszás és előadóművészet mellett a magyar költészet által megfogalmazott magyar élet-öntudat, létismeret legmagasabb szintű interpretálóját tisztelhetjük. Egy olyan kor csillagát, melynek fénye ugyan – a csillag halála után is – még elér hozzánk a távoli messzeségből, de megismételhetetlen teljesítményét jelentő súlyának terhe mindvégig szívünkön, s elménken marad, míg magyarként élünk.