A második gépkorszak

MEGJELENT: 2014. augusztus 26. | SZERZŐ: Rácz András

Míg az ötvenes, hatvanas években a jövő fényesnek és sikeresnek látszott, addig a közelmúltban egyre elterjedtebbekké váltak a negatív utópiák, a széteső társadalomról írott, rettenetes víziók, de legjobb esetben is a stagnálást, egyhelyben toporgást jósló jövőképek. Különösen Közép-Kelet Európában erőteljes a kontraszt az alig véget ért, múlt századi és e századi utópiák között, hiszen a szocialista tömb országaiban a fényes és sikeres holnap ígérete a rendszer lényegéhez tartozott, a technikai modernizáció fontos legitimációs elem, a boldog jövőbe vetett hit pedig az ideológia legfontosabb pillére volt.

A mai nyugati futurológusok közül azonban sokan úgy vélik, hogy az emberiség kifogyott a nagy ötletekből. A rendelkezésre álló technikai újítások már nem tesznek hozzá sokat az eddigi eredményekhez, a dinamikus fejlődés útjában pedig ezernyi akadály tornyosul. És nem pusztán arról van szó, hogy a beruházásoknak meg kell térülniük az újabb beruházások megkezdése előtt, de arról is, hogy a komoly innovációk nehezen képzelhetőek el egy olyan világban, amelyben a rendelkezésünkre álló hatalmas tudás szétforgácsolódott. A specialisták olyan részterületeken tudnak előrehaladást elérni, ami az emberiség jövőjét már csak alig-alig befolyásolja.

Ugyanakkor – főleg a 2008-as válságból kilábaló fejlett világban – egyre többen vázolnak fel ezekkel ellentétes jövőképet. Erik Brynjolfsson, Andrew McAfee A második gépkorszak című könyvükben például arról írnak, hogy az emberiség egy új ipari forradalom küszöbön áll.

 

Stagnálás vagy haladás

Mielőtt a két kutató szellemdús és reményteli vízióját felvázolnánk, érdemes alaposabban megnézni a stagnálást, vagy minimális növekedés lehetőségét előrevetítő szakemberek érveit. A várható lassulást a közgazdászok általában a fejlett világban ható, aggasztó demográfiai trendekkel, a globalizációval, a technológiai innováció megtorpanásával magyarázzák. Szerintük a fejlett országokban minimálisan emelkedik a termelékenység, alig változnak a jövedelmek és a munkahelyteremtésben sem várhatók csodák. Azaz az előttünk álló – józan ésszel belátható – évtizedekben nagyjából ugyanúgy fogunk élni, mint ahogyan a nyolcvanas évek óta élünk, mi több, a fejlett világ gazdasági teljesítménye – és így polgárainak életszínvonala – még romlani is fog, a versenyképesebb feltörekvő országok sikerei miatt. Ugyanazt a tortát kell majd több felé osztani, s így a gazdasági eredmény inkább attól függ, hogy a társadalom- és gazdaságszervezés terén melyik ország lesz eredményesebb: hol sikerül korunk technikájának megfelelően képzett munkaerőt versenybe állítani, hol sikerül fékezni a globalizáció, elsősorban a multinacionális cégek ártalmas hatásait, hol sikerül visszájára fordítani a demográfiai trendeket. A legsötétebb forgatókönyvek megvalósulását azok az országok fordíthatják a maguk hasznára, amelyek felkészülnek a hosszan tartó stagnálásra, és elsősorban a termelés számára kínálnak kedvező feltételeket.

Mindezekkel szemben, a stagnálást előrejelző jövőkép alternatívájaként, két MIT-kutató, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee januárban megjelent és hamar bestsellerré lett könyve, A második gépkorszak más alapokról közelíti meg lehetőségeket és így más szemmel tekint a jövőre. Ők úgy vélik: dehogy stagnál a világgazdaság, hamarosan drámai növekedés kezdődik.

A szerzők szerint az ok a következő: a számítógépes-digitális kultúra nagykorúvá érett. A nagykorúság elsősorban döbbenetes feldolgozó-kapacitásokban, mesterséges intelligencia-teljesítményekben, hálózati kommunikációban és az egyre olcsóbb digitalizálhatóságában nyilvánul meg.

Az első gépkorszak – amikor a gőzgép elterjedt – az „izomerőt segítő gép erejéről szólt, és az ezt követő felfedezésekről, amelyek egyre nagyobb és több teljesítményt nyújtottak. De ezeket a gépeket még az ember irányította” – mondta McAfee egy interjúban. A második gépkorszakban azonban, Brynjolfsson szerint „automatizálni kezdjük az információs gazdaságot, valamint azokat az irányító rendszereket is, amelyek azt határozzák meg, miként használjuk fel a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. Ma már a mesterséges intelligenciával ellátott gépek sokszor az emberinél jobb döntéseket hoznak”.

A mesterséges intelligencia és a mindenütt jelen lévő összekapcsoltság által hajtott második gépkorszakban így a gépek az ember kognitív képességeit helyettesítik, illetve javítják fel. Gépeink régebben sci-finek tartott feladatokat, munkákat is el tudnak végezni – olyan egyszerű feladatoktól, mint barátunk arcának felismerése, az olyan bonyolultakig, mint az autóvezetés – egyre komolyabb kihívásokat képesek megoldani.

A szerzők azt jósolják, hogy az új gépek körül – mint ahogyan annak idején a gőzgépek körül is – komplex ökoszisztémák alakulnak ki: tervezők, szervezők, programozók, befektetők és természetesen a felhasználók egyaránt nyertesei lesznek az átalakulásnak.

 

Változó világ

A szerzők adatai arról vallanak, hogy a komputerek digitális teljesítménye két évenként megduplázódik. A gőzgép fizikai teljesítménye azonban csak minden hetvenedik évben nőtt a kétszeresére. A fejlődés olyan nagyfokú, mint a híres sakktábla történetben, amely szerint, ha minden mezőre kétszer annyi rizsszemet teszünk, mint az előzőre, akkor a hatvannegyedik mezőn már elképzelhetetlen mennyiségű rizsszemet kellene elhelyeznünk. A számítógépek „gyorsabban fejlődnek, mint akármi más, akármikor” – állítja Brynjolfsson és hozzá tehetjük azt is: nincs semmi, ami korlátozná a dinamikus fejlődés ütemét. 

Ám korunk nem pusztán a magányos és hatalmas kapacitású számítógépekről szól, hanem a gépek és adatok összekapcsolásáról is. A szerzők úgy gondolják, hogy hamarosan minden pénztárgép, repülőgép motor, termosztát és okos telefon digitális adatokat fog küldeni az Internetre, és a töménytelen adatot a megfelelő programok segítségével könnyedén elemezhetik a felhasználók. A fejlődés így még gyorsabbá válik, hiszen az adatokból leszűrt eredmények pillanatok alatt visszakerülnek a rendszerbe, s optimalizálhatóvá válik minden, amihez gépeket használunk, legyen szó szemoperációval kapcsolatos technikáról, a törtek tanításáról, vagy arról, hogyan lehet a legjobban működtetni a GE motort tízezer méteres magasságban.

A következmények – a két tudós szerint – egészen elképesztőek lesznek.

Már a történelem „első gépkorszaka”, a gőzgép, majd az elektromosság elteljesedése is soha nem látott mértékű gazdasági-társadalmi növekedést eredményezett. A számítógépek fejlődésével kialakuló „második gépkorszak” azonban még drámaibb változásokat hoz.

Természetesen a digitális kor nem lesz problémamentes időszak, nem lesz megvalósult paradicsom. Számtalan problémával, veszéllyel, nehézséggel kell majd szembe néznie akkor is az embereknek. Ám a legnehezebb időszak éppen az, ami előttünk áll, a váltás, az átalakulás ideje. A „második gépkorszak” kibontakozása ugyanis főképp azt jelenti, hogy komolyan újra kell gondolnunk privát szféránk mibenlétét, szociális elköteleződéseinket, de legelsősorban a munkával kapcsolatos gondolatainkat, hiszen a munka rendkívül fontos alakítója személyes sorsunknak, a munka határozza meg, mennyire érezzük magunkat hasznosnak, fontosnak, értékesnek. És ez a kérdés leginkább azért megkerülhetetlen, mert a munkával kapcsolatos elképzelések körül csap össze legélesebben a stagnálást vizionáló és a dinamikus fejlődést ígérő, két szemben álló jövőkép.

 

Mi lesz a dolgozóval?

Kétségtelen, hogy a technológiai haladás eredményei a történelem során nem mindenkinek kedveznek. A gépek terjedése már az ipari forradalom idején is számos munkahelyet veszélyeztetett, s ezért annak idején erőteljes gépromboló mozgalmak indultak. Nyilvánvaló azonban, hogy a luddita, neoluddita elképzelések olyan választ adnak a technikai fejlődés által felvetett kérdésekre, ami valójában nem válasz, hanem pusztán egy vágy kifejeződése, a fennálló viszonyok konzerválásának igénye, az újszerű alkalmazkodástól való félelem megnyilvánulása.

A digitális átalakulás ugyanis – amellett, hogy valóban rengeteg munkahelyet veszélyeztet – a munkaerő egésze számára új és produktív lehetőségek sokaságát nyitja meg.

Tény, hogy számos kutató – Tyler Cowen, Jeffrey Sachs, Laura Tyson és Martin Wolf – azzal számol, hogy a rutinszerű szellemi feladatokat egyre inkább számítógépek veszik át, s a közepes jövedelmű állások eltűnnek. Carl Frey és Michael Osborne egy friss tanulmánya (The Future of Employment: How Susceptible are Jobs to Computerization?) szerint a számítógépesítés az egyesült államokbeli állásoknak csaknem felét, negyvenhét százalékát veszélyezteti.

Ráadásul a munka világával kapcsolatban van itt egy nagyon komoly probléma. Míg az első gépkorszakot a termelékenység, foglalkoztatottság és az átlagkereset együttes, egymással párhuzamos növekedése jellemezte, addig a másodikban a termelékenység jócskán megelőzi a másik kettőt. Ennek oka a digitális gazdaság alaptermészetében, a döbbenetes mennyiségű olcsón előállított áruban, a bőségben keresendő. A foglalkoztatás strukturális átalakulása egyszerűen nem tud lépést tartani bővülő termeléssel, hiszen a számítógépek elterjedése elsősorban olyan munkahelyeket hoz létre, amelyeket tanult, képzett, művelt emberek tudnak betölteni, ám a képzettség megszerzése eleve hosszú folyamat, bizonyos életkor után pedig már rendkívüli módon lelassulhat. Míg a hetven évenkénti duplázódással lépést tudott tartani az ember, addig az évenkénti duplázódás nyilvánvalóan kezelhetetlen. Az aránytalan fejlődés ilyen formán a nagyobb munkanélküliséget és növekvő egyenlőtlenséget okoz.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági szakemberek úgy vélték, hogy a jelenség következményei időszakosak és csekély hatásúak lesznek, mára azonban sokan belátták, emberöltőkben kell számolni az átalakulást.  

Mindezekhez azonban társul egy egészen más természetű, de ugyanilyen aggasztó jelenség. Az ugyanis, hogy a digitális forradalom a klasszikus munkát alaposan leértékeli. Az első gépkorszak idején az ember megtartotta az irányítást, s ezért a munka és a gépek kiegészítették egymást. Az akkori eredmények az emberi munkát és felügyeletet „megbecsültebbé és fontosabbá tették” – fogalmazott McAfee egy interjúban. Ma azonban egyre inkább azzal kell számolnunk, hogy az emberek és a szoftverrel vezérelt gépek nem kiegészítik egymást, hanem felcserélhetőek egymással. És ez bizony nagyon sok esetben a fölöslegesség érzése felé löki azokat, akiket a számítógépek szorítanak ki a munkaerőpiacról. Talán az sem véletlen, hogy éppen a digitális forradalom idején jelennek meg azok az összeesküvés-elméletek – például a luganói jelentés, vagy a Chemtrail köré épülő zagyvaságok –, amelyek szerint rejtélyes hatalmak az emberiség zömének kipusztítására törekednek.

Brynjolfsson és McAfee azonban képes arra, hogy magasabb horizontról vegye szemügyre a kérdést.  Ők, bár megértik, de nem osztják a neoluddita félelmet, hogy az intelligens gépek térnyerésével fátumszerűen csökken a foglalkoztatottság. A megoldás szerintük nem ott kell keresnünk, hogy kétségbeesett igyekezettel munkához juttatjuk azokat, akik kiszorultak a munkaerőpiacról, hanem a munkához való viszonyunkban, a munkáról vallott véleményünkben, abban a képben, amit a munkáról gondolunk. Úgy vélik, hogy a történelem többi korszak-meghatározó technológiájához hasonlóan, az infokommunikációs eszközök is megváltoztatják a munka fogalmát is nemcsak a tartalmát.

Az szinte természetes, hogy a jövőben magasabb képzettségre és más típusú oktatásra, versenyképesebb tudásra lesz igény, de a szerzők azt is felvetik, megfontolandó lenne munkának tekinteni azt, amit ma nem tartunk annak: a szülői létet, a szociális aktivitást, a közösségszervezést – éppen úgy, ahogyan mindezt munkának tekintik azok, akik a garantált alapjövedelem bevezetése mellett kardoskodnak.

A szerzőpáros gondolatai korántsem állóvizet zavarnak föl, hiszen a téma Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában nagy hullámokat vet. Brynjolfsson és McAfee azonban csendes reformer például a forradalmi gondolatokat hangoztató radikális médiaguru, Douglas Rushkoff mellett. Ő egyszerűen kimondja: a mai gazdaságnak már nem a termelékenység, hanem a munka a célja. Azaz pusztán annyi, hogy fenntartsunk egy fikciót, a munkával kapcsolatos XIX. századi értékvilágba vetett hitünket. A munkanélküliség elleni harccal légvárakat építünk, hiszen a számítógépes programok gyorsabbak és olcsóbbak, mint az ugyanazt a munkakört betöltő emberek, és eleve nincs is annyi személyre szükség egy robot fejlesztéséhez, mint ahány humán munkaerőt a robot helyettesít. Éppen ezért – így Rushkoff – nem azt kell kitalálnunk, hogy a munkanélküliek hogyan térjenek vissza a munka világába, hanem a foglalkoztatottság helyett valami másra épülő társadalomszervezési elven kéne elgondolkoznunk. Például egy olyan gazdaságon, ahol a munka nem ugyanaz, mint az első ipari kor idején volt, hanem valóban kreatív, otthonról, közösségi hálózatokon keresztül is végezhető, szórakoztató tevékenység.

Hogy azonban Douglas Rushkoff radikális elképzelései, vagy Brynjolfsson és McAfee jóval szerényebb, de igencsak optimista jövőképe mennyire helytálló, azt ma nehéz lenne eldönteni. Brynjolfsson és McAfee elképzelése ugyan neves futurológusok, például a transzhumanista Ray Kurzweil gondolataira is rímel, és sokak szerint nemcsak optimistább, hanem kontextusa is megalapozottabb, mint a stagnálást hirdetők pesszimista jövőképe, mégis van abban valami mély bölcsesség, ha minden biztató vízió dacára a legrosszabb forgatókönyvekre, a stagnálás lehetőségére is felkészülünk.

 

 

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Éjszaka könyvekkel

Éjszaka könyvekkel

Ízelítő, kedvcsináló gyanánt mutatunk pár lehetőséget

Könyves tavasz

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapján megjelent a Könyvkultúra Magazin idei első, nyomtatott száma

Nyit a Könyvfesztivál

Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, játékok, dedikálások, irodalmi estek várják a közönséget

Tanácskoznak a honismerők

Hogyan készítsünk helytörténeti kiadványt?

Ünnepel az Agapé Kiadó

A magyar műhely a jugoszláviai puha diktatúra légkörében is fenn tudott maradni

Feliratkozás a hírlevélre

Email