„Szökés a belső végtelenbe”

MEGJELENT: 2020. március 30., hétfő | SZERZŐ: Vörös Viktória

1900. március 30-án, 120 éve született Szabó Lőrinc, költő, műfordító. Babits Mihály fedezte fel a már tizennyolc éves korában görög, latin, francia és német nyelvből fordító tehetséges ifjút, aki akkor még a Parnasszisták követője volt. Tóth Árpáddal közösen hárman fordították le Baudelaire korszakos, A Romlás virágai című kötetét. Örök barátaink címmel jelent meg később összegyűjtött műfordításainak két kötete 1941-ben, majd 1948-ban. Az Est Lapok irodalmi rovatában rendszeresen jelentek meg versei 1939-ig. Ellentmondásos politikai szerepvállalása és magánélete miatt vitákat gerjesztett alakja. 1957-ben, halála előtt Németh Lászlóval és Kodály Zoltánnal együtt Kossuth-díjat kapott.

Kép forrása

„Magányod barlangját kard kutatja át”
Élete ötvenhét éve alatt tagja volt Nyugat második nemzedékének, az 1930-as években népi írók köréhez közeledett, amiért később megbélyegezték. 
Kétszer is politikai tiltás alá került: 1945 – 47 között a baloldali kormányzat igazoló bizottság elé idézte egy Gömbös Gyula által szervezett lillafüredi írókongresszuson való felszólalásáért, illetve az Új Szellemi Fronthoz, a népi írók csoportosulásához való csatlakozása, majd a második világháborúban vállalt németországi kiküldetései miatt. 1949 után pedig újra fordításokból kényszerül megélni, mivel tiltólistára került. 1956-ban - már betegen - az Írószövetség vezetésének tagjaként a forradalmat verssel üdvözölte:
„Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.”
(Meglepetések)


Kép forrása

Élményektől a bölcseletig
„A könyvek úgy hatottak rám, mint a tanítómesterek, mint a próféták és mint a nők” − írta Szabó Lőrinc 1937-es beszámolójában.
Miskolcon született, de Balassagyarmaton élt nyolcéves koráig – a természet, az „Ipoly füzei” voltak az ihlető közeg számára. A hatéves gyermek egyik kedvenc téli időtöltése a korcsolyázás volt: az Ipoly mellékágán, a Katlan-Gödör közelében a halálközelség és a túlélés élményét élte át, amikor társai alatt beszakadt a jég, ő pedig tüdőgyulladást kapott.
A debreceni évek alatt középiskolásként értelmiségi körökkel került kapcsolatba: iskolatársaival, Gulyás Pállal, Kardos Lászlóval, Bay Zoltánnal, illetve egyetlen lány osztálytársával, Dienes Katóval életre szóló barátságot kötött. A Dienes-villa lett számára a „sugárzó központ”, ahol hetente összejöttek az Ady-rajongók, Babits ismerői, Stefan George és a modern zene hívei, s ahol első, Kató iránti reménytelen szerelmét élte át. 

Kép forrása

Ellentmondásos életrajz
A szerény anyagi helyzetű magyar − német szakos bölcsésszel költői indulásakor Babits Mihály megosztotta albérletét Budapesten: csak egy paraván választotta el lakrészüket. Angolra ő tanította Babitsot. A legendárium szerint 1921-ben Szabó Lőrinc Babits javára lemondott menyasszonyáról, Tanner Ilonáról, amit egy telefonbeszélgetéssel egyeztettek a harmadik féllel. 
Babits Mihály csak azután nem akart találkozni többé Szabó Lőrinccel, amikor utóbbit az új költőnemzedék vezéralakjának kezdte tekinteni. A költő így eltávolodott mesterétől, az atyai baráttól és a Nyugattól is.
Kapcsolatukat Babits című versében így összegzi:
„Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt. (…)
Te, tíz év múlva? − Tán mégis fiad?
S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén, te? Igy rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled.”


Kép forrása

A tihanyi sztori
A költőbarát és pályatárs, Illyés Gyula egy Balatonról szóló könyv bevezetőjében felidéz egy furcsa 1948-as tihanyi találkozást, amit ő eszelt ki Szabó Lőrinccel francia költővendége szórakoztatására. Paul Éluard-ral a tópartra sétálva egy botjára támaszkodó tehénpásztor mellett haladtak el, amikor Éluard megpillantott annak kezében egy Rimbaud-kötetet. Vendége kérdésére Illyés szerényen megjegyezte, hogy Magyarországon a pásztorok is olvasnak franciául. A széles karimájú kalap alól Szabó Lőrinc jellegzetes hajfürtje bukkant elő, és a „pásztor” bekapcsolódott a költészetről folyó beszélgetésbe.

Megosztás