A Medúza tutaja

MEGJELENT: 2019. szeptember 2., hétfő | SZERZŐ: Magyar Miklós

Vercors A Medúza tutaja (1969) című regényének valóságalapja a következő: 1816. június 2-án egy Medúza nevű francia hajó zátonyra futott Afrika nyugati partjainál. A kapitány saját magát és tisztjeit kimentette a mentőcsónakon, ahová magukkal vitték a hajón található összes élelmiszert és ivóvizet. A száznegyvenkilenc utas részére egy tutajt ácsoltatott össze, amin azok étlen szomjan hánykolódtak a tengeren, mígnem az Árgus nevű hajó megtalált tizenöt életben maradt hajótöröttet. A többiek a tengerbe vesztek, és ami még borzasztóbb, felfalták őket kiéhezett társaik. A hátborzongató eseményt Théodre Guéricault A Medúza tutaja című világhírű festményén örökítette meg. A kép ma a Louvre-ban látható. 

Kép forrása

Hazugságból hazugságba
Vercors regénye másról szól. A könyv elején megtudjuk, hogy Esther Aubagne pszichológus és két páciense, Marilise Legrand és férje, Frédéric Legrand két autóbalesetben életüket vesztik. A mesélő lesz a doktornő testamentumának végrehajtója, aminek értelmében rendszerezi a pszichológus hátrahagyott jegyzeteit és hangfelvételeit két utolsó pácienséről. Először a Marilise Legrand-ról szóló feljegyzéseket olvassuk, ám az asszony betegségét a férjre visszavezetve, Ester Aubagne Frédéric Legrand kikérdezésével folytatja az analízist. Kiderül, hogy Frédéric egy lázadó költő, aki habozik, kiadja-e verseskötetét. „Ha meghátrálok most, amikor lázadásomat a nyilvánosság elé tárva, hatalmas csapást mérhetnék a rothadó társadalomra, lázadásomat a toporzékoló gyerek dühének méreteire szűkíteném.”
A kötet címe A Medúza tutaja lesz. Nem azért, mert a 19. századi tragikus hajótörést akarná felidézni. „A Charpentier galériában Guéricault emlékkiállítás volt. Talán egy plakáton ötlött a szemembe a neve? A holdudvarral együtt? Annyi bizonyos, hogy hirtelen arra gondoltam: „A Medúza tutaja”. Sem azelőtt, sem azután egyetlen cím se bukkant fel bennem.” Frédéric barátja remeknek tartja a címet, mert az kifejezi az egész verseskötet lényegét: „A kor: viharos óceán! A pusztuló társadalom hajótöröttei! Gyűlölik egymást! Kölcsönösen felfalják egymást!”  
A regény végére kiderül, hogy Frédéric Legrand hazugság elleni lázadása ugyanúgy hazugságokba vezet.

Kép forrása

A tenger csendje
Ugorjunk vissza az időben! Azt, hogy az 1942-ben megjelent regény, A tenger csendje írójának álneve mögött valóban új író rejtezik, szinte senki sem hitte el. A mű megjelenésekor is, de egészen a háború végéig valamely ismert írót gyanít a kritika meg az olvasó a Vercors név mögött. A mű rangját már a találgatások során felmerülő nevek is jelzik: Georges Duhamel, Roger Martin du Gard. Sőt, a regény kirobbanó sikere után még az olyan vállalkozó szellemű irodalmárokban sincs hiány, akik magukat Vercors-nak mondják. Csupán évek múltán derül ki, hogy az író neve, aki a Grenobletól délnyugatra fekvő alpesi fennsík nevét kölcsönözte magának: Jean Bruller, és Párizsban született 1902. február 26-án, apja pedig – akinek az Út a csillagok felé című regényében állít emléket – magyar származású volt.
Vercors 1948-ban így vallott első remekművének és egyben íróvá válásának körülményeiről: „1941-ben azért ragadtam tollat – először életemben –, és azért írtam meg A tenger csendjét, mert senki sem tette, és mert valakinek rá kellett szánnia magát.” Igaz, Vercors ezzel a művével vált íróvá, ám kristálytiszta stílusú remekművét a félig-meddig titkolt előtanulmányok segítették megszületni. „Az 1940-es év döntően kettéválasztotta életemet: előtte grafikus voltam, utána író lettem” – írja Vercors budapesti grafikai kiállításának katalógusában. S a nagy fordulat műve: A tenger csendje. 
Az 1940-es visszavonulás idején Jean Bruller Brie-ben, Vercors vidékén telepszik le, ahol egy évig kétkezi munkásként dolgozik egy asztalosmesternél. Az Editions de Minuit, az illegalitásban működő kiadó egyik alapítójának, Pierre de Lescure-nek tanácsára azonban esténként írogat. Így születik meg A tenger csendje, s a mű írójának neve: Vercors. A regény, helyesebben kisregény – de novellát is mondhatnánk, hisz az egész mű alig harminc lapnyi terjedelmű – csaknem klasszikus stílusban megírt megragadó epizód az Ellenállás korából. 
1941-ben, a háború kellős közepén egy fiatal német tisztet, Werner Von Ebrennac-ot beszállásolják egy idős franciához és unokahúgához. A tél folyamán az udvarias tiszt a családi tűzhely mellett melegszik és művészetről, irodalomról beszél házigazdáinak, akik egy szót sem szólnak az ellenség katonájához. Így fejezik ki hazafiságukat, ellenállásukat. A történet „történelmi lecke”. Von Ebrennac figurájában az író az „eszményi németet” jelenítette meg, aki a „német jó szándékban” hisz, sőt, ezt akarja elhitetni francia környezetével is. Vercors a mű születéséről írt emlékezésében a novella megírásának közvetlen indítékát egy párizsi kávéházban, a megszállás idején, véletlenül kihallgatott német párbeszédben látja, amit barátjától Jacques Vallette-től hallott: „Hagyni kell a franciákat, hadd ringassák magukat illúzióikban. Ahhoz, hogy megsemmisítsük Írók és művek közelről őket, először le kell vágni karmaikat. Hát nem érti, hogy rászedjük őket?” Vercors elhatározza, hogy az illúziók bukását elsősorban az „eszményi német” illúzióinak lerombolásával ábrázolja, hiszen ezt a németet, aki őszintén hisz egy „boldog Európában”, a nácizmus valódi céljainak feltárulása a porba sújtja majd.
A tenger csendje, Vercors első, legjelentősebb regénye ugyanabban az évben jelenik meg, mint Camus Az idegen-je s a párhuzam ezzel még nem ér véget; ugyanolyan gyorsan kapja szárnyra a világhír Vercors-t, mint tizenegy évvel fiatalabb kortársát. A tenger csendjét a világ szinte valamennyi nyelvére lefordították, kínai, arab és perzsa nyelven is megjelent.
Párizs egyik hídja alatt (Pont des Arts) egy Vercors-nak állított emléktáblán A tenger csendje is szerepel.

Kép forrása

Mélyülő pesszimizmus
A tenger csendjét továbbra is álnéven, továbbra is az Éditions de Minuit-nél megjelenő novellák követik. A tónus azonban megváltozik, a hangvétel súlyosabb, az elbeszélések atmoszférája komorabb. Az ok a történelem felgyorsulása lesz; a Pétain-kormány árulása mind nyilvánvalóbbá válik, s a leleplezésben nem kis része maguknak az íróknak van, akik előtt immár nem a hallgatás vagy együttműködés, hanem a megalkuvás vagy ellenállás alternatívája áll. A Vercors irányítása alatt álló Éditions de Minuit köré csoportosuló kis írócsoport az utóbbit választja. Az Ellenállás évei alatt több mint huszonöt kötetet, mintegy negyven művet – köztük Aragon, Elsa Triolet, Éluard műveit – teszi közkinccsé az illegális nyomda révén. De a háború és a deportálások megtizedelik a csoportot. Az eltűntek valamennyien Vercors ismerősei, barátai, mint Saint-Exupéry, a pilótaíró, Saint-Pol Roux, a mártírhalált halt költő, a szürrealistaként feltűnt Max Jacob és Robert Desnos. 
Vercors túlélte a háborút. Ha a közvetlen veszély el is kerülte, illegális munkáját állandó rettegésben végezte, minden percben kitéve az elhurcolásnak, letartóztatásnak. Az 1943-ban írt Út a csillagok felé – akárcsak az 1947-ben keletkezett A Verdun-Nyomda – az antiszemitizmus lélektipró bűneit s a „rossz lelkiismeret” keletkezését boncolgatja, keresve az utat egy emberibb, testvéri magatartás felé. 
Thomas Muritz, moravai cseh fiú olvasmányai révén gyermekkora óta Franciaország szerelmese. Egy kicsit Von Ebrennac rokona, de csak Franciaországért lobogó érzelmeiben. Származása, sorsa más úton veti az antiszemita rend ellen lázadó zsidó fiút a szellemi szabadság áhítozott fővárosába; gyalog vág Párizsnak, hogy azután előbb egy könyvkereskedőnél dolgozva, majd saját kiadót alapítva igazi franciává váljék. Miután fia az első világháborúban meghal Franciaországért, ő maga 1940-ben, a megszállás alatt ugyanarra a sorsra jut, mint A Verdun-Nyomda hősének családja: deportálják. S a narrátor mindkét esetben mindazok szégyenét érzi, akik tehetetlenül szemlélik az emberi méltóság porba tiprását.
Mi hát az ember voltaképpen? Ez a kérdés sohasem hagyja el Vercors tollát. És egy másik: van-e értelme a művészetnek, amikor „az egész földkerekségen mészárolnak és gyilkolnak?” Az 1944 júliusában írt Tehetetlenség című novellájában Renaud Houlade hiába szegezi szembe a háború embertelenségével végtelen humanizmusát és szenvedélyes igazságkeresését. A történelem csak negatív tanítással szolgál számára; az író pedig lesújtó véleményét az emberről pesszimista, saját maga által sem követett, nem is követhető erkölcsi leckével toldja meg: „Egyedül a művészet tartja bennem a reményt.”
Hogy Vercors mennyire távol állt attól, hogy a művészetet valóban menedékként tekintse, arra egyik legkitűnőbb kötete, a Szemek és fények jó példa. Központi problémája a megalkuvás nélküli őszinteség és az irodalom pártossága. Így az egyik novellának költő-hőse a megszállás kellős közepén nem hajlandó a l’art pour l’art elefántcsonttornyába zárkózni, visszautasítja az öncélú költészetet. 

Kép forrása

Franciaország élő lelkiismerete
A háború utáni évek sem kevernek derűsebb színt az író palettáján. Az ország ugyan már felocsúdott béna kábultságából, próbálja felejteni a borzalmakat – s vannak, akiknek ez túlságosan gyorsan sikerül – Vercors nem felejt. Megmarad Franciaország „élő lelkiismeretének”, ahogyan barátai nevezik. Újra meg újra figyelmeztet: ha ki is fulladt a harag, a veszély nem múlott el. 1945-ben beszédet intéz az amerikaiakhoz, amelyben a hirosimai bombázást ítéli el, ugyanakkor a német újra- felfegyverkezés ellen is többször felemeli szavát. Az éjszaka fegyverei részben már a felszabadulás után játszódik, de tematikailag a megszállást idéző novellákhoz tartozik. Ha a mesélést és a történést elválasztó idő nőtt is, a lidércnyomás nem csökken. Pierre Cange, a koncentrációs táborból megtért lázári hős környezetének legnagyobb megdöbbenésére nem képes, nem is hajlandó beilleszkedni az új életbe. Menekülése családjától, Nicole-tól, különös viselkedése bizonytalan találgatások forrása lesz, mígnem Pierre felfedi szörnyű titkát: a megszállás alatt az SS pribékek arra kényszerítették, hogy saját kezével hajítsa a tűzbe még eleven deportált-társát. Ettől kezdve ő maga halottnak érzi magát, mert „aki meghal, az még ember marad”, de benne a lelket ölték meg. Mit tehet az ember a könyörtelen érzés ellen? A feleletet az író három évvel később A nappal hatalma című könyvében adja meg. Pierre Cange meggyógyul; az író mintegy felmenti, pillanatnyi megingásának nem lehet az ára önbecsülésének végérvényes elvesztése. 
De az ember mibenlétének problémája továbbra sem hagyja nyugodni Vercors-t. Művészetében az emberi természet definíciójának kérdése központi helyet kap. Ebben a témakörben egyik legeredetibb írása a Tropikomédia ami tematikájában ugyan szervesen illeszkedik Vercors művészi törekvéseinek egészébe, a mű mégis új oldaláról is megismerteti íróját: élcelődő, Voltaire Candide-jára vagy Huxley Szép új világjára emlékeztető ironikus szellemességgel fűszerezi mondanivalóját. Douglas, a Tropikomédia hőse fantasztikus kísérletet tesz: mindenáron el akarván érni az Ember fogalmának meghatározását, Ausztráliából Angliába visz egy félig majom, félig ember nő-tropit, majd annak gyerekét anyakönyvezteti és megöli. A bűnügyi eljárás során ahhoz, hogy Douglas ártatlanságát vagy bűnösségét bizonyítani lehessen, kétséget kizáróan meg kell állapítani: „emberek-e a tropik, vagy majmok. Douglas bűnös-e, vagy üdvös cselekedetet vitt végbe?” A szakértők hosszas, „tudományos” magyarázatai természetesen csak arra alkalmasak, hogy a regény végén Frances, a női főszereplő összefoglalja: „A tropik ügye egy dologra legalább megtanított bennünket: »embernek lenni«, ez nem valami elviselendő állapotot jelent, hanem olyan méltóságot, amelyért meg kell harcolni.” 
Több mint egy tucat Vercors-regényt magyarul is olvashatunk.
Megosztás

Egypercesek

Látogatható örökség

Látogatható örökség

Azok a műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, ingyen és szakszerű vezetéssel fogadják a látogatókat

Borirodalom a Várkertben

A magyar bor hungarikum, a magyar kulturális hagyomány fontos része

Indul a Lázár Ervin Program

„Egyetlen esemény is képes megváltoztatni egy életet, beindítani egy tehetséget”

Célkeresztben a visegrádiak és a törökök

A Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Lumen Kávézóban és az A38 hajón várják az érdeklődőket

Amerikai elismerés Krasznahorkainak

Az évente több kategóriában odaítélt National Book Awardot az Egyesült Államok egyik legjelentősebb irodalmi díjának tartják