Ötszázharminc éve jelent meg Villon verseinek első kiadása

MEGJELENT: 2019. június 4. | SZERZŐ: Magyar Miklós

Jean Cocteau Apollinaire mellett Villont tartja a francia költészet legkülönlegesebb alakjának. Ötszázharminc éve, 1489-ben jelent meg Villon verseinek első kiadása, benne a Hagyaték, ma ismert címén Kis Testamentum, a Nagy Testamentum és egyéb versek. A kiadó Pierre Levet. A száztizenhárom oldalas könyvet négy metszet illusztrálja. 

Kép forrása

Én koldussorban nevelődtem
A százéves háború, az 1438-as dögvész, az angolok hódító törekvései nyomán a tizenötödik század elején Franciaország a tönk szélén állt. Villon 1431-ben született, abban az évben, mikor Jeanne d'Arcot megégették Rouen piacán. Szegény családból származott, atyját korán elvesztette és még nem volt nyolcéves, mikor Guillaume de Villon, a Saint-Benoît-le-Bétourné templom káplánja, fiának fogadta. Véletlenül ismerjük a helyet, ahol Villon lakott. A káplán háza nem esett messze az Ártatlanok Temetőjétől (Le Cimetière des Innocents). A középkorban a temetők nem a béke és nyugalom helyei voltak. Az Ártatlanok Temetője az akkori Párizs központja volt, ahol nappal polgárok, szerelmespárok és prostituáltak sétáltak, este pedig rablók, bérgyilkosok és részeg diákok garázdálkodtak. 

Kép forrása

Én Istenem! ha tanulok 
Félrevezető Villonnak a Nagy Testamentumban írt vallomása:
„Én Istenem! ha tanulok 
Bolond ifjúságom korában, 
S a jó úton elindulok, 
Most volna házam, puha ágyam,
De míg más ült az iskolában,
Kerültem én, komisz gyerek...
Míg ezt leírom; bánatában 
Szívem majd hogy meg nem reped”
(Mészöly Dezső fordítása)
Az idézetben foglaltakkal ellentétben Villon igenis tanult. Tizenhét évesen iratkozott be a párizsi Sorbonne-ra, amely akkoriban tizennyolcezer diákot számlált. A teljes önállóságot élvező egyetemen négy nyelven tartották az előadásokat. Villon 1449-ben a mai érettséginek megfelelő bakkalaureátust, majd három évvel később a licenciátust szerzi meg, ami lehetővé tette volna számára, hogy akár az egyetemen is tarthasson előadásokat. Tanulmányai során hatalmas műveltségre tesz szert. Betéve tudja a Rózsaregényt, ismeri a Bibliát, Vergiliust, Dantét, a humanistákat, Petrarcát, Arisztotelészt, Aquinói Szent Tamást, de ért a teológiához, az orvostudományokhoz, a művészetekhez és az asztrológiához is. Csak mindennek tudatában mérhető fel az a rendkívül gazdag és bonyolult, a kutatóknak máig gondot okozó életmű, amit hátrahagyott az utókornak. 

Kép forrása

Lefelé a lejtőn
A fentebb említett „jó úton” Villon nem indult el. Akárcsak számos diáktársa, a kicsapongó életre hajlamos költő is törzsvendége volt a kocsmáknak és a bordélyházaknak. Erről szól a Ballada a Vastag Margot-ról:
„Mint bunda, alszunk, lévén részegek.
S kelünk. Korog a hasa. Kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.”
(Részlet. József Attila fordítása)
A bűnügyi akták Villont ekkor betörőként és gyilkosként tartják számon, aki 1455. június 5-én megölt egy párizsi papot. 1456-ban huszonöt éves, amikor részt vesz egy betörésben, amely verekedéssel végződik. Társait börtönbe zárják, ő elmenekül Párizsból. Ekkor írja Hagyaték című vallomását addigi életéről. Ez egy végrendelet, amely Villon korában divatos műfaj volt, és nemcsak magáról, de koráról is szól. Ma Kis Testamentum néven ismerjük.

Kép forrása

Megfejtendő örökségek
A Kis testamentum keletkezési évéről maga a költő ír az első sorokban: „Ezt négyszázötvenhatban írom,/Én François Villon diák,”. A tényleges „végrendelet” a kilencedik versszaknál kezdődik, amelyben nevelőapjáról emlékezik meg. A továbbiakban nem létező adományait sorolja fel a hatóságoknak, a rendőrségnek, egyházi személyeknek, uzsorásoknak, diákoknak. Ivótársai megértették a számtalan célzást, és jót szórakoztak a Hagyatékon. Ma már nemcsak az olvasóknak, de a kutatóknak is fejtörést okoznak ezek az utalások. Hogy csak egyetlen örökséget említsünk, mulatságos és enigmatikus Robert Vallée hagyatéka. Ő Villon egyetemi társa volt és tehetős párizsi családból származott. 
„S Robert Vallée mit kapjon ma?
Parlamenti irnok szegény
S buta mint a zsandárcsizma.
Azt akarom, rendelkezvén,
Adja neki ki könnyedén
Gatyámat a Trumillieres,
Hogy szebb kendőt hordjon fején
A babája: Jehanne de Millieres.”
(Süpek Ottó fordítása)
Mi köze a gatyának a kendőhöz? Miért akarja Villon, hogy gatyája kendő legyen? A magyarázatot a sikamlós középkori verses elbeszélések között, illetve Boccaccio Dekameronjában kell keresnünk: egy apátnő, miközben erkölcsi leckét akar adni egy apácának, kapkodva öltözik fel, és főkötője helyett szeretője alsónadrágját teszi a fejére. 

Kép forrása

Hol van már a tavalyi hó
A Nagy Testamentum Villon egész életének összefoglalása, költői számadás. A 2023 sorból álló mű többnyire nyolc soros strófákból áll, szám szerint száznyolcvanötből. A műbe Villon tizenhat balladát és három rondót illesztett be. 
A Ballada a hajdani idők dámáiról, az Ének hajdanvaló urakról és az Ének eleink beszéde szerint című balladák tudatos szerkesztéssel kerültek be Villon Nagy Testamentumába. A költő egyetlen érzésnek, az elmúlás gondolatának szenteli triptichonját. Hol vannak az eltűnt idők nagyjai? Egy latin nyelvű toposz, az „ubi sunt”, amelynek jelentése hol van, hol vannak, hová lett, a világirodalom megannyi remekének témája. A Ballada a hajdani idők dámáiról című vers refrénje Hol van már a tavalyi hó formájában szállóigévé vált. 
„Blanka – liljom szinű volt maga is, –
Szűzanyám, hol van szirénhangja?
S akit az angolok Rouenba’
megégetének, ő, a jó,
a lorraine-vidéki Johanna?
De hol van a tavalyi hó?”
(Részlet. Mészöly Dezső fordítása)

Kép forrása

Az akasztófa árnyékában
Villon 1460 nyarán az orleans-i börtönben ült és kivégzését várta. Július 17-én kegyelmet kapott. Egy évvel később már Meung-ben, a püspöki tömlöcben raboskodott. Azután a párizsi Châtelet börtönében ült. Ekkor újra halálra ítélték. 
A parlament a középkori francia jogtörténetében ritkán előforduló kegyelemben részesítette, de tíz évre száműzte Párizsból a költőt. Az akasztófa árnyékában írta meg legismertebb versét, az Akasztottak balladáját.
„Kik éltek majd utánunk, emberek,
testvéreink, ne szidjatok nagyon;
Isten is inkább megszán titeket,
ha bennetek is él a szánalom.
Im, testünk, melyet hízlaltunk vakon,
itt lóg a fán, öt-hat szomoru hulla,
szétmart, rohadt hús, kötél nyomorultja,
és mi, a csontok, por s hamu leszünk.
Ember, ne röhögj rút gyalázatunkra,
inkább kérd az ég irgalmát nekünk!”
(Részlet. Mészöly Dezső fordítása)

Kép forrása

Haláltánc
Az 1348-as pestisjárvány, a százéves háború borzalmai, a magas gyermekhalálozás és éhínség fájó nyomot hagynak Villon kortársaiban, így a költőben is. A Nagy Testamentumon végigvonul a halál, az elmúlás gondolata. Villon visszanyúl a tizennegyedik századi allegorikus műfajhoz, amelyben a halál, csontváz formájában, táncba viszi, majd sírba taszítja a legkülönbözőbb társadalmi rétegekbe tartozó embereket. Villon minden bizonnyal ismerte a már említett Ártatlanok temetőjének falaira festett haláltánc-ábrázolásokat. 
A középkori Párizs eme legnagyobb temetőjében a csontok egymásra halmozva hevertek, nem lehetett tudni, gazdag vagy szegény emberek maradványai. Ez a látvány is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Nagy Testamentumban Villon megfogalmazza a halál előtti egyenlőséget: 
„Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap 
Laikus, gazdag vagy szegény, 
Fösvény, tékozló, kicsi, nagy, 
Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény, 
Bármily rangú földi szirén, 
Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár, 
Hiába: e föld kerekén 
Mindenkit elvisz a halál.”
(Vas István fordítása)

Kép forrása

Tények és titkok 
A Nagy Testamentum 1461-ben keletkezett. A vers első szakaszában meghatározza a keletkezés idejét: „Már harminc évem elhagyott,/S fenékig ittam szégyenem.” Aztán átkot szór az orléans-i püspökre, aki kegyetlenül megkínoztatta a börtönben: „Az örök Isten verje meg!”, ugyanakkor áldást kér az őt kiszabadító királyra: „S áldott legyen Lajos király!” Ezután felidézi a „bút, gondot, félszet, sóhajt”, amiben része volt. Megemlékezik szegénységéről: „Én koldus sorban nevelődtem, /Szegény ember fiának.” A haláltól való félelme zárja ezt a részt, amit régebben írt balladái követnek, hogy azután a nyolcvanadik versszaktól megkezdje a korabeli szabályokat követő végrendelkezést, amely mintegy korának körképe, egyúttal életének tükre lesz. 
A Villon által is teremtett személyes mítosza az évszázadok során egyre terebélyesedett. A költő életének homályban maradt részei tápot adtak a kutatók fantáziájának, amellyel kiszínezték az amúgy is rendkívüli életpályát.
Megosztás