Mallarmé neve hallatán az Egy faun délutánja című költeménye jut először eszünkbe. A görög-római mitológia kecskelábú, félig ember alakú, erdőben, ligetben tanyázó, szarvval és patával ábrázolt férfi istenséget az ókortól napjainkig szinte megszámlálhatatlan irodalmi, képzőművészeti, zenei és színpadi mű örökítette meg. Mallarmé verse ihlette Claude Debussy azonos című prelűdjét. Maga a zenemű pedig Vaclav Nyizsinszkij emlékezetes balettjének lett az ötletadója.  

Kép forrása

Poe versekért angolul
Mallarmét „a szimbolizmus pápájának” nevezik. Guillaume Apollinaire, a szürrealizmus névadója, Mallarmét tartja a modern költészet atyjának. Ugyanakkor maga Mallarmé Baudelaire folytatójának vallja magát. Tizenhét éves korában olvassa el Baudelaire A romlás virágai című, 1857-ben megjelent kötetét és Baudelaire révén tanul meg angolul. Éspedig azért, hogy eredetiben elolvashassa Edgard Poe költeményeit, amelyeket Baudelaire, Poe rajongója fordított franciára. Mallarmé az angol nyelvet annyira megszerette, hogy szülei akarata ellenére angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár lett. Erről így ír barátjának, Paul Verlaine-nek: „Ön is tudja, hogy amikor felnőtté váltam, egy költő nem tudott megélni művészetéből, még akkor sem, ha sokat engedett mércéjéből. Miután pusztán azért, hogy megértsem Poe-t, megtanultam angolul, húsz éves koromban Angliába mentem, egyfajta menekülésként, de azért is, hogy beszéljem a nyelvet és egy csendes vidéken taníthassam anélkül, hogy más kenyérkeresetre lennék kényszerülve.”
Mallarmé költői karrierje 1866-ban kezdődött, amikor tizenegy költeménye megjelent a Parnasse contemporain című folyóiratban. A rangos lapot a kor „költőfejedelme”, Leconte de Lisle szerkesztette. Munkatársai között olyan nagyságokat találunk, mint Paul Verlaine vagy José-Maria de Heredia. Az itt publikáló költőket a folyóirat címéről „parnasszistáknak” nevezték el. 

Kép forrása

Mallarmé keddjei
A „Mallarmé keddjei” néven híressé vált összejövetelekre a századvég művészeinek elitje gyűlt össze 1977-től csaknem húsz éven át a költő ebédlőasztala körül. Mallarmé minden aktuális kérdésről beszélt hallgatóságának, beleértve az irodalmat és a „finom, szellemes vagy gúnyolódó anekdotákat” is, ahogyan arról lánya, Geneviève Mallarmé megemlékezik. Ezek az eseményszámba menő beszélgetések nagyban hozzájárultak Mallarmé elismertségéhez. A Rue de Rome negyedik emeletének kis lakásában a költő egy fajansz kályha előtt, kezében az elmaradhatatlan cigarettával vagy pipájával fogadta vendégeit.
Az első időkben főleg szórakoztató anekdotákkal, élő és elhunyt barátokról való eszmecserékkel töltötték ezeket a keddeket. 1890-91-től a költők és írók fiatal generációja, André Gide, Paul Valéry, Paul Claudel és mások, akik Mallarméban mesterüket látták, természetszerűleg az irodalmat teszik meg a találkozások központi témájául.

Kép forrása

Híres barátok
Mallarmé irodalmi tekintélyét nagyban növelte barátja, Paul Verlaine róla írt cikke a Les Poètes Maudits című lapban. Verlaine Mallarmé életrajzát is megírta. A másik barát, Joris-Karl Huysmans, a modern irodalom egyik előfutára, a magyarul is megjelent A különc című regényében a főhős, Des Esseintes herceg, rajong Mallarmé költészetéért és idézi a Hérodiade és az Egy faun délutánja sorait. Másrészt könyvében Huysmans Mallarmé verseit a szimbolista festő, Gustave Moreau képeivel veti egybe. A különc megjelenése után Mallarmé levélben gratulál a szerzőnek: „Íme, egy egyedülálló könyv, amit meg kellett írni.” Mallarmé legjobb barátja Edouard Manet volt. 1873-ban találkoznak, amikor Manet festményei a támadások kereszttüzében állnak. 1874-ben Mallarmé védelmébe veszi Manet művészetét a Szalon zsűrijének „szomorú politikájával” szemben. Manet levélben köszöni meg a költő kiállását. 1875-ben Mallarmé fordításában megjelenik Poe Hollója Manet illusztrációival. A költészet és a festészet új kapcsolatának e manifesztuma előlegezi meg Mallarmé Faunjának Manet általi illusztrálását. A költő és a festő barátságát jelzi, hogy 1876-ban Manet megfestette Mallarmé portréját.
Gauguint is szoros barátság fűzte Mallarméhoz. 1893-ban Mallarménak ajándékozza az Egy faun délutánja című faszobrát, megköszönve, hogy a költő finanszírozta 1891-es, Tahitiba történő utazását. A szobrot Mallarmé párizsi lakásának ebédlőjében helyezte el és élete végéig megtartotta.

Kép forrása

Az ezerarcú faun
Mallarmé egyik leghíresebb költeménye a többször átdolgozott, de soha be nem fejezett Herodias. Ám az igazi siker az Egy faun délutánja, amelyen húsz éven át dolgozott. A görög mitológiai környezetbe ágyazott történet a fuvolázó faunról szól, aki el akarja érni a táncoló nimfákat. A faun maga a költő, aki az alkotás kínját panaszolja el, aminek árán a totalitás, a katarzis érzését kívánja átérezni. 
A kecskelábú, félig ember alakú lények a római mitológiában faunok, a görögöknél szatírok. Az érzékiség és a csúfolódó kedv szimbólumai. A faun erdőben, ligetben tanyázó, szarvval, patával ábrázolt férfi istenség. A szatírok a fák és a hegyek istenei, Hermész fiai.
Se szeri, se száma a faun képi vagy szoborbeli megjelenítésének a Krisztus előtt 200 körül keletkezett A Barberini Fauntól Szinyei Merse Pál Faun és nimfa című festményéig. Egy 1675-ben Rómában megtalált, antik mintára készült szobor, a Faun kecskével, ma a Louvre udvarának egyik dísze.
A Faun nem csupán a klasszikusokat ihlette meg. Számos modern szobrász is megörökítette. Közülük is az egyik legérdekesebb feldolgozás Tóth Ernőé, aki nem a mitológiából ismert pánsípot, hanem hegedűt ad groteszk faunja kezébe.
Szinnyei Faun és nimfa című festményét kétség kívül a svájci festő, Arnold Böcklin Pán a nádasban című festménye ihlette. Ám míg Böchlin sötét nádasban ábrázolja a faunt, Szinnyei egy lombos erdőt festett háttérként és faunja nem madarat, hanem egy nimfát szemlélget. Ez a kép közelebb áll Mallarmé verséhez. 
A faun számos irodalmi műben is feltűnik. Ady Endre A vén faun üzenetében, míg Juhász Gyula a Görög prológban alkalmazza szimbolikus üzenetként. De a leghíresebb Stéphane Mallarmé Egy faun délutánja című költeménye. 

Kép forrása

Egy faun délutánja (részlet)
„A Faun:
E nimfák. Megörökíteném.
Itt ragyog
Könnyed pírjuk amint a légben leng-lobog,
Mely álmokkal telik s alél.
Álmot szerettem?
Kétségem, hajdani éj halmaza, betelten,
Sukágu-finoman, fa-terebélyesen
Mutatja: egyedűl áldoztam fel szivem
Hogy győzzön a rózsák eszményi rosszasága –
Töprengjünk…
vagy a nők, kiket taglalsz hiába,
Mesés érzékeid pőre vágyai csak!
Faun, az ábránd a kék hideg szemből kicsap
Mint a legszűzebbnek zokogó könnypatakja;
Másik, merő sóhaj, miféle kontraposztja
Mint forró nap szele bozontos gyapjadon?
De nem! az ernyedés a rekkenő napon
Hőséggel fojtja meg a friss reggelt ha lángol,
Többé víz nem csobog, csak az én fuvolámból
Az ütem-öntözte ligetben; egyedül
A szél siet s lehel a két sípon kívül,
Míg szerteszáll a hang a tűz-záporú tájon,
A mozdulatlan és redőtlen láthatáron,
A víg, nyilvánvaló, művészi lehelet,
Az ihleté mely az égbe visszasiet.”
(Weöres Sándor fordítása)
Az Egy faun délutánja a Parnasse contemporainben nem jelenhetett meg, viszont Mallarmé barátja, Edouard Manet illusztrációival egy külön, díszes kötetet szenteltek a költeménynek. 

Kép forrása

Debussy Faunja
Debussy huszonöt éves, amikor csatlakozik a művésztársasághoz, amelyik Mallarmé keddjeit látogatta. Ekkor már ismerte a költő műveit, korábban egy versét meg is zenésítette. A Mallarmé ihlette prelűdöt, az Egy faun délutánját, 1894. december 22-én mutatták be. Mivel a faun fuvoláján, pánsípján játszik, így Debussy művében is a fuvola játssza a főszerepet. Tizenöt évvel később, egy programfüzetben Debussy azt írja művéről, hogy az „Stéphane Mallarmé szép versének nagyon szabad illusztrációja.” Az viszont nyilvánvalóan szándékos hasonlóság, hogy Mallarmé száztíz alexandrinusból álló versére Debussy száztíz ütemmel komponál zenét. Mallarmé el van ragadtatva Debussy művétől és ezt írja a zeneszerzőnek: „Az Ön illusztrációja a zene finomságával, komolyságával és gazdagságával felülmúlja az én költeményem minden vágyódását és ragyogását.”
A magyarországi bemutatók közül a legemlékezetesebb Kocsis Zoltán nevéhez fűződik, aki 2012-2013-ban, Művészetek Palotájában, egy hat részes sorozatot szentelt Debussynek. A harmadik rész az Egy faun délutánjáról szólt. Debussy halálának századik évfordulója alkalmából, 2018. november 15-én, a Zeneakadémia ünnepi megemlékezésének első részében az Egy faun délutánja kerül bemutatásra. 

Kép forrása

Faun a színpadon
1909-ben Szergej Pavlovics Gyagilev megalakítja orosz balettegyüttesét. Olyan művészekkel veszi magát körül, mint a festő-díszlettervező Leon Szamoljovics Bakszt, Mihail Fokin táncos-koreográfus és a zeneszerző Igor Sztravinszkij. A társulathoz csatlakozott minden idők egyik legnagyobb táncművésze, Vaclav Nyizsinszkij is, aki 1944-ig feleségével, Márkus Emilia színésznő lányával, Budapesten élt. Nyizsinszkij első koreográfiáját, az Egy faun délutánját 1912. május 29-én mutatja be Gyagilev társulata a párizsi Châtelet színházban. A balett díszletét Leon Szamoljovics Bakszt készítette. A híressé vált festmény a pásztorénekeket felidéző tájat ábrázol forrásokkal, fákkal és sziklákkal. Jobb oldalon lent egy vízesésnél a nimfák, míg a kép közepén a fekvő faun szinte beleolvad a tájba. A színgazdag festmény Gauguin vagy Matisse képeire emlékeztet. Az akkori ízlést bántó, mindössze tízperces darabot a rendőrség betiltotta. Hogy mennyire szakít Nyizsinszkij minden addigi hagyománnyal, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy 1914-ben Debussy „disszonanciát” vél felfedezni zenéje és Nyizsinszkij koreográfiája között. Bakszt díszletterve ma Párizsban, a Pompidou Központban látható.
Mallarmé 1898-ban, ötvenhat éves korában halt meg. Korai halála megrendítette barátait. A költő nagyságát jelzik Renoir szavai: „Nem minden nap temetünk egy Mallarmét.”