A Papageno kiadó gondozásában, immár letölthető formában jelent meg a Pallai Péter és Kerekes György által írott A jazz évszázada című munka, melyhez bőséges hanganyag is tartozik egy youtube-csatornára feltöltve. A szerzők – mielőtt még a nagyközönség megismerhette volna az új formátumot – letesztelték a szimultán hallgatás és olvasás lehetőségeit. A linkek kattinthatóak, a zenék megnyílnak egy böngészőablakban és párhuzamosan hallgathatóak a könyvvel. Az új megjelenés alkalmából kérdeztük az egyik szerzőt, Pallai Pétert a könyv érdekességeiről.

Kép forrása

– Ezt a több mint ötszáz oldalas kézikönyvet Kerekes Gyurival készítettük, az európai jazz kialakulásáról szóló utolsó fejezet viszont Zipernovszky Kornél írta. Ez a mű alapjában véve az amerikai jazz története, mert a XX. századot tárgyalja, amit a „jazz évszázadának” szokás nevezni.  Persze amikor az előzményeket feszegeti, olyankor sokkal messzebbre tekint: hogy állt össze, milyen elemekből táplálkozott ez a zene, mondjuk New Orleansban, de visszamegy az afrikai gyökerekhez is, a blueshoz is. Tudomásom szerint világelső munka ez abban a tekintetben, hogy egy jazztörténeti könyvhöz egy teljes youtube csatornát rendeljenek, több mint hétszázötven felvétellel. Ezeknek a zeneelméleti részét a magyar zongorista, Cseke Gábor készítette azzal a céllal, hogy azok számára, akik nem tudnak kottát olvasni, vagy nem ismerik az elméletet, lejátssza azokat a fogalmakat, amikről beszélünk. Persze ez egy kicsit macerássá teszi a nyomtatott könyvet, hiszen előfeltételezi, hogy az olvasó rendelkezik számítógéppel vagy laptoppal, esetleg okostelefonnal, amelyek segítségével elérhető ez a csatorna. De valószínűleg a legtöbb ember már rendelkezik ilyen kütyükkel ahhoz, hogy egyszerre olvashassa a könyvet és hallgathassa a zenéket. 
– Magyarországon ez hiánypótló műnek számít?
– Hiánycikknek számít abból a szempontból, hogy a legterjedelmesebb és legalaposabb jazztörténeti könyvek általában a zenészekhez, vagy a nagyon zeneértőkhöz szólnak.  Gonda Jánosnak van egy nagyon rövid könyve, amely közérthető módon szólt azokhoz is, akik nem értik a zene elméletét, de az igazi nagy munkái előfeltételezik azt. Mi igyekszünk megszólítani az átlagos olvasót is, aki esetleg nem is tud kottát olvasni és nem ismeri a szakmai fogalmakat. Viszont igyekszünk világossá tenni a zene fejlődéstörténetét, ami érdekes lehet nemcsak azok számára, akik értik a zenét, hanem azoknak is, akik játsszák.
– Ami a keletkezéstörténetet illeti, azt már a középiskolai ének-zene oktatásba is be tudják emelni a pedagógusok, de vajon azok a törekvések, melyek főleg az ’50-es és a ’60-as években kezdtek megjelenni és új utakat kerestek, beleférhetnek egy ilyen általános közismereti munkába? 
– Természetesen. Külön fejezetet szentelünk például a free jazz-nek, az avantgárdnak és a múlt században elindult, de most kiteljesedő posztmodern irányzatoknak is, mint amilyen a crossover, a  jazz klasszicizmus, vagy a jazz-rock. Ha stílus-meghatározásról van szó, akkor természetesen New Orleans-ból indulunk ki, beszélünk a big bandek kialakulásáról, a swing-őrületről, a swing és a bebop közötti átmeneti korszakról, magáról a bebopról, a coolról, a hard bopról, a soul jazzről. Majdnem minden stílusirányzat, amelyet ma ismerünk, itt említést nyer.  
– Az amerikai zenészek nagyon nagy hatással voltak erre a műfajra, de lehet-e beszorítani a történelmét csupán az amerikai határok közé, vagy netán tesztek kitekintést máshová is?
– Zipernovszky Kornél munkája foglalkozik ezzel, aki az európai jazz kialakulásáról írt egy nagyon alapos tanulmányt, amely lényegében az utolsó fejezete ennek a műnek. Amivel nem foglalkozunk, az a magyar jazz; no, nem hazafiatlanságból tesszük ezt, hanem azért, mert 2015-ben Jávorszky Béla Szilárd tollából megjelent egy kiváló magyar jazztörténeti könyv. Tömörítve beledolgozni a mi munkánkba azt, amit ő részletesen megírt, kicsit elvtelen lett volna. A két könyv nagyon jól megfér egymás mellett, én úgy érzem.
– A könyv azon túl, hogy a kifejezetten a zene iránt érdeklődőknek nyújt egy nagyon jó áttekintést, ad-e valamilyen korrajzot is? Ha már a bebopot említetted, az Jack Kerouac könyvében előkerül, mint egyfajta állandó kísérője regényhősei utazásának.
– Minden fejezetben megemlítjük a kor politikai, társadalmi és kulturális lenyomatát is. Beleágyazzuk a jazz történetét a történelembe meg a művészettörténetbe, és viszonyítjuk a klasszikus zenéhez is. Nemcsak a politikai mozgalmakkal való kapcsolatát mutatjuk be, mint például az avantgárd és free jazzhez társítható fekete polgárjogi mozgalmak, illetve annak radikális fajtái; de tárgyaljuk a jazznek a kultúra más területeivel való összefüggését is, mint például a képzőművészetek vagy az irodalom. Itt természetesen mi is megemlítjük Kerouacot, vagy a francia Boris Viant és a többi írót, akik lelkesen felkarolták a jazzt. A jazz, mint világzene fejezetben foglalkozunk a különböző hatásokkal, amelyek érvényesülnek a jazzben: például a latin jazz, vagy az Angliában ismert indo-jazz.
– Érdekes, hogy mennyire kanonizálódtak bizonyos nevek. Benny Goodman, a „swing királya”, vagy Ella Fitzgerald mindenképp említést érdemel, de azért sok vita lehetett a kötet összeállítói között, ki kerüljön bele, és ki maradjon ki?
– A nagy nevek mellett szerepel sok olyan név, akiket a kritikusok sokszor méltatlanul hanyagoltak. A cool irányzat kifejlődését mindenki Miles Davis Birth of the Cool című felvételeihez köti – ezek nem albumként jelentek meg, hanem 78-as lemezek sorozatából álló gyűjtemény. Könyvünkben azonban rámutatunk arra, hogy három évvel korábban nagyon hasonló sorozatot csinált már Dave Brubeck Kaliforniában, amikor egy még teljesen ismeretlen oktett-tel játszott ilyenfajta zenét. Nagyon érdekes, hogy egyszerre jelent meg és futott párhuzamosan ez az irányzat az Egyesült Államok két ellenkező partján. Természetesen foglalkozunk minden nagy névvel, de kiemelünk olyanokat is, akiket ma már sokan hajlandóak elfeledni. Külön fejezetet szentelünk a mainstream-nek, a jazz „emészthető” formájának, vagy annak, amit a leginkább befogad egy adott korszakban a közönség. Ez változó, mert valamikor a swing volt a mainstream, aztán a bebop, meg a hard bop, ami ettől továbbmegy, az inkább avantgárd, vagy posztmodern.
– Ilyen nagy, összefoglaló munkák esetében gyakori törekvése a szerzőknek, hogy valamiféle fogalommagyarázatot, egy kisszótárt mellékeljenek művükhöz, netán képeket is közöljenek benne. Ilyenekkel szolgál a ti könyvetek?
– Szószedetet nem készítettünk, ahhoz eléggé időhiányban szenvedtünk.  Viszont kétszáz képből álló illusztráció szerepel a könyvben. Nagy szerencsénk volt azzal, hogy a világ egyik legíresebb jazz-fotósa, William P. Gottlieb, aki 2011-ben elhunyt, a végrendeletében szabadon felhasználhatóvá tette a képeit, s ezek az amerikai kongresszusi könyvtárból letölthetőek. Ezzel sokszor éltünk, de vettünk is képeket, illetve válogattunk az internetről is olyan fotókat, melyek használata ingyenes. Ne menjünk el amellett sem szó nélkül, hogy a kétszáz kép között van számos kiváló karikatúra, amelyet Kerekes Gyuri maga készített. Végezetül meg kell említenem, hogy a könyv finanszírozásához jelentős mértékben és nagy számban járultak hozzá jazz-kedvelő magánemberek: ötszáztól ötszázezer forintig terjedően kaptuk tőlük adományokat, amiért nagyon hálásak vagyunk.