Pontosabban: Olvassunk Karácsonykor! Olvassunk, amikor már alszik a család, amikor még alszik a család, olvassunk, amikor azt a karácsonyi filmet nézi, amit mi már tízszer láttunk. Tűzbiztos helyen hagyjunk égve egy gyertyát, hogy a fenyő illata mellé odalebegjen a gyertyafüst is, hagyjuk bekapcsolva a nagypapától örökölt gyertyaformájú izzósort, ami hatalmas szám és ritkaság volt akkoriban, de még gyújtottak mellé igazi gyertyát is. Ha csak valami új fényfüzér van, az is pont olyan jó, csak abban nem lakik az Elmúlt Karácsonyok Szelleme (na, ezt a filmet azért megnézhetjük még egyszer talán). És a csillagszóró sem hiányozhat természetesen a keverékből. Úgy helyezkedjünk el, hogy elérjünk néhány szaloncukrot, habkarikát, bejglit nyújtózkodás nélkül és a szemünk sarkából mindig lássuk a fenyőfát.

A házi tojáslikőr
Manapság nem magyar szokás ugyan, de tiszta szívvel javasolhatom valamely édes likőr bekészítését is, a házi tojáslikőr sosem okoz csalódást, biztos van a családban egy dédi, aki tudja a receptet és megcsinálja, ha elmondjuk, mire kell. Ne felejtsük el a receptet lejegyezni, vagy lefényképezni a telefonunkkal a régi, sárga füzetben rejtőző kézírásos sorokat, amelyeket tisztázatlan, de bizonyosan konyhai eredetű foltok tesznek mindennél hitelesebbé. A miénkben a lapok között néhány fenyőtüske is akad, amelyeket gondosan archiválunk a következő évre. Anyám évek óta már egy zacskóban tartja ezt a laminálásért kiáltó családi „szakácskönyvet”. Vannak részei, amelybe gyermekkoromba nem mertem belelapozni, mert a fejezetek címei és fogalomkészlete inkább varázsigékre utalt, mint ételekre. A „sárgán csinált nyúl”, amihez a vére is kell, nem csak a nyulakat gondolkodtatja el.

Konyakmeggyes szaloncukor
Mostanában menő az elektronyos könyv, ha modern a család, biztos kapunk egy ilyet, de az e-book-unknak biztos nem lesz olyan szaga, mint egy könyvnek. A papír nem műanyag. Senki sem tudja, hogy melyik szennyezi jobban a környezetet, de ha januárban néhány napig tömegközlekedéssel megyünk dolgozni, talán helyrebillentjük az egyensúlyt.
Takarót is vigyünk, hátha éjfél után kihűl a lakás és nem lesz kedvünk felkelni és rakni a tűzre. Ha meggondolom, inkább két takarót készítsünk magunknak, mert lehet, hogy ott is alszunk az ülőgarnitúrán, a szófán, a kereveten, a nagymama foteljában, a medvebőrön, a szőnyegen, a fenyőfa előtt az ajándék jógaszőnyegen. Ez utóbbi esetben rögtön lehet enni a fáról, de gondolni kell rá a díszítésnél. Valami halvány reményünk lehet rá, hogy ebben az esetben a mohó és mértéket nem ismerő családtagok nem eszik el előlünk a kedvencünket, a konyakmeggyes szaloncukrot és tejcsokoládés függesztékeket (esküszöm láttam ezt a szót egy termékismertetőn). A habkarika felét meg egyszerűen dugjuk el már 24.-én délután.

Botswana-i elbeszélők
Közismert módszere a karácsonyi ajándékozás művészetének, hogy olyan könyveket ajándékozunk szeretteinknek, amelyeket mi is el akarunk olvasni. Igyekezzünk ügyelni legalább a látszatra, alsótagozatos gyermekeink nem fogják élvezni Rommel emlékiratait, de a fiúgyermek nem fog lázadozni a páncéloshadviselés mestere által használt harckocsikat és egyéb motorizált eszközöket erős képanyaggal bemutató könyv ellen. Csak arra ügyeljünk, hogy életünk párjának kezébe a kedvenc teniszezőjének életrajza akkor kerüljön, amikor a tankos a gyerekébe. A Rommelt meg a feleségünknek vegyük meg. Mióta vett nekem egy „Botswana-i elbeszélők” (tudják: régebben Becsuánaföld) című könyvet arra való hivatkozással, hogy a boltban érdekesnek tűnt, akár science-fiction-t is vehetek neki, nem lehet egy szava sem.

Utópia, disztópia, celebéletrajz
Mondjuk, Karácsonykor pont ne olvassunk a második világháborúról, se az elsőről, se Hitlerről, se Sztálinról, a főembereik életéről, ne olvassunk utópiát, disztópiát, celebéletrajzot, fogyókúrás szakácskönyvet, sikerszerzőket, azt, amit a fodrásznál mellettünk ülő kis csaj, amit a fodrászunk pasija és semmi olyant, ami az eladási lista első hetven helyén található. Szerezzünk valami örömet a kevésbé sikeres szerzőknek is.
És ne olvassuk el például Michio Kaku Hipertér, illetve Stanislaw Lem Summa Technologiae című könyvét sem. Ezeket ugyanis januárban fogom ajánlani, az „ünnepek” elmúltával, amikor már nem várjuk a Mikulást, a Karácsonyt, a szilveszteri bulit, amikor berobban a metafizikai semmi és ki kell valahogy bírni márciusig. Valamint le kell szedni a fát, le kell cipelni a ház elé és fel kell porszívózni a rengeteg tüskét. Ami közül néhány majd belénk áll, amikor ledőlünk olvasni a feleségünk által rekamiénak nevezett alkalmasságra. Ami kész rejtély, mert a nevezett bútordarab a hatszor hatos szoba átellenben lévő sarkában van, mint a fenyő, és amely távolság testvérek közt is több, mint hat méter.

Szerethető és a szeretni képes emberek
De tényleg, mit olvassunk, amihez passzol az édes ital, a teli has és az az igény, hogy meleg szeretet ébredjen bennünk a családunk minden tagja iránt? Azok irányába is, akik 26.-án jönnek ebédre és előre tudjuk, hogy Géza bácsi a karácsonyfa legelrejtettebb zugában is meg fogja találni az ehető dolgokat és vagy tizenötször fog az ember keservesen csalódni, mert rheumatoid arthritis ide, rheumatoid arthritis oda, az öregfiú még negyven centivel a feje fölött is úgy tudja visszacsomagolni a tejcsokis függesztékeket, hogy azok gömb formája illúziót (és reményt) keltő marad.
Néha az az érzésem van, hogy elfelejtettünk ünnepelni. Nincsenek rítusaink. Persze az is rítus, hogy erős kompetíció van az édességekért és ki lehet röhögni azt, aki éppen elhiszi, hogy van még a fán, de a Karácsony ennél mégiscsak több.
A Karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem szerethető és a szeretni képes embereké. A „normális embereké". Olyan könyveket olvassunk hát, amelyek normális emberekről szólnak.

Van néhány ötletem, de erről majd később.