Az már sohasem derül ki, hogy R. Gy. azért nem olvasott gyerekkorában, mert nem engedték, nem szeretett, vagy éppen módja sem volt rá, mert otthon a Kincses Kalendáriumon és egy régebbi már foszlott Szabad Népen kívül más betű nem akadt. Így aztán úgy nőtt fel, hogy amúgy csigalassúsággal forgó elméjét az égvilágon semmi sem zavarta meg. Az iskolában bukdácsolva vette a grádicsokat, műveltsége elképesztően gyengécske volt, a leckéit hihetetlen lassúsággal költötte ki.

Ellenben baromi erős volt; amit fejjel-ésszel nem tudott megoldani, azt erőteljes fizikumával pótolta. Az élete egyszerű volt és boldog, feleségül vette az egyik kolléganőjét (a raktárban hódította meg a csenevész, neki mégis szemrevaló fehérnép), két gyermekük született, dolgoztak, ettek, aludtak, felkeltek, telt-múlt az élet.
R. Gy. már deresedő hajjal jött rá, hogy betűk nélkül mégsem megy. Véletlenül talált rá az irodalom, egy szemetes kosárba dobott rejtvényújság „képében”. Megannyi megfejtendő között, mellékelten egy regényrészletet is közölt a lap, hősünk sokáig értetlenül lapozgatta, aztán – más dolga nem akadt éppen a raktárban – nekiveselkedett, s ajkával lassan betűzgetve a szavakat, mormolva, olvasni kezdett. Egészen kimelegedett, homloka izzadt, amikor a részlet végére ért, ahol egy kérdés következett, „..mi a történet vége?”

„Mi lehet a történet vége” –  töprengett  R. Gy.
Napjában még többször is eszébe jutott, nem hagyta nyugodni a kérdés. Másnap még mindig ott motoszkált a fejében a gondolat, mi lehet a história befejezése, aztán gondolt egy merészet, bement egy könyvtárba. Kikérte az ominózus könyvet és olvasni kezdett. Egy ültőhelyében majd a feléig jutott, másnap felfalta. Annyira tetszett, hogy harmadnap – ugyanettől az írótól – kikért egy másik kötetet és azzal is végzett.
Nagyon belejött. Csak úgy falta a betűket; elolvasta első kedvencének összes művét, aztán rátért a többire. Hosszasan tépelődött ábécé-sorrendben kezdje, vagy kérjen tanácsot, végül az utóbbi mellett döntött. Az egyik könyvtáros kisasszony volt a segítségére, először a klasszikusokat ajánlotta.

R. Gy. olvasott tovább; már nem nagyon törődött sem a feleségével, sem a gyermekeivel, ideje nagy részét a könyvtárban töltötte, a fennmaradót pedig a konyhában egy kisszéken. Amikor már elült a gyerekzsivaj, s a felesége is elaludt. Ezek voltak a nap legszebb pillanatai: egy pohár sör, egy új könyvbe mélyedve.
Így ment ez évekig.
Aztán rájött mit kell tennie: feladta a raktárt, munkát kapott a könyvtárban, végre szabadon olvashatott és olvasott, már senki és semmi sem állíthatta meg.
Most is falja a betűket, s amint a szintén szemrevaló könyvtáros kisasszonynak elárulta, titkon regényírásba kezdet. Címe: „Egy keresztrejtvény titka.”