A kalligráfia legnagyobb mestere

MEGJELENT: 2014. szeptember 15. | SZERZŐ: Rácz András

A legtöbben úgy gondolunk az ezerötszázas évek derekára, hogy az a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A mohácsi vereség után kibontakozó, évtizedes trónharcok, a török betörései, végül Buda megszállása és az ország három részre szakadása fádalommal és pusztulással teli korszakká tették a XVI. századot. Hogy ezekben a sötét időkben a kulturális élet virágozni tudjon, azt nehezen tartjuk képzelhetőnek. Pedig tudjuk, éppen ezekben az évtizedekben bontakozott ki a hazai reformáció, s vele a hitvitázó irodalom, ekkor terjedt el a könyvnyomtatás, ekkor született meg a magyar nyelvű szépirodalom és természetesen ekkor vált általánossá – már legalább is a módosabbak körében – az olvasás.

Világhírű alkotók
A művelődéstörténet és a politikatörténet e furcsa szembenállása azonban mindaddig nem okoz különösebb fejtörést, amíg azt gondoljuk, hogy a magyar kultúra késő-reneszánsz fellángolása afféle provinciális jelenség, éppen, hogy csak súrolja a nyugat nagyszerű alkotásait… Hiszen, hát hogyan is lehetne összemérni Balassi Bálintot, vagy Bornemissza Pétert kortársukkal, Shakespeare-rel, vagy akár Marlowe-val?
Pedig az, hogy a hazai alkotók többsége nem mérhető a világ legnagyobbjaihoz, nem meglepő. A világ legnagyobbjaihoz kevesen mérhetők. Annál megdöbbentőbb ugyanakkor, hogy a magyar szellem –ebben a nagyon sötét és nagyon válságos időszakban is – képes volt világraszóló alkotásokat, világhírű alkotókat teremni. Némelyiküket ismerjük, hírük-nevük elég nyomatékkal szerepel a történelemkönyvekben. Némelyikük azonban szinte teljességgel ismeretlen, pedig a maguk korában, a maguk szakterületén meghatározó szereplőkké váltak.
Mindaddig semit sem hallottam Bocskay György kalligráfusunkról, amíg az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti tanszékének facebook oldala egy rövid kis cikkben föl nem hívta rá a figyelmemet. Hamarosan kiderítettem azonban, hogy a zseniális alkotó korának egyik legkiválóbb kalligráfusa volt, s munkáival hozzájárult a korszerű tipográfia kialakításához.

Reneszánsz ember
Vinczéné Gulyás Borbála doktori értekezése szerint Bocskay György a család szlavóniai ágából származott, és másodunokatestvére volt Bocskai Istvánnak, a későbbi erdélyi fejedelemnek, aki a család tehetősebb, kismarjai ágát gyarapította. A főnemesi, sőt fejedelmi rokonság dacára a fiatal György nem élhetett nagy gazdagságban, kivált azután nem, hogy a családi birtokok a török előrenyomulása miatt elvesztek. A tehetséges fiatalember így sok más sorstársához hasonlóan hivatalnok lett. Oláh Miklós, esztergomi érsek révén, 1545 körül került a Magyar Királyi Kancelláriára, ahol kezdetben írnokként szolgált. 1554-től magyar udvari titkárrá nevezték ki, miáltal befolyásos személyiséggé vált. A Magyar Királyi Kancellária vezetője ugyanis nem tartózkodott mindig Bécsben, így helyettesei, az alkancellár és az udvari titkárok végezték a hivatal tényleges irányítását. Egy évtizeddel később, valamikor 1565 előtt királyi titkár és a király mellett működő Magyar Tanács tagja is lett, így jelentős alakjává vált a bécsi magyar udvartartásnak.
A vezető hivatalnok természetesen jó kapcsolatot ápolt a magyar politikai elit tagjaival, régi pártfogója, Oláh Miklós érsek mellett például a Batthyány- és a Nádasdy-családdal. A jó viszonyt tükrözi, hogy Bocskay egy ideig a bécsi Nádasdy-házban lakott és itt rendezte be műhelyét.
Igen, műhelyét, mert – és ez megdöbbentő, igazi reneszánsz vonása ennek a lelkes, és sikeres hivatalnoknak – ő a politikai játszmák helyett szívesebben foglalkozott a kalligráfiával.

A kézitrat-stylist
A 16. század folyamán rendkívül népszerűvé váltak – először Itáliában, majd az Alpoktól északra – a nyomtatott írásmintakönyvek. E kiadványok nem pusztán helyesírási segédletek voltak, sokkal inkább olyasvalamik lehettek, mint ma a divatlapok: abban támogatták olvasóikat, hogy írásaikban, leveleikben egyéniségüknek, társadalmi státuszuknak, illetve az alkalomnak megfelelő módon jelenjenek meg. A mintakönyvek szerzőit tehát afféle kézitrat-stylistnak tekinthetnénk, s ahogyan ma a divat-tervezőket, akkoriban ugyanúgy elismerték az írás-tervezőket. Az „ars scribendi” művelői egyre nagyobb megbecsültségre tettek szert, a kalligráfia a művészet rangjára emelkedett, a legkiválóbbakat pedig főúri és uralkodói udvarokban foglalkoztatták.
A Bécsben szolgáló Bocskay György szintén közéjük tartozott. A hivatalnoki, írnoki tevékenysége mellett – tehetsége révén, és persze a dolog természetéből adódóan – művészként is megbecsült tagja lett a bécsi udvarnak. Aláírásaiban, szignatúráiban önmagát „az ars scribendi művelőjeként”, vagy az „uralkodó írnokaként”, azaz az udvarban szolgáló kalligráfusként határozta meg.

Iskolát teremtett
A nótáriusnak nem kellett erőszakot tennie magán ahhoz, hogy írnokból kalligráfussá legyen. A szépírás természetesen kapcsolódott a Magyar Királyi Kancellárián végzett hivatalnoki feladataihoz, hiszen az oklevelek mellett az ő feladata volt az is, hogy az újonnan kiadott címeresleveleket megírja, megrajzolja. A kutatás szerint az általa díszített armálisok mintaképválasztásával a Magyar Királyi Kancellárián belül iskolát teremtett, amely jelentős befolyást gyakorolt a 16. század második felében itt kiadott címereslevelek betűtípusaira és ornamenseire.
A tehetséges művész hamar elnyert más megbízatásokat is, ő állította ki például a Habsburg-Medici és a Habsburg-d’Este házassági ratifikációk okleveleit, de felkérték arra is, hogy sírfeliratokat tervezzen, így az ő keze nyomát őrzi I. Miksa, Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya síremlékének feliratai.

A fennmaradt kéziratok
Persze mindez még nem tette volna világhírűvé Bocskayt. Maradandó munkája az a három egyedi írásmintakönyv, amelyet a Habsburg-uralkodók (I. Ferdinándnak kettőt, II. Miksának pedig egyet) számára készített. Még azt is tudjuk, hogy az I. Ferdinánd által megrendelt könyvek egyikéből a család gyermekei tanultak, és később Rudolf főherceg is ebből tanulta a szépírást. Ez a kicsinyke, 16,6 x 12,4 cm nagyságú, 128 lapnyi kötet egy abecedariumot és különböző betűtípusokkal írt, maximum egyoldalas szövegeket tartalmaz.
Azonban a kivitelezés minden kalligráfus és tipográfus számára lenyűgöző. A fennmaradt Bocskay-kéziratok mind kivételes kvalitásuk, mind változatos mintaképválasztásuk okán kiemelkedtek a korszak egyéb kéziratos írásmintakönyvei közül.
Műveit, a szakemberek a kalligráfiai bravúrnak tartják, amelyben a görög, a héber, a gót, a humanista, a dőlt és az antikva fontok számos változatai mellett Bocskay saját betűtípusai, valamint a történeti, és a korabeli írástípusok mintái fellelhetők. Ráadásul az egyes betűtípusokat sokszor tovább díszítette és így egyedi variációkat hozott létre. Ennek köszönhető, hogy kézirataiban az egyedi írásminták száma a kortárs írásmintakönyvekkel összevetve szokatlanul nagy mennyiséget, kb. 250-et tesz ki.
Bocskay György műveinek finom szépsége akkor mutatkozott meg még inkább, amikor a betűk mellé képek is kerültek. A Mira Calligraphiae Monumenta címen fennmaradt írásmintakönyv illusztrálását II. Rudolf Joris Hoefnagelre bízta. Az elkészült mű külön érdekessége, hogy a közös alkotást létrehozó két művész soha nem találkozott, hiszen Bocskay mintegy másfél évtizeddel korábban halt meg, mint ahogy szerzőtársa munkához láthatott.

Hazamegyek, kidobom a tollaimat
A 16. századi művészek az uralkodó hatalmi és politikai reprezentációjában fontos szerepet töltöttek be, és tudomásunk szerint, Bocskay György volt az egyetlen magyar származású művész, akit a kora újkori Habsburg-uralkodók művészként elismertek.
A sikeres alkotót, a befolyásos hivatalnokot 1575 áprilisában érte a halál.
Kedvelt mondása volt: „Csak a hírnév él túl mindent, bármi más elenyészik a halállal.” És Bocskay híre és neve – bár viszonylag szűk körben ismert – azért fennmaradt. Hermann Zapf a 20. századi tipográfia egyik legnagyobb alakja nyilatkozta róla: „a legnagyobb hatást Bocskay György gyakorolta rám. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a kalligráfia legnagyobb mesterét tisztelhetem benne. A kaliforniai Getty Múzeumban volt alkalmam arra, hogy a flamand Joris Hufnagellel közösen készített Mira Calligraphiae Monumenta című írásminta-gyűjteményét alaposan tanulmányozhassam. … Lenyűgöző munka. Komolyan mondom, amikor először megláttam, arra gondoltam, hogy ha hazamegyek, kidobom a tollaimat. Méltatlanul keveset tudunk erről a korszakalkotó zseniről.”

 

 


Címkefelhő
Megosztás