A félelmetes, a torz és a fenséges

MEGJELENT: 2019. december 23., hétfő | SZERZŐ: Magyar Miklós

Ha néhány szóval kellene bemutatni Tóth Ernőt, azt lehetne mondani, hogy ő a képzőművészet Örkény Istvánja. Festményei és szobrai ugyanazt a groteszk szemléletet tükrözik, mint Örkény regényei, egypercesei. Örkény 1971-ben Franciaországban elnyerte a fekete humor nagydíját. Tóth Ernő 1982-ben nemzetközi fődíjat kapott a bulgáriai Gabrovóban rendezett Humor és szatíra a művészetben elnevezésű szemlén. 

Kép forrása

Filozófia, világkép és stílus
A groteszk az ellentétek, ellentmondások műfaja mind az irodalomban, mind a képzőművészetben. A félelmetes, a torz, a fenséges egyszerre van jelen a kedves, megható, kicsinyes és komikus elemekkel. Az olvasónak és a műélvezőnek pedig egyszerre támad sírhatnékja és nevethetnékje. A groteszk világában minden lehetséges. Az irreális valóságosnak tűnik és megfordítva. Álom és valóság, kézzelfogható és megnevezhetetlen, komikum és tragikum, fenséges és alantas szétszálazhatatlan szövedéket alkotnak. 
„A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik érvényességet a helyébe. Pont helyett kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem elindít, utat nyit, nyitva hagy” – mondja Örkény István. Tóth Ernő is megkérdőjelezi a végérvényest és utat nyit a fantáziának, ahol nincsenek útjelzők és tilalomfák, ahol az alkotás befogadója bármelyik úton elindulva az álmok birodalmában találja magát. 
A groteszk, akárcsak Örkénynél, Tóth Ernőnél is egyszerre filozófia, világkép és stílus. Filozófia, amely egységbe foglalja szemléletét, világkép, ahogyan ugyanazzal a kedves humorral árnyalt líraisággal tekint az őt körülvevő világra, mint Örkény és stílus, ahogyan képileg vagy anyagba öntve megfogalmazza filozófiáját.

Kép forrása

Kecskekirály
„Nem a földön jársz te, fiam” − jegyezte meg egy alkalommal Tóth Ernő édesapja. Ennél találóbban nem lehetne jellemezni a festőművész-szobrász Tóth Ernőt, aki mintha csak igazolná Freud elméletét, aki szerint a komikus valószínűtlenség természete nem különbözik az álmokétól. Tóth nem egy freudi álomfejtő, őt nem azok az álmok érdeklik, amelyek éjszaka kísértenek, hanem azok, amelyek ébren tartanak bennünket nappal, amelyek életben tartanak minket. 
Így történik, hogy a kobold hegedűszóval lecsalogatja a Holdat az égboltról a kiszáradt fa tetejére. Egy jégkorong döntőn a farkas nem akarja megenni a kecskét, csak a korongot szeretné megkaparintani, míg az egyik kaput aligátor védi. Don Quijote a rozoga Rocinantén az ágyúgolyón száguldó Münchausen báró nyomába ered. A rinocérosz pedig egy komplett taxit visel a hátán. 
Tóth Ernő sikerének titka az, hogy valamennyi alkotása modern, ugyanakkor festményei, szobrai mindig kötődnek a mindennapi élet, a Biblia, a mitológia, az irodalmi alkotások világához. Tóth Ernő képi és szoborvilágát számtalan madár és szárazföldi állat népesíti be. Ezek között is privilegizált helyet foglal el a kecske, ami gyermekkora mindennapjainak szereplője. A kecske megjelenésében eleve groteszk. Tóth Ernő ehhez teszi hozzá képzeletvilágát és teremti meg azokat a szerepeket, amelyekben a humanizált kecske köré egy-egy mesét sző varázslatos színekből és bronzból. 
A számos groteszk kecske között az egyik legmulatságosabb a kecskekirály, aki nevét meghazudtoló hatalmas tőgyekkel trónol mind a festményeken, mind a szobrokon. 

Kép forrása

Bohócok
A cirkusz világa valamennyi művészeti ágat megihlette, de leginkább a festőket nyűgözte le. A bohóc egyik legismertebb és legrégibb megjelenítése Gilles, a bohóc, Antoine Watteau-tól, 1717-ből. De ki ne emlékezne Edgard Degas La La a Fernando cirkuszban (1879) című festményére vagy Paul Cézanne Húshagyó keddjére (1888), valamint Juan Gris 1924-ben alkotott Harlekin című képére, amely színeiben és formáiban is kísértetiesen emlékeztet Picasso 1903-ban festett Harlekinjére
Tóth Ernőt, akárcsak Picassót, lenyűgözi a cirkusz világa. Saját elmondása szerint cirkuszi festményei sokat köszönhetnek Fellini filmjeinek. Valóban, ezeket a képeket nézegetve akaratlanul is az Országúton vagy a Bohócok jelenetei tódulnak emlékezetünkbe. A Hintalovag, az Álomfestő, a Madarak kertje, a Napköszöntő, Zenebohóc és még sorolhatnánk Tóth Ernő képeit, amelyeken valóság, emlékek és álmok sajátos ötvözetét látjuk, akárcsak Fellini filmjeiben. Fellini szavaival élve a clown Tóth Ernőnél „egy tükör, amelyben az ember groteszk, torzított és komikus képét látja.” Tegyük hozzá, hogy ez érvényes valamennyi figurájára, a kecskétől Don Quijotén át a faunig. 
A zenebohócot ábrázoló festmények közül az egyik legmegragadóbb a Kék madár, amely már címében is a mesék birodalmába repít bennünket. A kép előterében a zenebohóc, akinek gitárja egy kecskefejben végződik, egy másik mutatványos jobb kezén egy kék madárral, balján kecskével látható. A kép bal felső sarkában egy, a maga képtelen groteszkségében gyönyörű kék madár ül a fészkén. Feje kalapos női fej, rendkívül kifejező szemmel, a fészekben a sárga tojás akár egy szemként is felfogható. Felülről középen egy enigmatikus kecskefej vagy Nap vagy mindkettő egyszerre. Alatta egy, a naptól bearanyozott madárhal, míg a kép jobb sarkában egy kerekes (!) léghajó, amelyet szitakötő szárny propeller hajt. 

Kép forrása

A mitológia mélyén 
Tóth Ernő előszeretettel fordul a Bibliához és a mitológiához. A festő szemmel láthatóan elemében van a vízözön ábrázolásakor. A csupán jelzésszerűen felvázolt bárkán lévő megmentett állatok körül valamennyi létező és nem létező vízi lény megjelenik. Ijesztő és ijedt tekintetű cápák, bálnák, csikóhalak, ráják és a képzelet által szült, megnevezhetetlen halak sokasága. A kép szuggesztivitását fokozza Tóth Ernő kedvenc színének, a kéknek megannyi árnyalata. 
De Tóth megörökítette Jónást és a cethalat, Kharón ladikját is. Faunok és kentaurok népesítik be a művész világát. Egy faun délutánja című szobra nyilvánvaló utalás Debussy zenekari művére. Tóth nem csak azért szereti megfesteni és megmintázni a kecskét, mert az egy kedves háziállat, hanem, mint mondja, eleve groteszk kinézete van. A faun pedig még a kecskék között is groteszk. Emberfejű. Ne tegyünk szemrehányást Tóth Ernőnek, hogy faunja nem a mitológiából jól ismert pánsípot fújja. Ez egy groteszk faun, hegedűvel. És ettől, Lautréamont híressé vált mondásával élve, „szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.” 

Kép forrása

A csábító titkai
Casanova Don Juannal ellentétben jól ismeri és nagyra értékeli a női lelket, a nők iránti vonzalom és hódolat jellemzi. Míg Don Juan számára a nők érzelmi szempontból nem játszanak szerepet, csak a siker, a hódítás számít, Casanova szereti a nőket, a nők iránt kifejezetten pozitív érzéseket táplál. 
Tóth Ernő festménye és szobrai bemutatják a híres nőcsábász egész karrierjét, arról kezdve, hogy „színre lép”, (Casanova színre lép), fénykorán át (Kakaskodó Casanova, Casanova tánca) öregségéig (Casanova), majd utóéletét, amikor szobrot emelnek neki (Casanova).
A Casanova színre lép című festmény a szerepjátszó-hódító Casanovát ábrázolja rendkívül sok humorral. A „színre lépő” csábító a XVIII. századi divatra emlékeztető cipőt, bő nadrágot, csipkés kézelőt és gallért visel. Fején lisztporos paróka, míg arca előtt egy maszk, ami a csábítás szerepeinek szimbóluma is lehet. A jelenet groteszk humorát a leginkább bordélyházra emlékeztető, színeivel is buja hangulatot keltő kompozíció adja meg. A kép baloldalán egy élemedett korú Madame. Középen a két, szépnek egyáltalán nem mondható hölgy Casanovának azt a képességét sugallják, hogy a legcsúnyább nőket is gyönyörűnek tudja látni. Olyan gyönyörűnek, hogy az általa elcsábított nők pontosan érzik és tudják, hogy ilyen szépnek őket soha, senki sem fogja látni.

Kép forrása

Komédiából tragédia
Ám Tóth legkedvesebb témája Cervantes világhírű Don Quijotéjának ábrázolása. Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha (1605 és 1615) az első modern regény és egyben a világ egyik legismertebb és legolvasottabb könyve. Cervantes megalkotta Don Quijote alakját, a búsképű lovag pedig gondoskodott saját utóéletéről. Felsorolni sem lehet mindazt a feldolgozást, amelyek a színpadtól a filmvásznon át a sanzonig terjednek. A képzőművészek, Goya, Daumier, Delacroix, Cézanne, Picasso, Chagall, Dali, Gyulai Líviusz, Kass János és még sokan mások megörökítették Cervantes hősét. Az anakronisztikus kóbor lovag és hű fegyverhordozója emblematikus alakokká váltak. Don Quijote nem abba a világba való, amelybe született. A könyv sikerének egyik záloga, hogy valamilyen formában mindenkinek megvan a maga szélmalomharca. 
Tóth Ernő életfilozófiájához közel áll a donquijotizmus. Bármelyik művére rátekintünk, a mindennapok szürkeségéből való elvágyódás ragad meg bennünket. 
Tóth nem az őrült szenvedélytől csillogó szemű Don Quijotét mutatja meg festményein, hanem a komikus figurából a regény végére tragikussá váló hőst, akinek halálával az általa képviselt értékek is menthetetlenül elvesznek. 
A Don Quijote-kép akár egy realista portrénak is tekinthető. Nincs benne Tóth Mélytengeri lét vagy a Szüreti mulatság című festményeinek Chagall-i szürrealizmusa. Ugyanakkor a részletek árulkodnak Tóth Ernő groteszk látásmódjáról. A művész, szakítva a hagyományokkal, Don Quijote fejére egy jellegzetesen Tóth Ernő-i főfedőt tesz, amelyen csak egy körív alakú bevágás utal a borbélytányérra. A mértéktelenül megnyúlt orr alatt Salvador Dali kihívó bajusza díszeleg, míg két orcája élénk vörösségét a legcédább utcalány is szégyellené. Groteszk és egyben mélyen emberi arc, amelyből egy egészen különös szempár tekint ránk. Bárhonnan nézzük a képet, Don Quijote követ bennünket tekintetével. Erre maga a művész hívta fel figyelmemet. Tóth Ernő vonzódásáról La Mancha lovagjához nemcsak festményei, szobrai is árulkodnak. Többször, több méretben, ám mindig másként formázta meg a magányos és a lovas Don Quijote-t. 

Kép forrása

A vörös postakocsi
Talán nem véletlen, hogy Cervantes mellett Krúdy Gyula is megihlette Tóth Ernőt. Krúdy Kálmán, Alvinczy Edouárd és Szinbád, a három legismertebb Krúdy-hős, egyaránt Don Quijote-i jellemek.
Mint ahogy Tóth Ernő egyetlen festménye vagy szobra sem egy-egy téma illusztrációja, hanem annak átköltése, így Krúdy regényének, A vörös postakocsinak ihletésére született képe sem az. A festmény a Krúdy-regények hangulatát idézi fel, azok impresszionista, szimbolista, szecessziós és szürrealista jegyeivel. Ahogy a Krúdy-hősök tudatában, Tóth Ernő festményén is egybemosódik álom és valóság, jelen és múlt. A vörös helyét az egész festménynek sejtelmesen századvégi hangulatot adó rózsaszín foglalja el, amely ugyanakkor első látásra is a vörös postakocsi képzetét kelti a szemlélőben. 
Tóth Ernő rendkívül igényesen, ugyanakkor hallatlan könnyedséggel kezeli mind az ecsetet, mind a megformálandó anyagot. Groteszk humora a magánéletben is magával ragadó. 

A művész december 25-én lesz hetvenéves.

Kedves Ernő! Kívánom, hogy még nagyon sokáig alkoss mindannyiunk örömére!
Megosztás