A vizuális kultúra két mogulja

MEGJELENT: 2019. november 14., csütörtök | SZERZŐ: Oxi

Számos filmírói munkája (Napló szerelmeimnek, Sztracsatella, A temetetlen halott, Casting, Aurora Borealis, stb), valamint dokumentumfilm rendezői alkotásai, rádiójátékai és persze írásművei után teljesen logikusan írt könyvet Pataki Éva Korda Sándorról és Andy Vajnáról, két magyarról, akik jelentős hatást gyakoroltak vizuális, illetve mozis kultúránkra. Az Alex és Andy két olyan filmproducerről szól, akik kozmopolita fazonokként orrvérzésig magyarok is voltak.

Kép forrása

Pataki Éva Alex és Andy – Két magyar filmcézár itthon és másutt című kötete kedves tisztelgés a filmvilág mára halhatatlanná vált ikonjai előtt. Korda Sándor és Andy Vajna nem akárkik voltak, filmproduceri munkásságuknak köszönhetően az amerikai és európai mozikultúra olyan alaparcaivá váltak, akik műveikkel, illetve az általuk támogatott produkciókkal új irányokat, új ikonokat, új víziókat adtak a világnak. 
A szinte az egész huszadik század filmtörténetét átölelő kötet merész vállalkozás volt, hiszen két rendkívül gazdag életútról kell számot adni abban. Az 1893-ban született Korda már 1914-től filmezett, s három év alatt közel harminc kisebb-nagyobb produkcióban vett részt, majd Bécsben, Berlinben, Hollywoodban, Párizsban és Nagy-Britanniában is alkotott. Karrierje folytonos csúcson volt, akármibe fogott, majdnem mind siker lett. Hollywoodban a United Artistsnál rendezett. 
A nagyvilági munkához nagyvilági élet is dukált, Korda, miként Andy Vajna is, a luxus megszállottja volt, de mint szivarozó honfitársa, ő is ízléssel tette. Pataki Éva könyve ekként a két mogullá vált alkotó portréját is a világ tetejének is mondható világvárosok legcsillogóbb kerületeinek díszleteivel ékesítve írja le. 
Vajna talán közelebb áll a jelenkor olvasóihoz, mozinézőihez, hiszen – és ez ugyancsak benne van a kötetben – olyan legendás, filmtörténeti produkciókhoz tette hozzá a maga tudását, zsenialitását, mint többek között a Menekülés a győzelembe, a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Vörös zsaru, Az emlékmás, a Jákób lajtorjája, az Elemi ösztön, a Die Hard-széria vagy a Dredd bíró. Andy Vajna magánélete az elmúlt húsz évben vált ismertebbé a magyar közönség előtt, ennek sztorizósabb változatát olvashatjuk Pataki új könyvében, ahol Vajna nagyvilági zseniként tűnik fel, aki ízléssel, diszkréten válogat tehetséges rendezők, színészek, filmes alkotók, filmfesztiválok, tengerentúli és európai helyszínek, valamint a világ legszebb női, luxusvillái, luxushotelei és luxusautói között. Egy páratlan párosról van szó, akik két dolog miatt élvezhették az életet úgy, ahogy csak kevesen: kivételes tehetségük és munkabírásuk okán.
Megosztás