Könyvek szempontjából a rendszerváltás és az előtti lévő átkos korszak egyik legkevésbé firtatott vonala a katonaság volt, azon belül is a férfilakosság zömét érintő nagy klasszikus téma: a sorkatonai szolgálat. Katonakönyv címmel jelent meg nemrég a rendszerváltás harmincadik évfordulójára egy fantasztikusan autentikus kötet, melyben az egykori Varsói Szerződés országaiból öt egykori – nem mellékesen magyar –bakája meséli el milyen is volt a kommunista irányítású hadseregekben leszolgálni a kötelezőt.

Kép forrása

Messzemenően hiánypótlónak számít a Katonakönyv című kiadvány, mely a fentiek szerint öt szerző írt, Gazda Albert a szovjet, Horváth Viktor a magyar, Hunčik Péter a csehszlovák, Tóth Tibor a román és Makai József a jugoszláv hadsereg, obbocsánat!, néphadsereg egykori katonájaként. 
És persze születtek már a Magyar Néphadseregben szolgáló sorkatonákról könyvek, sőt filmek is, de az a realista, dokumentarista, naplószerű előadásmód, melyet a most a boltok polcaira került Katonakönyv képvisel, még nemigen volt. 
A hely tehát öt különböző ország, az idő pedig az a nyolcvanas évek, melyek már a szélesebb közönség számára is egyértelműen mutatták a hanyatlás jeleit. A szerzők a megírás idején az ötvenes éveiket tapossák már, ez a jelen, s a múlttal való elszámolásuk korántsem érzelmes, és semmiképpen sem negatív. Pusztán a lehető leginkább tényszerűen mesélik el katonasorsukat, mely habitus a kötet erejét és értékét is adja egyben. A könyv lényegéről nagyon sokat elmond Gazda Albert írásának részlete: „A Szovjetunió eleve hazugság volt az összes szóba jöhető szempontból. A Szovjetunió akkor már nem a gonosz birodalma volt, ahogy azt Nyugaton elképzelték és megfilmesítették, hanem a hazugságé. És ennek a mérhetetlenül hatalmas hazugság-hegyvonulatnak az egyik meghatározó, szimbolikus elemeként tündökölt, omladozott a hadsereg.”