A tankönyvek többsége már az iskolákban

MEGJELENT: 2018. augusztus 17. | SZERZŐ: László T. András

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek hatvankét százalékát már kiszállították az iskolákba, ez hét és félmillió kötetet jelent – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

Kép forrása
    
Maruzsa Zoltán a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolánál elmondta: július végére valamennyi tankönyv elkészült, a kiszállítás pedig augusztus elsején kezdődött meg. A hónap végéig a megrendelt tizenkét és félmillió tankönyv mindegyike megérkezik az intézményekbe – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy pótrendelésre augusztus 21-étől szeptember közepéig lesz lehetőség, az utólag rendelt köteteket pedig szeptember végéig szállítják ki.
Maruzsa Zoltán emlékeztetett arra, hogy a tankönyvellátásban az elmúlt években komoly változások történtek. A kormány felmenő rendszerben bevezette az ingyenes tankönyvellátást. Ma már több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, az 1-9. osztályban mindenki, a többi évfolyamon pedig továbbra is minden rászoruló diák. A kormány minden eddiginél több pénzt fordít az ingyenes tankönyvellátásra, idén tizenegymilliárd forintot. 
Létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely az elmúlt években bizonyított, jelentős árcsökkenést értek el és csökkentették a kiadványok számát is. Mindez jelentős megtakarítás az államnak, és mivel csökkent a tankönyvek ára, jelentős megtakarítást jelent a családoknak is – emelte ki.
Közölte azt is, hogy idén háromezerháromszázötven tankönyv szerepel a jegyzékben, és zajlik egy tankönyvfejlesztési projekt is, amelynek révén a következő három évben – európai uniós és költségvetési forrásból – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mintegy kilencszáz új könyvet fejleszt. Ezzel biztosítják az állandó minőséget és hiányt is pótolnak, mivel korábban a piac a kis példányszám miatt nem szolgálta ki például a sajátos nevelési igényű vagy a nemzetiségi tanulókat – mondta el a helyettes államtitkár. 




Megosztás