Egy sorozatgyilkos naplója

Egyetlen nap után törölte az Amazon online könyváruházából A saját szavaival című könyvet, amit vélhetően egy kanadai sorozatgyilkos írt. Az olvasók felháborodása nem csoda: Robert Pickton a gyanú szerint negyvenkilenc nőt ölt meg.

Régen keltett akkora felháborodást egy könyv, mint az „In his own words” (A saját szavaival) című, amit feltételezések szerint egy kanadai sorozatgyilkos, Robert Pickton írt. A hatvanhét éves férfi a gyanú szerint negyvenkilenc nőt ölt meg, de közülük csupán hattal kapcsolatban találtak a rendőrök bizonyítékot a gyilkosságra. Tettei ráadásul rendkívül kegyetlenek. A disznótenyésztéssel foglalkozó Pickton rendezvényszervezőként is dolgozott. Számos partit rendezett, melyekre olykor prostituáltakat is meghívott. A bulikon azonban mindig eltűnt egy-egy lány, akiket miután megölt a férfi, hogy ne maradjon nyom, testüket megetette a disznókkal.
1997-ben végül lebukott, amikor az egyik lány túlélte a gyilkos támadását és feljelentést tett. Mivel azonban a nő drogfüggő volt, ezért nem vették komolyan a vallomását, így Picktont felmentették. 2002-ben végül őrizetbe vették, és miután sikerült rábizonyítani hat esetet, 2007-ben elítélték. Mindezért természetesen életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
A saját szavaival kötetet feltételezések tulajdonítják az őrült gyilkosnak, bár az kérdéses, hogy kézirata pontosan hogyan is juthatott ki a börtönből. Igaz, egy ideig egy beépített rendőr volt a cellatársa, akinek hencegett a tetteiről. Sőt elmondta: sajnálja, hogy nem ötven nőt ölt meg. Ezzel szemben igencsak különös, hogy a könyvben a bűnöző saját ártatlanságát bizonygatja, és azt hangsúlyozza, hogy a rendőrség csalta csapdába.
A kötet mindenesetre megjelent a minap, ám egy nap után már törölte is az Amazon a kínálatából. Mindez köszönhető annak, hogy a közvélemény felháborodására a kanadai hatóságok közbenjártak ebben. A vitatott könyvet kiadó Outskirts Press közleményben jelentette be hétfőn a memoár visszavonását, és egyben bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól.
A hatóságok pedig minden lehetséges eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy a börtönbüntetését töltő sorozatgyilkos hasznot húzhasson a könyv eladásából. Ráadásul a kormány bejelentette: törvényjavaslatot terjeszt be annak megakadályozására, hogy bűnelkövetők a jövőben bármiféle nyereséget szerezzenek bűncselekményeikből.