A Radosza Sándor által kifejlesztett Radosza-gyűrűk üstökösként törtek be a magyar közoktatás állóvizébe. Sokak szerint ezzel az eszközzel lehet megreformálni újra az oktatást, színessé és érdekesebbé tenni a gyerekek számára a tanulást.
Térbeli scrabble
Az eszköz, két egymást egy ponton metsző gyűrűből áll, melyek sínként funkcionálnak. Az ezekben csúsztatható elemekre pedig számokat, betűket, esetleg szimbólumokat lehet ragasztani. A játék lényege, hogy a két gyűrű összefutásánál kicserélhetjük a sínekben levő szimbólumokat, így alakítva azok sorrendjét. A gyűrűkön két színezett négyzet található, egy zöld és egy piros. Ezen elemek között levő betűkből kirakott szót vagy számsort tekintjük az általunk kitalált feladat megoldásának. Leegyszerűsítve egy térbeli scrabble-játékról van szó.
A játék leírása szerint eredményesen alkalmazható térbeli képességek fejlesztésére, matematikai műveletek, képletek begyakorlására. Ezen felül még fejleszti a használó motorikus képességeit, memóriáját, térlátását, logikus gondolkodását valamint kisgyermek korban az irányismeret megszilárdulását is. Egyes esetekben akár még a diák diszkalkuliás hajlamainak korai felismerésében is segítséget nyújthat.
Szorobántól Radoszáig
A fenti állítások nyilván igazak, hosszú tesztelés után vonták le az arra illetékes szakemberek a megfelelő következtetéseket, nekem meg nem tisztem azokat kétségbe vonni. Nem bírok szabadulni azonban egy párhuzamtól, ami azóta motoszkál a fejemben, mióta csak kezembe vettem a Radosza-gyűrűt. Az én kisiskolás éveim alatt roppant népszerű volt a japán gyökerekkel rendelkező számoló eszköz, a szorobán. Minden évfolyamnak alsó tagozatban heti két órát ezzel az eszközzel kellett matematikai feladatokat végezni, és néha az ügyesebbek versenyekre is jártak. Valamilyen oknál fogva ezt az eszközt tekintették a matematika messiásának a kilencvenes évek végén: a tanároknak tanfolyamokra kellett járni, a szülőknek meg kellett venni az eszközt, a gyerekek meg soha nem használták az óra keretein kívül. Mindenféle dicsekvés nélkül mondom, hogy még én is részt vettem megyei szorobán versenyen, ennek ellenére a középiskolában sokszor a 4-es érdemjegyért kellett küzdenem matematikából. Én nem úgy éreztem, hogy bármit is hozzátett az életemhez ez a kísérlet, habár az is lehet, hogyha nem tanulok szorobánon számolni, akkor még kevésbé értettem volna a koordináta geometriát. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy a most alsó tagozatos unokaöcséim bizony még csak nem is hallottak ilyen eszközről sem az iskolában, sem másutt.
Nagy lelkesedéssel
Véleményem szerint alapjaiban nem fogja megreformálni az oktatást ez az eszköz sem. Az viszont tagadhatatlan, hogy bármelyik gyereknek a kezébe adtam a Radosza-gyűrűt, nagy lelkesedéssel látott neki a tanulmányozásának, újabb és újabb kihívásokat keresve magának az eszköz használatát illetően. Vajon nem ez-e az igazi feladata egy taneszköznek? Felkelteni az érdeklődést egy adott tárgy, mondjuk a nyelvészet iránt. Nyilván nincs mindenkiben zenei, avagy a sport tehetség. És ezeknek az erőltetése – általában szülői nyomásra –, szinte mindig kudarcra van ítélve.  De talán az lenne a legrosszabb, ha valaki adottságát, és tehetségét túl későn fedezné fel, amikor már ha akarja, sem tudja eredményesen annak szolgálatába állítani az életét. Ártani biztos, hogy nem árt egyetlen gyereknek sem, sőt! Ha az ilyen eszközöknek köszönhetően akár csak öt gyerek rá fog jönni arra, hogy a nyelvészet az élete, és szeretne idegen nyelvekkel foglalkozni, akkor azt mondom, hogy megéri ennek a terméknek a forgalmazása. És egyetlen felelősségteljes felnőtt sem vélekedhet másként.