Az talán már senkinek sem újdonság, hogy ha leülünk mesét mondani a gyermekünknek, azzal számos pozitív értéket, gondolatot, érzést adunk át neki, amelyből rendkívül sokat profitálhat majd a felnőtté válás rögös útján. Az azonban mégis nagyon izgalmas, hogy ennek a mesemondásnak is lehetnek olyan mélységei, amelyekre talán nem is gondolnánk. Ezekben a mélységekben merül el és végez komoly szakmai munkát a Hogy Vagy Egyesület, amely 2016 óta dolgozik a hátrányos helyzetű gyermekek érzelmi fejlesztéséért. Ennek apropóján az egyesület két tagjával, Morva Dorottyával és Kolozsváry Fannival beszélgettünk.

Kép forrása

Meséljetek kérlek kicsit magatokról. Kik vagytok, és hogyan találkoztatok a Hogy Vagy Egyesülettel? 

K. Fanni: Ami engem illet, én 2016-ban találkoztam az egyesülettel, akkor mint harmadéves pszichológus hallgató kezdtem el itt önkénteskedni. Azóta már lediplomáztam és jelenleg is pszichológusként dolgozom, de mellette igyekszem továbbra is segíteni az egyesület munkáját mint szakmai munkatárs.
M. Dorottya: Ahogy Fanni, úgy én is 2016-ban csatlakoztam az egyesülethez, de egy kissé más utat bejárva. Már korábban is önkénteskedtem hátrányos helyzetű családoknál mint pszichológus hallgató, de egy idő után elkezdtem olyan önkéntes programokat keresni, amik célzottan hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkoztak. Ezek után véletlenül belefutottam az egyesület egyik alapítójának, Szakadát Sárának egy cikkébe, mely után azonnal fel is vettem velük a kapcsolatot. Azóta ez már az ötödik évem, ami alatt egyre jobban belefolytam az egyesület munkájába, ma pedig már - Fannihoz hasonlóan - én is a szakmai háttérmunkában dolgozom.

Tulajdonképpen mi pontosan ez a Hogy Vagy Egyesület? Honnan indult az ötlet, és mivel foglalkoztok jelenleg?  

KF: Sára eredetileg egy másik segítőprogram részeként fogalmazta meg az ötletet, hogy foglalkozni kellene célzottan a gyermekek érzelmi fejlesztésével is, majd pedig a módszertan másik kidolgozójával, Sándor Piroskával közösen, néhány év előkészítő munka után meg is alapították az egyesületet 2016-ban Budapesten, két 8. kerületi óvodával együttműködve. 
MD: Alapvetően a hátrányos helyzetű gyermekeknek sok kognitív fejlesztési programja működik, de az egyesületünk fókusza inkább az érzelmi kompetenciák, a „mentalizáció” fejlesztésére irányul. Ez egy olyan készség, ami alapvetően megvan mindenkiben, de kérdés, hogy milyen mértékben tudja ezt használni. Itt lényegében arról beszélünk, hogy az ember a másik ember viselkedéséhez hozzá tud csatolni valamilyen érzelmet, szándékot, vágyat. Azt vettük észre, és a szakirodalom is arról számol be, hogy ez a készség a hátrányos helyzetű gyermekeknél nehezebben fejlődik, így ebben szeretnénk segíteni a meséken, a mesemondáson keresztül. Ez gyakorlatilag úgy történik, hogy miközben mesélünk nekik, néha megállunk, hogy a meseszereplők viselkedései mögé nézzünk, megvizsgálva, hogy az adott cselekedet mögött milyen érzések húzódhatnak meg. Eközben pedig a gyermekeknek a csoport „itt és most” -ban megjelenő érzéseire is reflektálunk. 
KF: Az utóbbira egy konkrét példa, hogy mondjuk, ha az egyik gyerek folyamatosan ugrabugrál, akkor nem csak fegyelmezően azt mondjuk neki, hogy „ülj le!”, hanem elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon ez miért történik, és erre reflektálva mondjuk azt neki, hogy „látom nagyon izgatott lettél, ami miatt most folyamatosan ugrabugrálsz!”  
MD: Ha pedig ez az érzelmi címke megvan, akkor ennek az érzésnek utána már a szabályozása is sokkal könnyebb. Szintén konkrét példa a klasszikus mese, amikor a macska bement a lakásba és összesározott mindent, majd megjött a gazdasszony és ezt meglátta. Itt feltesszük a kérdést, hogy vajon ebben a jelenetben mit érzett a gazdasszony, amire volt, hogy azt a választ kaptuk, hogy „hát jól szétverte a macskát”. Ilyenkor itt meg kell állni, hiszen ez a válasz a viselkedési síkra utal, de mi azt tanítjuk, hogy rendben, lehet, hogy szétverte a macskát, de mit érzett közben?  Nagyon dühös volt? Ti mikor szoktatok nagyon dühösek lenni? És így tovább.  

Kép forrása

Hogyan zajlik a gyakorlatban egy ilyen foglalkozás? Kimentek az oviba, és aztán?  

KF: Mindegyik oviban van egy külön szoba, amit használunk, a mesecsoportokat pedig mindig két önkéntesünk tartja. Miután oda átmentek a gyermekekkel, a foglalkozás egy köszönési rituáléval kezdődik, ami segít a gyerkőcöknek kicsit megnyugodni, és fejben is megérkezni a foglalkozásra. Ezt követi a foglalkozás törzsrésze, a konkrét mesélés. Itt fontos, hogy mindig előre megbeszéljük, hogy az adott önkéntesek hogyan mesélik majd el az adott heti mesét, valamint, hogy hol lesznek azok a pontok, ahol aktívabban bevonják majd a gyerekeket. A mese végére érve pedig a gyermekek lerajzolják azt, amire emlékeznek a meséből. Itt is az a cél, hogy oké, az szuper, ha a főbb szereplők megvannak, de a lényeg ennél a résznél a feszültséglevezetés. Itt a gyermek kiadhatja a még magában lévő esetleges feszültséget, frusztrációt a rajzolásba belevezetve, ezen kívül pedig itt sok pozitív megerősítést is tudunk adni nekik. A foglalkozást pedig egy elköszönő rituáléval zárjuk, majd visszavisszük a gyerekeket a csoportjukhoz.  

Honnan gyűjtitek a meséket, amiket használtok? Ezek mennyire speciálisak?  

MD: Általában olyan meséket használunk, amelyek mindenki számára elérhetőek. A gyűjtési folyamat alapvetően az önkénteseinkre van bízva, de itt azért szempont, hogy lehetőleg rövidebb és egyszerűbben megérthető mesékkel dolgozzunk, értelemszerűen a gyerekek 
életkora és figyelmi kapacitásának korlátja miatt. Alapvetően nagyon sok klasszikus mesét használunk, ezeket nagyon szeretjük, de újabban például előkerültek az Égbőlpottyant mesék is, amelyeket nagyon pozitívan fogadtak a gyerekek.  

Ugye a ti munkátok szigorú módszertan szerint működik, és csak olyan pszichológusok, pszichológushallgatók végezhetik, akik előtte kaptak egy célzott szakmai képzést. De mit tanácsoltok azoknak a szülőknek, akik nem pszichológusok, de szeretnének hozzátok hasonlóan segíteni a gyermekük érzelmi fejlesztésében? Mit csináljanak, mire figyeljenek mesemondás közben?  

MD: Ami igazából talán a kulcsa az egésznek, az szimplán egy kíváncsi attitűd. Ez az egész pusztán kíváncsiság a másik belső állapotai iránt. A mesemondás talán másodlagos is ebben az értelemben. Fontos, hogy ne essünk bele a zárt gondolkodás hibájába, hogy azt gondoljuk, márpedig én pontosan tudom, hogy milyen érzelmek vannak a gyerekem viselkedése mögött, hiszen ebben nem lehetünk biztosak. Legyünk nyitottak és kíváncsiak, valamint fordítva is igaz, hogy engedjünk betekintést a gyermekünknek a saját érzelmi világunkba. Amikor a gyerek valamilyen érzelmi állapotot lát rajtunk, mondjuk el neki, hogy épp boldogok, szomorúak, vagy dühösek vagyunk. Ezeket nem nehéz kimondani, mégis sokat segítenek a gyerekek érzelmi fejlődésében.  
KF: Egyetértek én is. Mesékkel dolgozni alapvetően azért könnyebb, mert van egy távolság, hogy nem a szülő saját érzéseiről kell gondolkodni vagy „kihangosítani” azt, hanem az adott meseszereplő érzelmi világát vizsgáljuk meg közösen. Azonban fontos lenne az is, hogy a mindennapi életben is legyen meg ez a kíváncsiság saját magunk és a gyermekünk érzéseivel kapcsolatban. 
MD: Mesélés szempontjából pedig az még nagyon jó lehet, ha kinyitjuk a meséket, és megengedjük a gyerekeknek, hogy ők is belevigyék a saját gondolataikat. Ilyen lehet például, hogy mondjuk a szereplők elmentek ebédelni, ennél a pontnál pedig megállunk, és megkérdezzük a gyerekeket, hogy mit ebédeltek. Ettől a gyermek is úgy fogja érezni, hogy alakítja a mesét, jobban részévé válik. Ne legyünk tehát annyira rigidek, legyünk nyugodtan rugalmasak a mesélésben, ezek ugyanis nagyon jó kapcsolódási pontok szoktak lenni.  

Kép forrása

Ti ugye nagyon sok mesével találkoztok a munkátok során. Mit gondoltok, vannak jó és vannak rossz mesék? És ha igen, mitől lesz az egyik mese jó, míg a másik nem? 

KF: Amikor a „Hogy Vagy MESEcsoport” -hoz válogatunk meséket, alapszabálynak talán azt mondanám, hogy legyenek a mesében olyan helyzetek, ahol könnyen lehet az érzelmekről gondolkodni.  
MD: Egyetértek Fannival, nagyon fontosak ezek a szituációk. Fontos, hogy ezek legyenek tiszták, és gyermekek számára is könnyen érthetőek, valamint nem mellesleg mindezek mellett élvezni is tudják az adott történetet. Van néhány olyan mese, ami szerintem kicsit túl absztrakt, nincsenek benne jól megfogható jelenetek. Mi a nagyon hosszú és nagyon bonyolult meséket sem nagyon szoktuk alkalmazni.  
KF: Emellett a mi szempontunkból a túl sok szereplő sem feltétlenül jó, nagyon nehezíti az élvezhetőséget a gyermeknek, ha túl sok mindent kell észben tartani.  

Van esetleg olyan könyv, vagy mesekönyv, amit nagyon jónak tartotok? Ami teljesen alkalmas arra, hogy egy szülő leüljön mesélni a gyerekének, vagy hogy az érzelmi fejlesztés területéről esetleg egy kicsivel többet megtudhasson?  

KF: Igen, abszolút! Van egy Nézd ez én vagyok című foglalkoztató könyv, amiben különböző feladatok vannak gyerekek számára, amik azzal foglalkoznak, hogy kicsit közeledjenek az érzéseikhez. Ez szerintünk nagyon hasznos lehet a szülők számára is. 
MD: Igen, azért tartjuk ezt a könyvet jónak és fontosnak, mert rengeteg család számára a pszichológus mint olyan, egyszerűen nem elérhető, ez a könyv pedig pont abban tud segíteni a szülőknek, hogy hogyan kezdjenek el már időben foglalkozni a gyermekeik érzéseivel. Ami pedig a meséket illeti: mi nagyon szeretjük a klasszikusokat használni, mint a Hét Kecskegida, a Hófehérke, illetve a tipikus óvodás meséket. Ami azonban még nagyon jó, az a már korábban is említett Égbőlpottyant mesék, ami picit más, de itt is nagyon jól használható helyzetek vannak, ezeket is nagyon szeretjük. 

Ajánlottatok egy könyvet a szülőknek is, adódik a kérdés, hogy a gyermekeken kívül esetleg szülőkkel is foglalkoztok a témában?  

KF: Igen, alapvetően mi nem csak gyerekekkel foglalkozunk, hanem az óvodákban az óvodapedagógusokkal is rendszeresen tartunk esetmegbeszélő csoportokat, hogy a nehezebb élmények több szempontú átgondolására teret biztosítsunk, valamint természetesen az önkénteseink, mint egyének is rendszeres szakmai támogatást kapnak, hogy segítsük a munkájukat. 
MD: Mindezek mellett pedig van még egy másik programláb is, ahol a szülőkkel is külön foglalkozunk. Ennek a Bartók Pagony Könyvesboltban van a helyszíne, ahol társadalmi vállalkozásként vagyunk jelen, az itt megvalósuló MESEcsoportok kiegészítéseként pedig a szülőknek is van lehetőségük konzultációra, tapasztalt pszichológusokkal. Ennek keretein belül pedig egyéni szinten is kaphatnak választ a kérdéseikre. Ide várunk mindenkit szeretettel, akit esetleg jobban érdekel a téma!