„Lia hamvai pontosan fél kilóval kevesebbet nyomtak, mint amennyit Lia a születésekor nyomott. Iris vitte át a rákövetkező első napokon, mint egy újszülöttet a földön töltött első hetein. Stílszerű, gondolta a maradványokat tartalmazó dobozt bimbózó kebléhez szorítva, hogy a terheink ott végződjenek, ahol elkezdődnek. (…) Reggel belemerítette kezét a szürke csontdarabkák közé. Addig gyakorolta ezt, amíg már nem rettent meg vagy undorodott a gondolattól, hogy egy őrlőfog vagy gerinctöredék az ujjai közé ragad, amíg az ujjbegyei között pergő hideg, Liától származó anyagi érzett a lehető legközelebb nem vitte a bensőségességhez. Az elméje gyakran sötét, különös helyeken kalandozott. Fontolóra vette, ne kanalazza-e a teájába, mint a cukrot. Ne hintse-e meg vele aznap a vacsoráját. Ne nyelje-e le egy húzóra, mintha valami vigaszt merítene abból, hogy ismét egy testté, egy hússá válnak.” 

Kép forrása

A daganat hangja

Felkavaró és nehéz olvasmányoknak nem vagyunk híjával az irodalomban, de Maddie Mortimer könyve (amelyiknek már az ajánlása – „Neked, mami” – elárulja, kikről fog szólni) még magasabbra teszi a lécet. Az első bekezdésben emlegetett Lia, a könyv főhőse rákos, és férje meg Iris lánya tárasaságában próbál megküzdeni a betegséggel – talán nem spoilerezek, ha engedem kiderülni, ki győzedelmeskedik.

A könyv stílusa és narratív technikája külön szót érdemel: nemcsak Lia története, múltja és jelene fut a szemünk előtt, hanem a lányáé is, akinek iskolai beilleszkedési nehézségei vannak amellett, hogy végigasszisztálja édesanyja betegségét, a férjéé is, aki tanárként egy fiatal hallgatójával keveredik össze, továbbá a Lia szüleinek és hajdani szerelmének történetét is végigkövethetjük, és mindeközben az amúgy is líraian megírt szövegrészek és még tördelés szintjén is zaklatott narrációt végigkíséri egy fura, kegyetlen, cinikus hang, amelyikről elég hamar bebizonyosodik, hogy a Lia testében fejlődő daganat hangja. 

Kép forrása

Lírai és valóságos

Nehéz olvasmány, mert ezek a rétegek folyton egymásba olvadnak, néha szinte lehetetlen kideríteni, ki beszél éppen, a tördelés (olykor kissé a Word aranykorát idéző WordArt-megoldásokkal) pedig, amelyik első ránézésre segíteni fog, csak még inkább összekuszálja a szálakat. Így az olvasási módszertan elég hamar megváltozik: a rendhez szokott olvasónak ugyanis el kell engednie korábbi, megszokott technikáit, a linearitásba vetett hitét, és engednie kell, hogy a történet versként – azaz az érzelmekre – hasson. A szöveg szinte bekezdésenként tartalmaz ugyanis talányos, lírai, egyébként rendkívül hatásos megoldásokat (amellett, hogy a szöveg gyakran verssorokba van tördelve), így ez nem lesz nehéz, de mikor már nagyon elandalodna vagy eltelítődne érzelmekkel az olvasó, következik egy finoman kimunkált epikus rész, vagy egy nyelvfilozófiai alapvetés/értekezés, esetleg egy értelmező kéziszótárra való hivatkozás vagy lexikonból kimásolt diagnózis, ami menten visszarántja a történetet a valóság síkjára. 

Kép forrása

Szépséges prózanyelv

A könyv végére eléggé egyértelmű lesz, hogy a könyvben Irisként megjelenő lány a szerző, aki az édesanyjáról írja a könyvet (és ha kicsit utánaolvasunk, ki is derül, ki[k] ő[k]), ez az első regénye, és egy könyvvégi jegyzetből megtudhatjuk, hogy 2019-ben végzett a Faber Academy regényírás kurzusán. El kell ismerni, gondolja a kötet végére érő olvasó, hogy ez egy ugyancsak jó íróakadémia, ha ilyeneket tud az, aki elvégzi. Ugyanis bár az egész könyv szép, emelkedett és rendkívül felkavaró, a Lia haldoklása és halála (illetve ennek a katartikus, nehéz feszültségnek a lecsengetése) olyan mesteri és olyan szépséges prózanyelven szólal meg (itt kell megjegyezni, hogy nem lehetett könnyű lefordítani, de Szűr-Szabó Katalin remek munkát végzett), amely párját ritkítja – világirodalmi mércével mérve is. 

Nehéz és felkavaró olvasmány, írtam a recenzió elején, és ezzel is fejezem be, hozzátéve: aki nem szeretné vállalni az ezzel járó fájdalmat, nagy irodalmi élménytől fosztja meg magát. Érdemes tehát mérlegelni, és az olvasás mellett dönteni: nem fognak csalódni. 

Maddie Mortimer: Káprázatos testünk térképe. Fordította: Szűr-Szabó Katalin. 21. Század Kiadó, Budapest, 2024.