Hát kérem, kultúrharc van, nincs mese. Nem új állapot ez, magyarok vagyunk, ősi mesterségünk ez nekünk. Valószínűleg azért is van újra, megint kultúrharc, mert ehhez ért legjobban a magyar. Vagy mégsem? Vagy ez csak egy lakmuszpapír, ami kimutatja az adott társadalmi periódusban végbemenő folyamatok irányát? Mészáros Márta kedvenc forgatókönyvírója, Pataki Éva Férfiképmás című regénye erről a kulturkampfról szól.

Kép forrása

Gigantikus összeg
Tagadhatatlanul áthallásos Pataki Éva Férfiképmás című új regénye, melyet az idei Nemzetközi Budapesti Könyvfesztiválra adtak ki. A kiadó egy ponton merészen, de világosan összegez a képletszerű mondatban: „Örök magyar mese a világszínvonalú szakmai hozzáértés és a hataloméhes középszer kultúrharcos összecsapásairól.” Aha. Tehát van, aki így gondolkodik minderről. De mielőtt elsüppednénk a jelenkor csörtéitől hangos susnyásában, nézzük, milyen férfi képmásával kell ezúttal szembenéznünk! 
Pulszky Károlyról van szó, aki a 19. század végi Budapest rendkívül nagy sebességgel kavargó közéleti körhintában jelentős szerephez jut. Mégpedig ahhoz, melyben meg kell alapítania egy minden eddiginél nagyobb magyarországi műkincs gyűjteményt. Pulszky, aki egykori Kossuth-kormány minisztereként alkotott édesapjának is meg akar felelni darázsfészekbe tenyerel azzal, hogy a kormány gigantikus összeget biztosít számára a műkincsgyűjtemény projektre. 

Kép forrása

Egy túl drága festmény
A történet a Szépművészeti Múzeum létrehozásáról és az alapító, irányító Pulszky Károly küzdelmeiről szól. Küzdelmekről beszélünk, hiszen a projekt indulásakor máris tömegével támadnak Pulszkyra irigyei, politikai, közéleti, szakmai ellenfelei. 
A gyűjtemény összeállításával megbízott műítész sok egyéb mellett 1895-ben megvásárolta Sebastiano del Piombo Férfiképmás című festményét (ma a Szépművészeti Múzeumban látható), csakhogy a beszerzésből széles botrány kerekedett. A festményt ugyanis hamis Raffaello-képnek vélték, amit Pulszky igen drága áron vásárolt meg, ráadásul nem is tudott elszámolni a kormány által rábízott, festményvásárlás céljára szolgáló pénzzel sem. 
Szerencsétlen művészettörténész nem volt felkészülve efféle támadásokra. Igaz, hogy 1884 és 1892 között az országgyűlés tagja volt – a szepes-szombati, majd a tabi kerületet képviselte a Szabadelvű Párt programjával –, de rövid politikai pályafutása nem tette rutinos közszereplővé. A botrányt nem tudta elviselni. Annyira nem, hogy végül idegösszeomlást kapott, noha öccse, Pulszky Ágost megtérítette az elveszett összeget, Pulszky Károly ellen az eljárást 1898-ban megszüntették. 
Politikai üldöztetése miatt Ausztráliába való kivándorlásra szánta el magát. Mielőtt azonban megérkezett volna Brisbane kikötőjébe, a hajón öngyilkos lett.

Kép forrása

Nemes emberek, nemes célok

Tegyük hozzá: Pulszky igazán nagy tudós volt. Részt a magyar tudományos élet századvégi megújításában. 1881-ig volt az Iparművészeti Múzeum kurátora,1883-ban az MTA levelező tagjává választották, 1884-ben rendezte az ötvösmű-kiállítást és a párizsi világkiállítás számára a magyar régiségi osztályt, majd az Esterházy-képtár igazgatója lett. Tanulmányai, cikkei jelentek meg a Vasárnapi Újságban, a Századokban, az Archaeologiai Értesítőben, a Budapesti Szemlében, az Akadémiai Értesítőben. 1881-től 1884-ig szerkesztette az Archaeologiai Értesítőt.

Pataki Éva könyve eleven panorámát rajzol arról a világról, amelynek nagyhatású kultúraszervezője volt a Pulszky Károly. Ugyanakkor a 19. század végi kultúrharcban kirajzolódik a kor Magyarországa, annak nyüzsgő és talán túlságosan is eleven fővárosi politikai színtere. 
A regényben mindvégig ott zakatol a kérdés: vajon milyen árat kell az egyes embernek és a különböző rétegeknek másokkal megfizettetni azért, hogy a vélt vagy valós nemes célokat elérjék?