Próteszilaosz a neves görög hős, Iphiklosz fia, akinek nevét megtaláljuk a Trója ellen vonuló hadak nevezetes görög harcosai között. Homérosz szerint ő ugrott, a többieket megelőzve, partra a hellének közül és abban a minutumban meg is ölte Hektór nyílvesszeje, így az ő vére ömlött először a hellének közül Trója földjére. Fiatal házas volt, felesége Laodameia annyira szenvedett halálát siratva és oly állhatatosan utasította el más férfiak közeledését, hogy az Istenek megkönyörültek rajta és megengedték, hogy három órára újra találkozzon férjével. A találkozó után Laodameiát holtan találták – íme, a halálon túl tartó hűség.

A szent liget

Nos, ennek a Próteszilaosznak, kit a görögök nagy tiszteletben tartottak, Elaiusz szent ligetében pompás síremléket állítottak, amely tele volt kincsekkel és áldozati ajándékokkal.

Elaiusz a Hellészpontosz ázsiai oldalán fekszik és a birodalom felemelkedése során perzsa fennhatóság alá került. A tartomány kormányzója a perzsa Artauktész ravasz és gonosz ember volt. Ácsingózott a kincsekre, s hogy megszerezze azokat, a következőket üzente a királyának, Xerxésznek: „Uram, van itt egy ház: egy hellén emberé, aki sereggel tört be a te földedre, s ezért, méltán, halállal lakolt. Kérlek, add nekem ezt a házat, hadd lássa mindenki, hogy a te földedet nem lehet büntetlenül megtámadni.” Azt persze elfejtette hozzátenni, hogy ez évszázadokkal előbb, a Trójai háborúban történt. A nagykirály – nem sejtve semmit – neki adta a „házat”.

Ő pedig elvitte a kincseket és a szent ligetet felégette, helyét felszántatta és – végső gyalázatként – valahányszor Elaiuszban járt görög asszonyokat becstelenített meg a szentélyben. Tettéért meg is lakolt, mert az Elaiuszt Xanthipposz vezetésével megostromló athéniak elfogták. Mikor sorsáról döntöttek, csoda történt, a döglött halak a serpenyőben csapkodni kezdtek a farkukkal. Ezt maga Artauktész is úgy értelmezte, hogy Próteszilaosz áll majd ocsmány tettéért bosszút, az Istenek segítségével. És úgy is lett, mert bár kincseket ajánlott maga helyett váltságdíjuk az elaiusziak követelésére keresztre feszítették őt, fiát pedig előtte, szeme láttára halálra kövezték.

Kényelmesen élni
Azért meséltem el ezt a történetet, mert a következő eset hőse ennek Artauktésznek az egyik felmenője, Artembarész, aki úgy tűnik, ugyanolyan ostoba és erőszakos lehetett, mint az ivadéka. Azt tanácsolta Kürosz királynak, hogy a perzsák hagyják el a zord éghajlatú és szegényes földjeiket, telepedjenek le a gazdag, meghódított földeken, hiszen azokat az Istenek és saját hadi erejük úgyis nekik adta. „Hiszen egy uralkodásra termett néphez ilyen tett méltó.” mondta Kürosznak.
A perzsa előkelők örültek a tervnek, hiszen ki ne szeretne inkább kényelemben és gazdagságban élni? Ekkora már meghódították az egész közel-keletet, dús földek és kényelmes városok urai voltak a Tigris és az Eufrátesz völgyében. Az ő hűbéreseik voltak a kis-ázsiai görög városok, ellátva őket pompás ékszerekkel, szobrokkal és más kincsekkel, lett volna módjuk kényelmesen élni.  

Urak vagy szolgák
Kürosz azt válaszolta a költözködésre készülő perzsa előkelőknek, hogy tegyék, ha ahhoz van kedvük, ám figyelmeztette őket: „csak akkor kezdjenek hozzá, ha tudomásul veszik, hogy azon túl nem ők fognak uralkodni másokon, hanem mások őrajtuk. Mert puha földön puha emberek teremnek, s nincs a világon olyan föld, amely egyszerre hozna pompás gyümölcsöket meg jó katonákat is.” A perzsák belátták a nagykirály igazát és elálltak a tervtől, mert – ahogyan Hérodotosz meséli – „inkább akartak urak lenni egy terméketlen földön, semmint termékeny síkságokon mások szolgái.”
Így hát maradtak és a perzsa birodalom – az első, mert több is volt – egészen Kre. 330-ig fennmaradt, mikor is a gaugamélai csata után, miközben Nagy Sándor üldözte, Dareiosz nagykirályt saját honfitársa, Bésszosz megölette, mert úgy találta, hogy a Nagy Sándorral folytatott alkudozásban már nem látja hasznát. De ez már nem ehhez a történethez tartozik.