Dawkinst nemrégiben egy interjú során megkérdezték, hogy „ha meg tudnád változtatni a világot, hogyan tennéd?”. Dawkins erre azt válaszolta, hogy megszabadulna minden olyan dologtól, aminek nincs tényszerű bizonyítéka, ahol a tényszerű tudás megkérdőjeleződik. Ez egy nagyon szép gondolat, amellyel mindenki azonosulhat, jó lenne, ha maga Dawkins is így tenne. 

Kép forrása

Útmutató kezdőknek, vagy útmutató egy kezdőtől?
Nemrégiben jelent meg Richard Dawkins legújabb könyve az Outgrowing god: A beginner’s guide (Túlnőni Istenen: Útmutató kezdőknek – magyarul még nem jelent meg), melyben Dawkins elsősorban a fiatalabb korosztályokat próbálja elrettenteni a vallástól. Dawkins a tények nagy szerelmesének tartja magát, ahogy az a fenti sorokból is kiderül, nagy kár, hogy ez a könyve tele van tényszerű tévedésekkel. Nem sokkal a könyv megjelenése után ugyanis Twitteren megjelent egy bejegyzés-sorozat (később egy rendes cikk is), amit egy George Heath-Whyte nevű, Cambride-i kutató és asszírológus írt, melyben hosszasan kifejti, hogy milyen hibákat is vétett Dawkins új könyvében.
Az egyik fejezetben (Ég veled Isten) Dawkins az Ószövetségi Noé-bárkája történet eredetéről mesél egy kicsit, összehasonlítva azt Utnapistimnek a Gilgames-eposzban olvasható, hasonló kalandjával. Mindössze másfél oldalról van szó, de annyi kínos hibával, tényszerű tévedéssel van tele, hogy George Heath-Whyte, akinek ez a téma az élete, kénytelen volt megosztani a frusztráltságát a nagyvilággal.

Kép forrása

Noé és Utnapistim kalandjai
Szóval mi is a baj Noéval, Utnapistimmel és Gilgamessel? Dawkins először azt állítja, hogy Noé története a babiloni Utnapistim-legendák egy özönvíz történetéből eredne, ami pedig a sumér Gilgames-eposzból származtat. A Gilgames- eposzról röviden annyit kell tudni, hogy több változatban is fennmaradt, egymást követő korok uralkodó nyelve szerint (és minden fordítás után kicsit változott a történet is). Heath-Whyte azt kifogásolja, hogy a babiloni Utnapistim özönvíz-története a sumér Gilgames-eposzból származna. Szerinte a sumér Gilgames-eposzban nem is szerepel özönvíz, az csak a későbbi, babiloni (akkád nyelvű) Gilgames-eposzban jelenik meg. Ugyan léteznek sumér korabeli Gilgames-történetek, de egyikben sincs özönvíz. Dawkins ráadásul nemcsak, hogy sumérnak hitte azt a – valójában babiloni – Gilgames-eposzt, amiben az özönvíz van, de amikor röviden kifejti a történetet, kiderül, hogy összekeveri egy másik babiloni özönvíz-történettel (van egy pár), amelyben egy Atrahasis nevű ember a főszereplő. Kicsit szőrszálhasogatónak tűnik ez a kötekedés, de ez még talán a legkisebb (és legmegbocsáthatóbb) tévedés a könyvben.
Ugyanabban a bekezdésben járunk (szó szerinti idézet a könyvből): „…a Teremtés könyve a zsidók babiloni fogsága alatt készült…”, már önmagában ez is merész kijelentés, hiszen tudományos eszközökkel egyelőre nem egyértelműen meghatározható, hogy mikor is íródtak Mózes könyvei, de a lényeg csak most jön: „… a sumér Gilgames-eposz, talán a világ legrégibb irodalmi emléke, 2000 évvel Noé története előtt íródott”. Nos az előbbi tévedés után nem tiszta már, hogy Dawkins melyik történetre is gondol, az első sumér Gilgames-eposzra, a babiloni Atrahasis legendájára, vagy a babiloni Gilgames-eposzra, az viszont biztos, hogy mindenképp téved. Ugyanis, ha tartjuk magunkat a Teremtés könyvének babiloni fogság alatti keletkezéséhez (Kr.e. 600. sz.), akkor bármelyik történetről van is szó, Kr.e 2500-2600-ból kéne hogy származzon, de sajnos ez egyikre sem igaz (Heath-Whyte bizonyára nem a wikipédiára alapozza állításait, de ezek a tények még ott is megtalálhatóak). 

Kép forrása

A nagy finálé
Nehéz elképzelni, hogy hogy lehet ennyi tévedést másfél oldalba sűríteni, de Dawkinsnak, úgy tűnik nagy napja volt amikor ezt a részt írta, mert bizony a hibák özönvize még nem ért véget. Dawkins szerint a gilgamesi özönvíz-történet (a babiloni Gilgames-eposzból, amit Dawkins sumérnak hisz, a rend kedvéért) és Noé története egészen részletekbe menően megegyezik: „…innentől pedig a történet nagyrészt ugyanaz, mint Noé története: minden állatfajból egy párral megtöltenek egy bárkát, majd egy galamb, egy fecske és egy holló repülnek ki, hogy szárazföld után kutassanak és így tovább, a grandiózus szivárvány képével befejezve. Egy másik isten, Isthar festette a szivárványt az égboltra, jelzésül, hogy nem lesz több szörnyű özönvíz”. Szegény Heath-Whyte kezdi elveszíteni józan eszét (twitter-bejegyzései is egyre ingerültebbek), ugyanis az hagyján, hogy a kirepülő madarak nem egyeznek, de a Gilgames-eposzi özönvízben sehol sem szerepel szivárvány. Sőt, a Cambidge kutatója szerint egyáltalán nem is létezik olyan mezopotámiai özönvíz történet (pedig rengeteg van), amiben előkerülne a szivárvány. A Gilgames-eposzban az özönvíz után Bēlet-ilī istennő legyekből (igen, legyekből) formál nyakláncot, hogy emlékeztesse magát a borzasztó özönvízre. Egy kutató szerint a legyek szárnyai meg tudják úgy törni fényt, hogy akár szivárványnak is hiheti az ember és így szimbolikusan utalva a szivárványra, de ennél közelebb nem nagyon lehet kerülni Noé szivárványához, és már ehhez is nagy agytorna kell.
Ezt a rengeteg tévedést Dawkinsak másfél oldalba sikerült belesűríteni, amiből az látszik, hogy eléggé összecsapott lett ez a rész. Összekever dolgokat, tévesen ír le történeteket és tényként állít olyanokat, amiken még ma is vitatkozik a tudományos közélet. Lehet, hogy Richard Dawkins nem egy hivatásos asszírológus, de minden íróval szemben minimális elvárás (kéne legyen), hogy a tényszerű állításainak rendesen utánajár. Itt ráadásul olyan hibákat vétett, melyeket már egy gyors wikipédia-kereséssel is elkerülhetett volna. (Nem állítom, hogy az megfelelő forrás, de vannak forrásjegyzékek, amik már kellően hitelesek). Nagy csorba esett most Dawkins hitelességén, tudva azt, hogy egyébként mennyire elszántan emeli piedesztálra a tényeket.

Forrás