Emlékeznek a Brian élete című korszakos Monty Python produkcióból a Júdeai Nemzeti Front elit öngyilkos alakulatára? Oh, persze, hogy emlékeznek! Ki felejtené el? Nem is hagyja nekünk a világ, hogy elfeledjük, hiszen újra és újra emlékezetünkbe idézi. Ez alkalommal egy német írónő Verena Brunschweiger írt könyvet a gyerekmentes élet boldogságáról…
A dologban az a különösen vicces, hogy a művelődéstörténet nem egy efféle elmeháborodást tart számon. Ráth-Végh István tollára való bolondériája az emberi históriának az öngyilkos szekták, önsanyargató remeték, életellenes álproféták, szülői létet tagadó idióták hosszú sora. Volt belőlük néhány az ókorban, pár tucatnyi a középkorban, az újkor hajnalán, és lám csak, most is akad utódjuk.  
Szerencsére az efféle járványok gyors lefolyásúak. Egy nemzedék és már vége is. 

Kép forrása

Szemben a gyermekvállalással 
Kinderfrei statt kinderlos, azaz Gyermektelen helyett gyermekmentes címmel adott ki kötetet Verena Brunschweiger írónő. Új könyvében a szerző kifejti, mennyire mást jelent a gyerekmentes és a gyermektelen kifejezés. Utóbbi szerinte azokra vonatkozik, akik szeretnének ugyan gyereket, de valami miatt nem szülhetnek. A gyermekmentes azonban mást jelent. Olyan nő, aki „mély és reflektív döntést hozott”

a gyermekvállalással szemben. A Kiderfrei tehát olyan nő, aki (szó szerint felszabadult a gyermektől) „etikai” okokból áll szemben a gyermekvállalással, s mint ilyen, részese a növekvő anti-natalista, azaz szülésellenes mozgalomnak.

A braunschweigi szerint a gyerekvállalás elutasítása lázadás a jelenkori szociális környezet ellen. És persze szükség is van erre a lázadásra, mert a társadalom – hallatlan elnyomó módon – „arra van kihegyezve, hogy gyereket vállaljon egy nő”. Tovább ugyancsak hallatlan elnyomó módon „még mindig szorosan összefügg a női és az anyai szerep.”

Kép forrása

Ötven tonna szén-dioxid
A kiadói ajánló ekképpen foglalja össze a harmincas éveinek elején járó írónő gondolatait: „Gyermekek nélkül élni azt jelenti, hogy lázadunk a társadalmi elvárásokkal ellen. Ez egy feminista döntés. Azok a nők, akik az utódok ellen döntenek, egy olyan mozgalom bátor úttörői, akiknek népszerűségre van szükségük, ha bolygónk, amelyet a nyugati életmód túlzottan kihasznál, tartósan és hosszan élhetőnek akarjuk tudni.” 
Mondjuk, elgondolkoztató, hogy mi történne, ha a mozgalom abszolút sikert érne el, s egyszer csak senki nem vállalna gyermeket, mint a raguzai nemesség. Vajon kié lenne ez a szép és élhető bolygó? (Zárójelben elmesélem, hogy a ma Dubrovniknak ismert kies Raguza nemessége 1809-ben döntött úgy, hogy beszünteti a fajfenntartást, hogy így tiltakozzon a napóleoni, majd az osztrák megszállás ellen. A cölibát rezisztencia az emberi hülyeség mementójaként vonult be a történelembe, miközben a városköztársaság teljes nemessége kivonult belőle.) 
De vissza Brunschweiger könyvéhez! A szerző szerint ökológiai szempontból különösen helyes döntés a gyermekmentesítés. Mint azt egy interjúban megjegyezte, „egy gyerek ötven tonna szén-dioxidot termel évente, ez pedig a lehető legrosszabb, ami a természettel történhet.” Érdekes módon, az interjút készítő újságíró nem kérdezett rá, mennyi szén-dioxidot termel Verena Brunschweiger, és ez mennyire jó vagy rossz a természetnek. 

Kép forrása

Elmezavar, vagy tabu-zóna? 
A dolog mögött – mint az a Kronen.at nevű osztrák hírportál beszámolójából kiderül – a lelkes német tántik állhatnak, akik minden név- és születésnapon megkérdezték Verenát, mikorra várhatják a legkisebb Brunschweiger csemetét. A szerző legalább is azt nyilatkozta: elege lett abból, hogy „még a huszonegyedik században is megrökönyödést vált ki az, ha egy nő lemond a szülésről”.  Ezért aztán megírta könyvét, hogy mindenki választ kapjon arra, miért döntött úgy.
A fülszöveg persze igyekszik tartalmasabb összefüggésbe helyezni az esszét, s valami értelmes értekezésként bemutatni a nyilvánvaló tébolyt, tabu-zónába való bátor belépésként igazolni az egyértelmű elmezavart. „Szociológusként és filozófusként, de főleg a feminista és ökológiai aktivistaként, Verena Brunschweiger belép a társadalmi konszenzus tabu-zónájába... Kritikusan foglalkozik a pronatalista (gyermekvállalás mellett elkötelezett) dogmával, amely behatolt a politikába, a kultúrába és a mindennapi életbe, és beleette magát gondolkodásunk, érzésvilágunk és vágyaink mélyrétegeibe. Megmutatja, hogy kik a haszonélvezői ennek a konszenzusnak és feltárja, miért nem biztosíthatja mindez a nemi igazságosságot társadalmunkban.
Következtetése szerint Németországnak szüksége van egy igazi női politikára, nem pedig egy sötét pronatalista népességpolitikára!”
Der Untergang des Abendlandes…